Gödöllői Városi Múzeum

Innen: Gödöllő
A lap korábbi változatát látod, amilyen Gönczi Krisztina (vitalap | szerkesztései) 2019. szeptember 13., 16:55-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

A város egyik legrégebbi épületében működő Gödöllői Városi Múzeumban barátságos, vendégszerető légkör fogadja a látogatókat. A kiállítások képet adnak arról, hogy az őslakos református földművelők, a betelepülő katolikus iparosok, az izraelita kereskedők, továbbá az értelmiségiek és művészek, az iskolaalapító minoriták és premontreiek hogyan alakították és gazdagították a város képét.


Épület és a múzeum története

Gödöllői Városi Múzeum

A Városi Múzeum Gödöllő legrégebbi épületében, a Hamvay-kúriában működik. A kúriát 1662-ben építtette az akkori földbirtokos, Hamvay Ferenc. Õ volt az első olyan birtokosa Gödöllőnek, aki udvarházat tartott fenn, s tartósan helyben is lakott. Az eredetileg földszintes kúriában élt a következő tulajdonos, Bossányi Krisztina is. Az épület mai formáját a XVIII. század közepén, I. Grassalkovich Antal idején nyerte el. Az udvarházat ő már rangjához méltatlannak tartotta, ezért saját céljaira felépíttette a kastélyt, a kúriára pedig emeletet húzatott és vendégfogadóvá alakíttatta. Itt szállásolta el gránátos hajdúit is. Az épület fia és unokája idején is fogadó maradt, de itt működött az első gyógyszertár is, amelyet Besnyőrõl, a kapucinusoktól költöztetett be 1814-ben III. Grassalkovich Antal.

A királyi időszakban az Erzsébet királynéról elnevezett szálloda kapott helyet az épületben, amely a társasági élet legfontosabb helyszínévé vált. Itt működött a Kaszinó, s ekkoriban alakították ki az emeleten a nagytermet, ahol a táncestélyeket, színielőadásokat tartották.

1916-ban a szálloda megszűnt, ettől kezdve a Hamvay-kúria közművelődési célokat szolgált. 1916-tól 1930-ig a minorita rendiek gimnáziumának adott otthont. (Ebben az időszakban, 1929 és 1931 között hozták létre a földszinten a mozi helyiségeit, az emeleten pedig a mozigépész lakását.) A gimnázium után 1933-tól 1944-ig leánypolgári, 1944 és 1947 között fiúpolgári iskola működött itt, majd 1948-tól általános iskola.

Gödöllői Városi Múzeum

Ennek keretein belül hozta létre Heltai Miklós történész-tanár két évtizedes gyűjtőmunka eredményeként 1972-ben a Helytörténeti Szobát. A főként ásatási leletekből, használati tárgyakból, régi iratokból és térképekből álló gyűjtemény a tanulók segítségével egyre bővült, s hat év alatt alkalmassá vált az intézményesítésre. Így jöhetett létre 1978-ban a már önálló Helytörténeti Gyűjtemény, amely a helytörténet, az egykori gödöllői művésztelep (1901-1920) és a város természeti környezetének bemutatását és kutatását vállalta fel. Az intézmény fokozatosan birtokba vette a Hamvay-kúria épületét, a többi funkciót - a mozi kivételével - kiszorítva onnan. Számos időszaki kiállítás mellet 1981-ben megnyílt a Gödöllői művésztelep című állandó kiállítás, amelyet 1984 decemberében a Természeti környezetünk című követett.

Az intézmény 1988 decemberében múzeumi rangot kapott. Szakmai tevékenységében kiemelt helyet foglal el az országos gyűjtőkört jelentő gödöllői művésztelep hagyományainak ápolása. A jelenlegi három állandó kiállítás egyikében ennek a szecesszió jegyében szerveződött művészcsoportnak képző- és iparművészeti alkotásai tekinthetők meg. Az 1955-ben felújított Természeti környezetünk című állandó kiállítás a Gödöllői dombság állat- és növényvilágát mutatja be. Az Erzsébet királyné emlékszobában a királyné bútorai, személyes tárgyai, használati eszközei láthatóak. Az időszaki kiállítóteremben pedig félévente változó tárlatokkal várják az érdeklődőket.

Gödöllő Város Önkormányzata 1998-1999-ben felújította a Városi Múzeum műemlék épületét az udvarán működő városi piaccal együtt. A felújítás során felfedezett festett, keretes tájképekkel díszített barokk szoba megnövelte a Hamvay-kúria értékét és a helytörténeti kiállítás érdekességét. Nem csupán az épület újult meg, az intézmény is nagy lehetőségeket kapott. Két és félszeresére nőtt a múzeum területe, különváltak a közönségterek és a háttérmunka helyszínei, valamint az adminisztráció. A ruhatár-fogadótér melletti kolostorboltozatos, 17. század végi freskóval díszített helyiségben hangulatos bolt nyílhatott. Öt új állandó kiállítással és egy időszaki tárlattal nyitotta meg kapuit a múzeum a nagyközönség előtt 2000. március 15-én.

A felújított épületegyüttes (múzeum-piac objektum) több belföldi és nemzetközi építészeti elismerésben részesült, a város 2000-ben elnyerte a Múzeumpártoló Önkormányzat I. díját, a múzeum 2001-ben elnyerte "Az év múzeuma 2000" szakmai kitüntetést, 2002-ben pedig a Gödöllő Városért kitüntetés.


