„Dózsa György úti temető nagykeresztje és lélekharangja” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
[[Kép:horvath.jpg|300px|right|bélyegkép|Horváth-Kispál kereszt]]
[[Kép:kereszt.jpg|300px|right|bélyegkép|Horváth-Kispál kereszt]]
A katolikus temetőrész bejáratával szemben áll a temetői nagykereszt, mellette pedig a lélekharang. Mindkettőt az egyházközség állíttatta a XX.
'''Dózsa György úti temető nagykeresztje és lélekharangja''' a katolikus temetőrész bejáratával szemben állnak, amelyeket az egyházközség állíttatta a XX. század elején.  
század elején. 1925-ben a feszület állapota már igen rossz
 
volt, éppen ezért lebontották, felújították, majd pedig a mai
 
helyén állították fel. A kereszt előtt ágaznak szét az utak, a
== A kereszt ==
parcellákhoz. A feszületet korábban kerítéssel is körbevették, de ennek mára csak a tartó oszlopai maradtak meg.
 
Kerítés gyanánt ma élő sövény szolgál. A feszület mellett
1925-ben a feszület rossz állapota miatt lebontották, felújították, majd pedig a mai helyén állították fel. A kereszt előtt szétágazó utcákon jutunk el a parcellákhoz. A feszület körül korábban kerítés volt, de ma már csak kerítés tartóoszlopai vannak meg. Napjainkban élő sövény szolgál kerítésként.
áll egy magas, vasból készült, tetővel borított lélekharang.
 
A harangot 1927-ben állítatta Schlager Árpád plébános,
 
részben saját költségén, részben pedig közadakozásból. A lélekharangot 1927. május 26-án
 
szentelte fel a plébános pappá szentelésének 32. évfordulója alkalmából, Károly király emlékére, és Borromei Szent Károly tiszteletére. A 62 kg-os harangot Slezák László budapesti
== Lélekharang ==
harangöntő mester készítette, a haranglábbal együtt
 
A lélekharang a feszület mellett áll, vasból készült és tetővel borított. A harangot Schláger Árpád Gödöllő plébánosa állíttatta 1927-ben. A lélekharangot közadakozásból és a plébános saját pénzéből finanszírozták. 1927. május 26-án szentelték fel Schláger Árpád pappá szentelésének 32. évfordulóján, Károlyi király emlékére és Borromei Szent Károly tiszteletére. A harangot és a haranglábat Slezák László harangöntőmester készítette.
 
 
 
== Forrás ==
* [http://szolgalat.com/gszolga080117.pdf Gödöllői Szolgálat 2008. január 17. XVII. évf. 2. szám]
 
 
Kép:
 
* [https://nevtelenutazo.blog.hu/2017/12/17/2017_05_13_mm_projekt_indul_godollo 2017.05.13 MM projekt indul - Gödöllő - Írta: JasonX2]
 





A lap 2019. december 13., 17:00-kori változata

Horváth-Kispál kereszt

Dózsa György úti temető nagykeresztje és lélekharangja a katolikus temetőrész bejáratával szemben állnak, amelyeket az egyházközség állíttatta a XX. század elején.


A kereszt

1925-ben a feszület rossz állapota miatt lebontották, felújították, majd pedig a mai helyén állították fel. A kereszt előtt szétágazó utcákon jutunk el a parcellákhoz. A feszület körül korábban kerítés volt, de ma már csak kerítés tartóoszlopai vannak meg. Napjainkban élő sövény szolgál kerítésként.


Lélekharang

A lélekharang a feszület mellett áll, vasból készült és tetővel borított. A harangot Schláger Árpád Gödöllő plébánosa állíttatta 1927-ben. A lélekharangot közadakozásból és a plébános saját pénzéből finanszírozták. 1927. május 26-án szentelték fel Schláger Árpád pappá szentelésének 32. évfordulóján, Károlyi király emlékére és Borromei Szent Károly tiszteletére. A harangot és a haranglábat Slezák László harangöntőmester készítette.


Forrás


Kép:



A wiki szócikket Kréz Gellért készítette.