Körösfői-Kriesch Aladár

A Gödöllő wikiből
Körösfői-Kriesch Aladár

Körösfői-Kriesch Aladár (Buda, 1863. október 29.–Budapest, 1920. június 16.) festő, grafikus, iparművész, a Gödöllői Művésztelep megalapítója. Kriesch János (1834–1888) zoológus, mezőgazdász fia. Körösfői-Kriesch Aladár a gödöllői művésztelep szellemi és lelki vezéregyénisége.


Életútja

A természetrajz szakos tanár és a német ajkú anya első gyermekeként született Aladár iskolai évei alatt széleskörű klasszikus műveltségre tett szert. Fiatal éveiben a budai vár mellett Kolozsvár jelentette számára a kellemes családi együttlétek helyszínét. Itt töltötte minden szünidejét, innen indult el művészi munkássága is. Rómában találkozott Nagy Sándor festőművésszel, aki később a sógora is lett és akivel sírig tartó barátságot kötött. Mindkettőjükre nagy hatással volt a Rómában alkotó nazarénus festő, Szoldatits Ferenc.

1903-ban már Gödöllőn él családjával, ahol művésztársai gyakran látogatják és kialakulóban van a gödöllői művésztelep. Nagy Sándor feleségével Kriesch Laurával Veszprémből, Belmonte Leo családjával Párizsból költözik Gödöllőre az itt számukra megépült műteremházakba. Szinte egy időben érkeznek Gödöllőre állandó lakosként vagy bérlőként Juhász Árpád, Raáb Ervin, Sidló Ferenc, Undi Mariska és Carla, Zichy István Boér Lenke, Frey Vilma és Rózsa majd Mihály Rezső és Remsey Jenő.

Az első világháború jelentős változást hozott a gödöllői művésztelep életében: a fiatal művészeket behívták katonának, Körösfői-Kriesch Aladár hadi festő lett. A háború eseményei nem múlnak el nyomtalanul. Lelkileg és testileg is megrendült a művész egészsége. 1920. június 16-én halt meg Budakeszin a szanatóriumban. A háború szétzilálta a művésztelepet, a Körösfői-Kriesch Aladár korai halála a művészeti társulás történetének végét is jelentette. Bár Nagy Sándor, Kriesch Laura és a tanítványok próbálták folytatni a munkát, Körösfői nélkül azonban nem sikerült egyben tartani a kolóniát.


Tanulmányai

Művészeti tanulmányait a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly vezetésével végezte, majd Münchenben és Olaszországban folytatta. 1887-ben Firenze, 1889-ben Milánó, 1890-ben Velence, 1891–92-ben Róma volt tanulmányainak színtere. 1894-ben Lotz Mesteriskoláját látogatta. 1896-ban ismét tanulmányútra ment (Velence, Genova, Madrid, Valencia, majd Párizs következett). A Julian Akadémián ismerkedett meg Leo Belmontéval, akihez később szoros munkakapcsolat fűzte.

Legnagyobb hatással az „olasz primitívek” voltak rá, saját bevallása szerint a 12–14. századi freskók példáján tanult a legtöbbet, de nagy hatással volt rá az angol preraffaelita mozgalom és a tolsztojánus életfelfogás. Számos mesterségben, műfajban otthonosan mozgott, s arra vágyott, hogy a naturalizmust és impresszionizmust meghaladó, mindent átható művészetet hozzon létre. Ehhez az elképzeléshez szükségesnek látszott, hogy kora művészeti életétől kissé eltávolodva teremtse meg alkotó közegét.

Munkái

Budapest, Országháza, Vadászterem, Bőlényvadászat (Attila megmenti Budát), 1902

Megbízást kapott Kolozsvárról nagyméretű kompozíció megfestésére (Horia és Kloska). Megfestette I. Ferenc József és Haynald bíboros képmását, 1895-ben Torda város megbízásából A Tordai Országgyűlést, amelyre a Műbarátok díját kapta. Eger városa felkérte a Dobó és az egri nők című kompozíció megfestésére. Ezek a képek még nem mutatják a későbbi, jellegzetes előadásmód stílusjegyeit, az eklektikus történelmi festészet lágyabb ecsetkezelésű példái.

1897-ben a Parlament Vadásztermében festett két nagyméretű freskót (Buda a bölényvadászaton és Balatoni halászat), amelyek 1902-re lettek kész. Ezeken a képeken stílusa már közelebb áll jellemző műveihez. 1907-ben az Iparművészeti Társulat kiállításán mutatja be A jó kormányos című gobelinjét, amelyen megjelenik nagyvonalú, mégis érzékeny stilizáló készsége. Fontosnak tartotta a természetes anyagok és színek használatát, ezért gyűjtötte a még fellelhető népi technikák hagyományát, s a népi motívumkincset. Főleg Erdélyben, Kalotaszeg környékén, de Mezőkövesden is járt. Részt vett a Malonyay-féle A magyar nép művészete című könyv anyagának gyűjtésében is.

