„Művészetek Háza” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
11. sor: 11. sor:

== Fejlődés útján (1966-1976) ==
== Járási városi művelődési ház (1966-1976) ==

1966-ban Gödöllő várossá alakulásakor járási városi művelődési ház lett. A 70-es évek elejére az épület nagyon rossz állapotban került, melynek következtében a rendezvények látogatottsága visszaesett. Az évtized végére a Városi Tanács úgy döntött, hogy a kulturális, közművelődési tevékenységnek megfelelő otthont kell biztosítani.

27. sor: 27. sor:

== Az új épületben  (1977-2001) ==
== Petőfi Sándor Művelődési Központ (1977-2001) ==

A Gödöllői Művelődési Központ a váci és a kőbányai Pataki téri művelődési központ terveinek adaptálásával, 1977-1981 között épült, építész tervező Tóth Dezső, Pestterv. A művelődési központban az eredeti tervezői szándék nem törekedett mobil terek kialakítására, hiszen a tervezés időszakában az irányadó elv szerint minden funkciónak saját külön épületben kellett megjelennie. Üzleti szempontok a fenntarthatósághoz a kor szocialista ideológiája szerint fel sem merülhettek.  

35. sor: 35. sor:
Az 1981-ben tervezett épületet - az építés korának anyagi lehetőségein belül - egy, a téri világhoz igazodó egységes forma- és színvilágú belsőépítészet koncepció jellemezte. A belsőépítész Somogyi Pál volt. Ez a koncepció, és a megvalósult mű kiterjedt a közterek világítására, a közösségi termek, közlekedők beépített berendezésére, a színháztermek akusztikus burkolataira, a mobil berendezés kiválasztására. A formálást a praktikum és az egyszerűség jellemezte, a színvilágot a homlokzati színezéssel és a belső közlekedő terek vörös félmárvánnyal harmonizáló vöröses színvilág, amelyet a textilek, függönyök, szék-kárpitok ellenpontoztak.

A művelődési központ 1981. április 1-én nyitotta meg kapuit. A nyitást követő években elkezdték átalakítani az intézményt. A tereket egy-egy helyen csökkentették, máshol pedig növelték.  
A művelődési központ 1981. április 1-én nyitotta meg kapuit. A nyitást követő években elkezdték átalakítani az intézményt. A tereket egy-egy helyen csökkentették, máshol pedig növelték. A színházterem 377 fő, illetve 20 db pótszék behelyezésével csaknem 400 fő befogadására alkalmas.

A használat két és fél évtizede során a változó igények a természetes kopás részben feloldották ezt a tárgyi, szín és formavilágot, részben megtartották azt.
 
A használat két és fél évtizede során a változó igények a természetes kopás részben feloldották ezt a tárgyi, szín és formavilágot, részben megtartották azt.

A lap 2012. január 2., 12:25-kori változata

A Gödöllői Művészetek Háza (korábban Petőfi Sándor Művelődési Központ) országos szinten is színvonalas színházi előadások, zenei rendezvények helyszíne. Funkciója és tevékenysége túlmutat a gödöllőiek szolgálatán, szűkebb régiókban élő polgárok kulturális igényeit is igyekszik kielégíteni. A 2011-es év első felében a magyar elnökség alatt az Európai Unió Tanácsának állandó sajtóközpontjaként működött.

Kezdetek (1952-1965)

Egy régi kocsmából átalakított helyiségben 1952-ben hozták létre a Kossuth Lajos u. 42. szám alatt a járási művelődési házat. Az intézmény még ebben az évben felvette Petőfi Sándor nevét. Az intézmény 3 fővel kezdte meg működését, Kapuszta Katalin volt az igazgató és egyben programszervező, az épület tisztán tartásáért, karbantartásáért a gondnok felelt, az adminisztrációs feladatokat a titkárnő látta el. Az 1970-es években még egy fővel gyarapodott a művelődési házban dolgozók száma.

