„P. Nagy László Tamás” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
(2 közbenső módosítást, amit 2 másik szerkesztő végzett, nem mutattunk)
1. sor: 1. sor:
[[Kép:nagylaszlotamas.jpg|thumb|right|300px|P. Nagy László Tamás]]
[[Kép:nagylaszlotamas.jpg|thumb|right|300px|P. Nagy László Tamás]]
P. Nagy László Tamás, 1955. május 31. (Budapest) – 2000. december 19. (Gödöllő)  
'''P. Nagy László Tamás''' (Budapest, 1955. május 31. – [[Gödöllő]], 2000. december 19.)

8. sor: 8. sor:
meg. Pappá szentelése után Csongrádon, Dunavarsányban, Rádon, Vácon és Budapest-Rákosligeten szolgált mint káplán, majd Kosdra helyeztek plébánosnak. Itt történt életében a következő fordulat: meghallotta, hogy az Úr a szerzetesi életre hívja őt, Assisi Szent Ferenc kapucinus rendjébe. Ez azonban nem volt könnyű feladat, hiszen a kapucinus rend a kommunizmus évtizedeiben hazánkban egyáltalán nem működött. Huszár Viktricius atya volt az, aki még az elnyomás alatt, titokban elkezdte a rendet Magyarországon újraszervezni. Tamás atya nála jelentkezett, és 1987. augusztus 4-én, belépett a tagok sorába.  

== Máriabesnyői Munkássága ==

== Máriabesnyői munkássága ==
Így került [[Máriabesnyő]]re, ami első és utolsó rendi állomása volt, hiszen plébánosként, majd 1994-től tartományfőnökként itt teljesített szolgálatot. Működése alatt rendkívül sokat tett a máriabesnyői kegyhely felvirágoztatásáért. A kezdeti időkben ő lelkesítette a fiatalokat, amikor a rend működése ismét megindult. Tartományfőnökké választása után virágzásnak indult a rendtartomány élete. Kiváló szobrász és festő volt, mely képességét a kegytemplom és környéke szépítésében is felhasználta. Az ő kezdeményezésére állították fel, közadakozásból, a „Meg nem születettek” emlékművét, a prágai kis Jézus szobrával,1996-ban.
Búcsújárásokat, zarándoklatokat szervezett. Mindig nagy tisztelettel fordult a Szűzanyához, aki saját elbeszélése szerint álmában azt mondta neki: „Én mentelek meg téged !” Ezeket a szavakat megőrizte szívében, s halála előtt az iránta érzett tisztelet jeléül létrehozta a Mária-múzeumot. Ennek alapját a Kátay Géza római katolikus plébános által 1981-ben Petőfiszálláson létrehozott gyűjtemény adta. Tamás atya ezt az anyagot befogadta Máriabesnyőn, tovább gyarapította és gondozta. Célja az volt, hogy ezt az idezarándokló híveknek is bemutassa. A gyűjteményt először a rendház celláiban helyezte el, idővel azonban fölmerült egy önálló múzeum felépítésének a gondolata is. A Mária-múzeumnak nevezett épületet a kolostor udvarának hátsó részében, a földbe süllyesztve alakította ki saját tervei szerint. Bár műemléki megkötöttségek is közrejátszhattak az épület szokatlan konstrukciójában, leginkább mégis a loretói Casa Sancta, illetve a betlehemi Születés barlangja volt az a két objektum, mely alapvetően meghatározta szerkezetét. Tamás atya halála után a gyűjteménynek nem igazán volt gazdája.
Az anyag egy része visszakerült Petőfiszállásra. A kapucinusok is elhagyták 2002-ben Máriabesnyőt és az épületkomplexum a Váci Egyházmegye illetékessége alá került. Miután mind a hívek részéről, mind gyűjteményi szinten egyre sürgetőbbé vált a múzeum ügyének rendezése, 2007-ben a Máriabesnyői Katolikus Plébánia felkérésére a Magyar Kapucinus Delegáció támogatásával a [[Gödöllői Városi Múzeum]] kezdte el az új kiállítás megtervezését és kialakítását.
Magyarország egyetlen Mária múzeuma 2008 augusztusában, Nagyboldogasszony napján, a lourdes-i jelenés (1858) százötvenedik évfordulóján nyílt meg. Tamás atyát életének 45., áldozópapságának 21. évében 2000. december 19-en ragadta el a halál. Temetésén több ezren vettek tőle végső búcsút. A gyászmisét Keszthelyi Ferenc, váci megyéspüspök mutatta be, rendtársai, és több mint száz pap társaságában. Az altemplomban levő kapucinus kriptában helyezték örök nyugalomra.

