A Könyvsétáltatók 2025. januári olvasmánya
Marina Sztyepnova kritikusai szerint úgy ír, mintha Ludmila Ulickaja lánya lenne. Olvasókörünk néhány tagja olvasott már Ulickaja által írt művet, és az a vélemény fogalmazódott meg, hogy nem igazán hasonlít a két írónő stílusa. A női sorsokat ugyan mindketten nagy beleéléssel és érzékenységgel ábrázolják, Sztyepnovánál valahogy még hangsúlyosabb a keserédes humor és a nemzeti irónia.
Nos, ki Lazar és kik az ő asszonyai?
Lazar Lindt (nem valós személy) 1900-1981 között élt és zseni volt. Olyan kimagasló tevékenységet folytatott a fizika tudományában, hogy akadémikusként a szovjet atombom
ba kifejlesztésénél vezető szerephez jutott. Igen magas társadalmi és anyagi megbecsültségben élhetett, ahogyan csak nagyon kevesen a kortársai közül. Híres szoknyavadász volt, számtalan nőügybe keveredett, de igazán csak két nőt szeretett, akik viszont nem szerették, illetve nem úgy szerették, ahogyan ő elvárta.
Maruszja 30 évvel volt Lazarnál idősebb, gyermektelen asszonyként úgy szerette Lazart, mintha a fia lett volna. Galina pedig 40 évvel fiatalabb, amikor házasságra kényszerítik Lazarral, és menekülne a belecsimpaszkodó öreg tudóstól. A 3. nőalak Ludocska, aki Lazar unokája, nem is ismeri nagyapját, egy szeretettelen hideg-rideg közegben próbál túlélni.
A három nő, három életút, és három korszak – a cári Oroszország végnapjaitól egészen a szovjet korszak romjaiból kibontakozó Oroszországig.