Az épület egy rossz akusztikájú nagyteremből és három klubszobából állt. A termekben semmiféle hang- és fénytechnika nem állt rendelkezésre. A nagyterem berendezése csupán egy 5x5 méteres dobogó volt. A klubteremben tánctanfolyamokat és különböző klubok összejöveteleit tartották. A nagyteremben alkalmanként irodalmi esteket és filmvetítést szerveztek.

Járási városi művelődési ház (1966-1976)

1966-ban Gödöllő várossá alakulásakor járási városi művelődési ház lett. A 70-es évek elejére az épület nagyon rossz állapotban került, melynek következtében a rendezvények látogatottsága visszaesett. Az évtized végére a Városi Tanács úgy döntött, hogy a kulturális, közművelődési tevékenységnek megfelelő otthont kell biztosítani.

Gödöllő akkori kulturális értékeinek, hagyományainak, közösségeinek, jeles személyiségeinek, tehetségeinek, új kezdeményezéseinek bemutatását szolgálták a rendezvények. A nehéz körülmények ellenére a Művelődési Ház szervezésében számos előadóest, kiállítás, fórum, klubösszejövetel került megrendezésre.

Rendezvények:

  • 1968 - Kolozsvári Grandpierre Emil - olvasótalálkozó
  • 1975 - Jancsó Adrienn - irodalmi est
  • 1974 - Duffek Mihály - önálló hangverseny
  • 1974 - Pódium 74 - irodalmi előadóestek Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Bujtor István...)
  • 1968 - Mednyánszky László - képzőművészeti kiállítás
  • 1977 - Fafaragó népművészek kiállítása

Petőfi Sándor Művelődési Központ (1977-2001)

A Gödöllői Művelődési Központ a váci és a kőbányai Pataki téri művelődési központ terveinek adaptálásával, 1977-1981 között épült, építész tervező Tóth Dezső, Pestterv. A művelődési központban az eredeti tervezői szándék nem törekedett mobil terek kialakítására, hiszen a tervezés időszakában az irányadó elv szerint minden funkciónak saját külön épületben kellett megjelennie. Üzleti szempontok a fenntarthatósághoz a kor szocialista ideológiája szerint fel sem merülhettek.

Az egész épület egy földszinti belső udvarra épület fel, valamint a földszintet legyezőszerűen alakították ki. A terek 54m2 alapterületűek voltak, függetlenül attól, hogy mire szeretnék használni. A tervező egy-egy termen belül flexibilitásra gondolt, betervezett mindenféle harmonika falakat.

Az 1981-ben tervezett épületet - az építés korának anyagi lehetőségein belül - egy, a téri világhoz igazodó egységes forma- és színvilágú belsőépítészet koncepció jellemezte. A belsőépítész Somogyi Pál volt. Ez a koncepció, és a megvalósult mű kiterjedt a közterek világítására, a közösségi termek, közlekedők beépített berendezésére, a színháztermek akusztikus burkolataira, a mobil berendezés kiválasztására. A formálást a praktikum és az egyszerűség jellemezte, a színvilágot a homlokzati színezéssel és a belső közlekedő terek vörös félmárvánnyal harmonizáló vöröses színvilág, amelyet a textilek, függönyök, szék-kárpitok ellenpontoztak.

A művelődési központ 1981. április 1-én nyitotta meg kapuit. A nyitást követő években elkezdték átalakítani az intézményt. A tereket egy-egy helyen csökkentették, máshol pedig növelték. A színházterem 377 fő, illetve 20 db pótszék behelyezésével csaknem 400 fő befogadására alkalmas.

A használat két és fél évtizede során a változó igények a természetes kopás részben feloldották ezt a tárgyi, szín és formavilágot, részben megtartották azt.