Így került Máriabesnyőre, ami első és utolsó rendi állomása volt, hiszen plébánosként, majd 1994-től tartományfőnökként itt teljesített szolgálatot. Működése alatt rendkívül sokat tett a máriabesnyői kegyhely felvirágoztatásáért. A kezdeti időkben ő lelkesítette a fiatalokat, amikor a rend működése ismét megindult. Tartományfőnökké választása után virágzásnak indult a rendtartomány élete. Kiváló szobrász és festő volt, mely képességét a kegytemplom és környéke szépítésében is felhasználta. Az ő kezdeményezésére állították fel, közadakozásból, a „Meg nem születettek” emlékművét, a prágai kis Jézus szobrával,1996-ban.
Búcsújárásokat, zarándoklatokat szervezett. Mindig nagy tisztelettel fordult a Szűzanyához, aki saját elbeszélése
szerint álmában azt mondta neki: „Én mentelek meg téged !” Ezeket a szavakat megőrizte szívében, s halála előtt az iránta érzett tisztelet jeléül létrehozta a Mária-múzeumot. Ennek alapját a Kátay Géza római katolikus plébános
által 1981-ben Petőfiszálláson létrehozott gyűjtemény adta. Tamás atya ezt az anyagot befogadta Máriabesnyőn, tovább gyarapította és gondozta. Célja az volt, hogy ezt az idezarándokló híveknek is bemutassa. A gyűjteményt először a rendház celláiban helyezte el, idővel azonban fölmerült egy önálló múzeum felépítésének a gondolata
is. A Mária-múzeumnak nevezett épületet a kolostor udvarának hátsó részében, a földbe süllyesztve alakította ki
saját tervei szerint. Bár műemléki megkötöttségek is közrejátszhattak az épület szokatlan konstrukciójában, leginkább mégis a loretói Casa Sancta, illetve a betlehemi Születés barlangja volt az a két objektum, mely alapvetően meghatározta szerkezetét. Tamás atya halála után a gyűjteménynek nem igazán volt gazdája.

Az anyag egy része visszakerült Petőfiszállásra. A kapucinusok is elhagyták 2002-ben Máriabesnyőt és az épületkomplexum a Váci Egyházmegye illetékessége alá került. Miután mind a hívek részéről, mind gyűjteményi szinten egyre sürgetőbbé vált a múzeum ügyének rendezése, 2007-ben a Máriabesnyői Katolikus Plébánia felkérésére a Magyar
Kapucinus Delegáció támogatásával a Gödöllői Városi Múzeum kezdte el az új kiállítás megtervezését és kialakítását.
Magyarország egyetlen Mária múzeuma 2008 augusztusában, Nagyboldogasszony napján, a lourdes-i jelenés (1858)százötvenedik évfordulóján nyílt meg. Tamás atyát életének 45., áldozópapságának 21. évében 2000. december 19-en ragadta el a halál. Temetésén több ezren vettek tőle végső búcsút. A gyászmisét Keszthelyi Ferenc, váci megyéspüspök mutatta be, rendtársai, és több mint száz pap társaságában. Az altemplomban levő kapucinus kriptában helyezték örök nyugalomra.
==  Forrás ==
==  Forrás ==