Állandó kiállítások

Muzeum03.jpg

Gödöllő, a mi városunk

Gödöllő egy igen gazdag és izgalmas múlttal rendelkező település. A város hosszú és eseménydús történelmét az állandó helytörténeti kiállításon keresztül kívánjuk a látogatók számára bemutatni. A táj kedvező természeti adottságainak köszönhetően a teleppülés már több ezer évvel ezelőtt is lakott volt, ezért a látogatóink az őskortól, egészen a rendszerváltásig követhetik és átélhetik azokat a jelentős eseményeket és korszakokat, amelyek nyomott hagytak a település életében.

A kiállítás az egyedi megoldásaival igyekszik közelebb hozni a történelmet vendégeink számára: városunk egykori lakóinak hétköznapi tárgyaival, településrekonstrukciókkal, térképekkel, illetve korabeli dokumentumokkal, mely olyan fontos információkat is tartalmaznak, mint például a gödöllői családok nevei, igyekszünk személyes élményt nyújtani a látogatók számára, akik saját múltjukat is megismerhetik. A kiállítás igen gazdag – megközelítőleg 3000 tárgyat helyeztünk el, amiből 1000 műtárgyat még csak most láthatnak először az érdeklődők – és ezt modern technikai felszereléssel tettünk még látványosabbá.

A kor igényeihez híven tableteken és érintőképernyős számítógépeken filmeket, animációkat és további érdekes információkat helyeztünk el a látogatók számára, továbbá projektorok segítségével még festményeket is életre tudtunk kelteni…


A Gödöllői művésztelep (1901-1920)

Muzeum007.jpg

Képző- és iparművészeti kiállítás

A Magyar Örökség-díjas (2005) gödöllői művésztelep kiállítás a múzeumbeli gyűjteményből, a Nagy Sándor-ház, valamint a Remsey-család műalkotásaiból készült válogatást mutat be.

A gödöllői művésztelep 1901-ben alakult meg, amikor Körösfői-Kriesch Aladár Gödöllőn telepedett le. 1904-ben a művésztelepen szövőműhely kezdte meg működését, ami később a művésztelep központjává, fő szervező erejévé vált. A szövőműhely 1907-től az Iparművészeti Iskola tanműhelye lett.

Ekkor már Gödöllőn élt Nagy Sándor és felesége, Kriesch Laura, valamint [[Thoroczkai Wigand Ede], Belmonte Leo és Juhász Árpád. Találkozunk Zichy István, Frecskay Endre, Mihály Rezső, Moiret Ödön, Undi (Springholtz) Mariska és testvérei, továbbá a bácskai Frey-testvérek nevével. Mivel a művészek az összművészet jegyében dolgoztak, a kiállításon festmény, grafika, szobor, üvegablak, mozaik- és freskóterv, bútor, szőnyeg és egyéb alkotások is láthatók.



Zsivajgó természet

Természetrajzi és vadászattörténeti kiállítás.

A Gödöllői dombvidék területének nagy részét napjainkban is erdő borítja. A kiállítás az 1990-ben kialakított Gödöllői Tájvédelmi Körzet élővilágába kalauzolja a látogatót. A tárlaton a dombvidékre leginkább jellemző gyertyános tölgyes erdők emlős- és madárfajai mellett a tisztásokkal váltakozó nyílt mocsaras erdő élővilága és a völgyaljakban kialakuló nádas tó állatvilága látható.

Az erdők kedvelt vadászterületet jelentettek a mindenkori földbirtokos számára. Az agancstrófeák mellett vadászfegyverek, iratok és egyéb felszerelési tárgyak idézik Gödöllő múltjának egy fejezetét.

A kiállítás jelenleg átalakítás alatt van.



Cserkész kiállítás

Egy újjáéledt közösség – A magyar cserkészmozgalom története

A Gödöllői Városi Múzeum 2018-ban felújított cserkész kiállítása elsősorban a hazai cserkészmozgalom fénykorát, a két világháború közötti időszakot kívánja bemutatni a látogatók számára, kiemelve az 1933-ban Gödöllőn megrendezett világtalálkozót, a 4. Jamboree-t és az 1939-es Pax-Ting-et, a cserkészleány világtalálkozót.

Az országosan egyedülálló állandó cserkészettörténeti kiállítás a Magyar Cserkészszövetség és a Gödöllői Városi Múzeum műtárgyainak ötvözetéből épült fel. A cserkészetet Robert Baden-Powell (Bi-Pi) alapította Angliában a 20. század elején, napjainkban a világ legelterjedtebb ifjúságnevelő mozgalma. Hazánkban 1910-től alakultak csapatok, a Magyar Cserkészszövetség 1912-ben jött létre. Az 1940-es években történt megszüntetés után, 1988-ban alakult újjá a cserkészet Magyarországon, így a közelmúlt emlékei is megjelennek a kiállításban.

Az új kiállítás számos olyan műtárggyal gazdagodott, amelyek eddig nem voltak megtekinthetők, többek között Teleki Pál tábori ágyával, a Csaba cserkészcsapat zászlajával, 5–6. századi koreai uralkodói korona aranyozott, jáde kövekkel díszített méretarányos másával és különböző világtalálkozók díszes emléktárgyaival, amelyek a gazdagon berendezett cserkész otthonban és a tábor enteriőrben láthatók.

Izgalmas és modern kiállításunk szerves részét képezik figyelemfelkeltő kiállítástechnikai megoldásaink. Látogatóink a kiállításban szereplő műtárgyakról mobiltelefon applikáción keresztül juthatnak információhoz, amelyet az intézmény falai között tölthetnek le. Ezen felül egy nagyméretű lego terepasztal került beépítésre, melyen a 1933-as jamboreet kívánjuk bemutatni a város egyes épületeivel és mozgó vasúti valamint HÉV modellel.



Forrás