Felújítás (2010)

A közel 30 éves Petőfi Sándor Művelődési Ház felújításának első üteme 2010 júniusában kezdődött, december elején fejeződött be. Az energetikai korszerűsítés magában foglalja a külső, mintegy 145 db homlokzati nyílászáró cseréjét, a villamoshálózat teljes felújítását, továbbá a korszerű fűtési és hűtési, szellőzési rendszer kialakítását. A felújítás első ütemében sor került a színházterem légtechnikai rendszerének korszerűsítésére is. A korábbi zajos, forgalmas főútra néző homlokzaton lévő főbejáratot áthelyezték az épület kastély felőli homlokzatára. Az új főbejárathoz került az új információs porta és a büfé is. A földszinten kialakítottak egy nagy többcélú rendezvényteret, konferenciatermet. Az épület külsejét is részben átalakították, a belső terek új színeket kaptak. Mindezek mellett megtörtént az épület komplex akadálymentesítése is.

A bontási és építési munkák előrehaladását közműtérképen nem szereplő közművek kiváltása, illetve előre nem tervezett, de műszaki szükségességből indokolt pótmunkák is nehezítették. A Művészetek Háza felújításának első üteme a földszintet érintette, a felső szintet, a színháztermet a következő ütemben újítják fel.

Épületének energia-hatékony és funkcióbővítő felújítására vonatkozó tervek Gödöllő Város Önkormányzata megbízásából készültek a "Funkcióbővítő rehabilitáció településközpontok fejlesztése Pest megyében" c. pályázat keretében. Az engedélyezési terv az épület energiahatékony felújítása mellett a földszinti terek átalakítását, az emeleti színházterem bővítését, és a scenikai rendszerek felújítását tartalmazta. A pályázati feltételek változása miatt a színházterem bővítése és a scenika átalakítása elmaradt, s az első ütemben a földszint korszerűsítésére került sor.

Feladatunk az volt, hogy olyan mobil tereket tervezzünk, melyek a változó szakmai és fenntarthatósági igényeket rugalmasan követni tudják, illetve új funkciók elhelyezését is lehetővé teszik. Gödöllő Alsópark új koncepciója szerint a Grassalkovich kastély főbejáratától keleti irányban a Művészetek Háza mellett halad el egy új sétány, így az épület fő hangsúlya átfordul, s a Petőfi Sándor utcai homlokzat elveszti hangsúlyos szerepét. Meg kellett határoznunk a várható fő megközelítési irányokat, s ki kellett jelölni új főbejárat helyét. Az új főbejáratot az épület kastély felőli oldalára terveztük, ide mutat a városközponttól vezető aluljáró is.

Tervünk a több mint 3000 m2 területű földszintet funkcionálisan tagolja, így jött létre az előcsarnoki zóna (szélfogó, porta, jegyiroda, büfé előcsarnok, ruhatár), a többcélú rendezvénytér, a többcélú termek (ifjúsági klub, ütős terem, oktatótermek), az iroda zóna (vezetői irodák, pénztár, rendezvény-szervezők, tárgyaló, teakonyha, gondnok). Új gyermek-játszóház is készült a parkra néző szárnyban, ahol játszóteret is ki lehet alakítani a gyermekek számára.

Az épület főbejáratának áthelyezésével a kör alakú előcsarnokot többcélú rendezvény-, bál-, és kiállítóteremmé alakítottuk, elbontva a színháztérbe vezető lépcső podesztszerű kiemelését. Az energetikai korszerűsítés a földszinti homlokzat teljes cseréjét is jelentette.

Az átalakítás belsőépítészeti koncepcióját kettős megfontolás alakította. Az egyik a meglévő épület felújítás során is megmaradó adottságaiból kiinduló anyag-, forma- és színvilág összehangolása az új téri renddel és új, szükségszerűen megjelenő elemekkel. Másrészt az a szempont, hogy a közművelődési intézmények összetett feladatot látnak el amelyben a változó társadalmi igények, és elvárások ellenére egyik feladatuk a közízlés szelíd formálása - ezt a küldetést a ház egésze a maga környezetkulturális minőségével tudja szolgálni legjobban. A pályázati körülmények által súlyosan terhelt megvalósulás során sajnos számos esetben meghiúsult e koncepció.

Forrás