„Schimmel, a ló” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
(14 közbenső módosítást, amit 2 másik szerkesztő végzett, nem mutattunk)
12. sor: 12. sor:
– Megdöglött?? – kérdé újra a gróf.
– Megdöglött?? – kérdé újra a gróf.
Alighogy kimondta e szót a gróf, a küldött hirtelen közbevág: – Nem én mondtam, hogy a Schimmel megdöglött, maga a gróf úr mondotta; tehát én a gróf urat sem meg nem szomorítottam, sem kegyvesztésbe nem esthetem.”''

[[Kép:schimmel2.jpg|thumb|left|250px|Schimmel ló szobra]]

[[Kép:schimmel2.png|thumb|left|250px|Schimmel ló szobra]]
A kedvenc ló emlékét őrző, szépen kifaragott ágaskodó lószobor méltó dísze volt a legdélebbi szárny és az Istálló–Lovarda által közbezárt udvarnak. Állítólag amikor 1866-ban Erzsébet először Gödöllőn járt, érdeklődve nézte meg a híres ló szobrát. Aztán pár év múlva, amikor egyre több időt töltött a kastélyban a lovakat és a lovaglást kedvelő királyné, számára nem csak fedett verandát, hanem fedett folyosót is tervezett Ferdinand Kirschner neves bécsi építész. A folyosó, az ún. Wanderbahn a Lovarda és az Istállók felé elágazott, és szépen megkerülte Schimmel szobrát. Az 1896-ban megjelent ''Ripka Ferenc: Gödöllő, a királyi család otthona'' című könyvben lévő fényképen jó látszik a magas talapzaton álló szobor és mögötte a borostyánnal dúsan befuttatott fedett folyosó.  

Erzsébet királyné halála után a verandával együtt valószínűleg a folyosót is elbontották, ekkor a lószobrot körbeépítették valamelyik építmény szép, apácarácsos léceivel, tetőzetet is kapott, így már nem volt annyira kitéve az időjárás viszontagságainak. A rácsozatos fülke és a szobor a helyén állt még a Horthy-korszakban is. Több fényképet ismerünk róla az 1930-40-es évekből, aztán 1945 után eltűnt.  

További sorsáról újabb legenda kelt életre, mely szerint a gödöllői lakosok és a kastély személyzete elásta valahol a Schimmelholfban. Eddigi kutatásaink azonban nem vezettek eredményre.
További sorsáról újabb legenda kelt életre, mely szerint a gödöllői lakosok és a kastély személyzete elásta valahol a Schimmelholfban.
 
[[Kép:schimmel3.png|thumb|left|200px|Schimmel ló szobra]]
Sokan úgy vélték, hogy a kastély személyzete ásta el a Schimmel-udvar területén a közeledő Vörös Hadsereg elől. Azonban a 2010-es helyszíni talajradaros vizsgálat ezt megcáfolta. (2009 és 2011 között komoly restaurálási munkálatok folytak a kastély területén készülve az Európai Unió 2011-es magyar elnökségének idejére, ugyanis a kastély számos eseménynek szolgált helyszínül.)
 
2011. február 21-én a szobor törzsének egy nagyobb darabja, illetve több más szobordarab végül a nyári lovarda területén került elő egy szovjet szerelőakna elbontása során.
 
A fennmaradt képek és az előkerült szobortöredék segítségével Varga Zoltán Zsolt restaurátor Bíró János szobrász segítségével tercitből formázta meg újra Grassalkovich lovának ágaskodó alakját.
 
Az avatási ünnepségre 2014. október 11-én került sor. Itt beszédet mondott Gönczi Tibor, a kastély ügyvezető igazgatója és Gémesi György polgármester is.
 
24. sor: 42. sor:

* Kaján Marianna, Gödöllői Királyi Kastély
* Kaján Marianna, Gödöllői Királyi Kastély
* Magyar Hírlap: 2014. 10. 13. (239.sz.) 13.o.
* Szabó Margit: Kastélyok, templomok, szerelmek – A Grassalkovichok emlékezete – Gödöllő 2010, Gödöllő Város Önkormányzata
* [http://szolgalat.com/gszolga101013.pdf Gödöllői Szolgálat 2010. október 13. XIX. évf. 36. szám]
* [http://szolgalat.com/gszolga101013.pdf Gödöllői Szolgálat 2010. október 13. XIX. évf. 36. szám]
* [http://szolgalat.com/gszolga101117.pdf Gödöllői Szolgálat 2010. november 17. XIX. évf. 41. szám]
* [http://szolgalat.com/gszolga120926.pdf Gödöllői Szolgálat 2012. szeptember 26.. XXI. évf. 34. szám]
* [http://szolgalat.com/gszolga140304.pdf Gödöllői Szolgálat 2014. március 04. XXIII. évf. 7. szám]
* [http://szolgalat.com/gszolga141007.pdf Gödöllői Szolgálat 2010. október 07. XXIII. évf. 34. szám]
* [http://szolgalat.com/gszolga141014.pdf Gödöllői Szolgálat 2010. október 14. XXIII. évf. 35. szám]
* [https://artnews.hu/2014/10/12/regi-uj-szoborral-gazdagodott-a-godolloi-kastely/ Régi-új szoborral gazdagodott a gödöllői kastély. Artnews]
* [https://mult-kor.hu/20141007_grassalkovich_lovanak_elfledett_szobraval_gazdagodik_a_godolloi_kastely Grassalkovich lovának elfeledett szobrával gazdagodik a gödöllői kastély. Múlt-kor történelmi portál.]
Képek:
* [https://www.kozterkep.hu/16161/# Fehér ló]
* [http://www.muemlekem.hu/magazin/godolloi_kastely_keresik_loszobor Keresik a kastély elásott lovát]
* [https://www.kozterkep.hu/34437/schimmel#vetito=313562 "Schimmel" c. alkotás fotói Gödöllő településről]
A szócikk elkészítésében részt vett Kréz Gellért.
[[Kategória:Emlékművek]]
[[Kategória:Szobrok]]