Festmények és grafikák mellett időnként szoborkompozíciókkal is foglalkozott (portrék, Pietà, s részt vett a Rákóczi-síremlék és az Erzsébet-királyné szoborpályázaton). Épület- és szobabelsőket, sőt egyes tárgyakat is tervezett. Az 1906-os milánói nemzetközi kiállítás magyar csoportjával nagydíjat nyert. Ő tervezte az 1904-es torinói világkiállítás magyar részlegét. Számos falképet készített, pl. a Színművészeti Akadémiára (Katona Bánk bánja témájára), a váci Örökimádók templomába, a temesvári Papneveldébe, az 1910-es bécsi Vadászati Kiállításra, a mexikói operaházba, a budapesti Zeneakadémiára (A művészet forrása ), a marosvásárhelyi Kultúrpalotába, a pesti Központi Szeminárium kápolnájába, Pannonhalma millenniumi emlékművébe, a zebegényi templomba (amelyet » Kós Károly tervezett szintén a magyar szecesszió szellemében).

Mozaikot és üvegablakot is tervezett, ezeknek Róth Miksa volt a kivitelezője. Olajfestményeinek témaköre a népi élettől a magyar és a klasszikus mitológián át kora panteisztikus, gnoszticizmustól is érintett misztikájáig, allegorikus példázatokig sok mindent felölel. Az olajképek közelebb állnak a finomnaturalizmus gyengéd megformálásához, míg falképei dekoratívan stilizált, vonalritmusra felépített monumentális síkkompozíciók. Könyveket tervezett, illusztrációkat és számos akvarellt is készített.

Cikkeket írt a magyar iparművészetről, népművészetről, Ruskinról, W. Morrisról (ez utóbbiról könyvet is). 1907-ben állami aranyéremmel tüntették ki „a hazai iparművészet különféle ágainak nemzeti irányba való fejlesztéséért”. A Magyar Képzőművészeti Társulat elnöke volt, Céhbeliek néven külön kiállító társaságot szervezett, amely 1914-től 1934-ig működött. Tagja volt a KÉVE művészcsoportnak. 1913-tól az Iparművészeti Iskola díszítőfestő osztályát vezette. Az első világháború kitörésekor haditudósítóként járta a harctereket. 1918-ban egy emblematikus, plakátszerű Gránátvető katona című képével nyert aranyérmet. 1918–19-ben a Nemzeti Tanács mellett működő Irodalmi és Művészeti Szaktanács tagja volt. Hagyatéki kiállítását 1921-ben rendezték a Belvedere Szalonban. Számos művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria.


Gödöllői Művésztelep

1901-ben Nagy Sándorral közösen létrehozták a Gödöllői művésztelepet. 1902-ben Gödöllőn szövő-manufaktúrát létesített, amely később az Iparművészeti Iskola tanműhelye is lett, ahol Körösfői is tanított. Itt Ruskin és a preraffaeliták hatására a képzőművészet középkori festési technikáit próbálták feleleveníteni. Azonban legnagyobb érdemük a magyar szecesszió meghonosítása, a magyar kézműves- és népi hímzési motívumok tanulmányozása, melyek ihlették Körösfőit számos szőnyegminta és textil falikép tervezésére. A szőnyegek, s a textil faliképek kivitelezését felesége vállalta.

Körösfői-Kriesch Aladár: Felesége arcképe


Főbb művei

Festmények

  • Korai történelmi képek
    • Tordai országgyűlés
    • II. Rákóczi György halála
    • Eger ostroma
    • Zách Klára
  • Az Országház ebédlőtermének freskói
    • Bölényvadászat
    • Halászat a Balatonon a 15. században
  • Falképek a Zeneakadémia épületében
    • A művészet forrása (1907).
  • Arcképek
  • A Marosvásárhelyi Kultúrpalota falképei
Körösfői-Kriesch Aladár szobra Gödöllőn

Mozaikképek

  • Velencei kiállítás: Atilla király; Imre herceg; Balassi Bálint stb. (1912)

Írásai

  • Lotz Károly emléke (Bp., 1905)
  • Ruskinról s az angol praeraffaelitákról (Bp., 1906)
  • Naplók (Bp., 2005)


Emlékezete

Irodalom

  • A gödöllői művésztelep: 1901-1920. (Gödöllő, 2005.)


Forrás