*Gödöllői Szolgálat 2010 - XIX. évfolyam - 45. szám http://www.szolgalat.com/gszolga101215.pdf
*[http://www.szolgalat.com/gszolga101215.pdf Gödöllői Szolgálat 2010. december 15. XIX. évfolyam 45. szám]

[[Kategória:Személyek]]
[[Kategória:Papok]]
[[Kategória:Papok]]
[[Kategória:Személyek]]

A lap 2019. június 7., 16:08-kori változata

P. Nagy László Tamás

P. Nagy László Tamás (Budapest, 1955. május 31. – Gödöllő, 2000. december 19.)

Életútja

P. Nagy László Tamás 1955. május 31-én született Budapesten. Egyházi szolgálatát a váci egyházmegyében kezdte meg. Pappá szentelése után Csongrádon, Dunavarsányban, Rádon, Vácon és Budapest-Rákosligeten szolgált mint káplán, majd Kosdra helyeztek plébánosnak. Itt történt életében a következő fordulat: meghallotta, hogy az Úr a szerzetesi életre hívja őt, Assisi Szent Ferenc kapucinus rendjébe. Ez azonban nem volt könnyű feladat, hiszen a kapucinus rend a kommunizmus évtizedeiben hazánkban egyáltalán nem működött. Huszár Viktricius atya volt az, aki még az elnyomás alatt, titokban elkezdte a rendet Magyarországon újraszervezni. Tamás atya nála jelentkezett, és 1987. augusztus 4-én, belépett a tagok sorába.

Máriabesnyői munkássága

Így került Máriabesnyőre, ami első és utolsó rendi állomása volt, hiszen plébánosként, majd 1994-től tartományfőnökként itt teljesített szolgálatot. Működése alatt rendkívül sokat tett a máriabesnyői kegyhely felvirágoztatásáért. A kezdeti időkben ő lelkesítette a fiatalokat, amikor a rend működése ismét megindult. Tartományfőnökké választása után virágzásnak indult a rendtartomány élete. Kiváló szobrász és festő volt, mely képességét a kegytemplom és környéke szépítésében is felhasználta. Az ő kezdeményezésére állították fel, közadakozásból, a „Meg nem születettek” emlékművét, a prágai kis Jézus szobrával,1996-ban.

Búcsújárásokat, zarándoklatokat szervezett. Mindig nagy tisztelettel fordult a Szűzanyához, aki saját elbeszélése szerint álmában azt mondta neki: „Én mentelek meg téged !” Ezeket a szavakat megőrizte szívében, s halála előtt az iránta érzett tisztelet jeléül létrehozta a Mária-múzeumot. Ennek alapját a Kátay Géza római katolikus plébános által 1981-ben Petőfiszálláson létrehozott gyűjtemény adta. Tamás atya ezt az anyagot befogadta Máriabesnyőn, tovább gyarapította és gondozta. Célja az volt, hogy ezt az idezarándokló híveknek is bemutassa. A gyűjteményt először a rendház celláiban helyezte el, idővel azonban fölmerült egy önálló múzeum felépítésének a gondolata is. A Mária-múzeumnak nevezett épületet a kolostor udvarának hátsó részében, a földbe süllyesztve alakította ki saját tervei szerint. Bár műemléki megkötöttségek is közrejátszhattak az épület szokatlan konstrukciójában, leginkább mégis a loretói Casa Sancta, illetve a betlehemi Születés barlangja volt az a két objektum, mely alapvetően meghatározta szerkezetét. Tamás atya halála után a gyűjteménynek nem igazán volt gazdája.

Az anyag egy része visszakerült Petőfiszállásra. A kapucinusok is elhagyták 2002-ben Máriabesnyőt és az épületkomplexum a Váci Egyházmegye illetékessége alá került. Miután mind a hívek részéről, mind gyűjteményi szinten egyre sürgetőbbé vált a múzeum ügyének rendezése, 2007-ben a Máriabesnyői Katolikus Plébánia felkérésére a Magyar Kapucinus Delegáció támogatásával a Gödöllői Városi Múzeum kezdte el az új kiállítás megtervezését és kialakítását.

Forrás