A lap jelenlegi, 2019. december 10., 14:12-kori változata

Schimmel ló szobra, képeslap az 1930-as évekből

A Gödöllői Királyi Kastély legdélebbi, Rudolf-szárny – Lovarda – Istállók által határolt udvarrész, az ún. Schimmelhof. Az udvar Grassalkovich I. Antal kedvenc lováról, Schimmelről kapta a nevét, ugyanis a XVIII. Század második felétől (első említése 1763-ból való) az udvar közepén állt Schimmel életnagyságú márvány szobra. Grassalkovich I. Antal nagybirtokosként és fontos udvari tisztségek viselőjeként gyakran utazott, hol Bécsbe vagy Budára, hol birtokaira, így nagy becsben tartotta az akkori közlekedés legfontosabb „eszközeit”, a lovakat.

Számukra szép és kényelmes istállót építtetett először a kastélykápolnával szimmetrikus épületszárnyban (a mostani ún. Gizella-szárny földszintjén), majd egy külön épületrészt a Lovarda mellett, távolabb a lakrészektől. A gróf legkedvesebb lováról, Schimmelről (mely németül „penészt” jelent, és használták a szürke vagy fehér ló megnevezésére is) egy anekdota is fennmaradt, melyet először Odrobenyák János közölt:

„A gróf valahányszor télre Bécsbe utazott, kedves szürke lovát az otthon maradt udvari személyzet illetőleg a tisztség különös figyelmébe ajánlotta, sőt távoztakor azt mondta, hogy aki e szürke paripa elvesztét neki hírül adja, az őt nagyon megszomorítja s a gróf kegyét eljátssza. A szürke paripáról időnként jelentést kellett Bécsbe küldeni. A paripa azonban örök életű mégsem lehetett s végre mégis megdöglött. Gödöllőn ez oly rémülést idézettelő a gróf emberei között, hogy nem volt köztük egy sem, ki elég bátorsággal bírt volna e hírt a kegyes grófnak tudomására hozni, mindenkifélt a kegyvesztéstől. Egy azonban végre mégis találkozott, aki elég merész volt Bécsbe a grófhoz felutazni, s midőn egyetsmást a gróf kikérdezett tőle, elkezdé: – Hja a Schimmel, a Schimmel… – Mi, talán beteg? – kérdé a gróf. – Hja a Schimmel, a Schimmel!! – Megdöglött?? – kérdé újra a gróf. Alighogy kimondta e szót a gróf, a küldött hirtelen közbevág: – Nem én mondtam, hogy a Schimmel megdöglött, maga a gróf úr mondotta; tehát én a gróf urat sem meg nem szomorítottam, sem kegyvesztésbe nem esthetem.”

Schimmel ló szobra

A kedvenc ló emlékét őrző, szépen kifaragott ágaskodó lószobor méltó dísze volt a legdélebbi szárny és az Istálló–Lovarda által közbezárt udvarnak. Állítólag amikor 1866-ban Erzsébet először Gödöllőn járt, érdeklődve nézte meg a híres ló szobrát. Aztán pár év múlva, amikor egyre több időt töltött a kastélyban a lovakat és a lovaglást kedvelő királyné, számára nem csak fedett verandát, hanem fedett folyosót is tervezett Ferdinand Kirschner neves bécsi építész. A folyosó, az ún. Wanderbahn a Lovarda és az Istállók felé elágazott, és szépen megkerülte Schimmel szobrát. Az 1896-ban megjelent Ripka Ferenc: Gödöllő, a királyi család otthona című könyvben lévő fényképen jó látszik a magas talapzaton álló szobor és mögötte a borostyánnal dúsan befuttatott fedett folyosó.

Erzsébet királyné halála után a verandával együtt valószínűleg a folyosót is elbontották, ekkor a lószobrot körbeépítették valamelyik építmény szép, apácarácsos léceivel, tetőzetet is kapott, így már nem volt annyira kitéve az időjárás viszontagságainak. A rácsozatos fülke és a szobor a helyén állt még a Horthy-korszakban is. Több fényképet ismerünk róla az 1930-40-es évekből, aztán 1945 után eltűnt. További sorsáról újabb legenda kelt életre, mely szerint a gödöllői lakosok és a kastély személyzete elásta valahol a Schimmelholfban.

Forrás

Képek:

A szócikk elkészítésében részt vett Kréz Gellért.