A csemegepultos naplója

BäCHER IVáN: LEVéLREGéNY

" „A szerző – nekiveselkedvén a munkának – tervbe vette, hogy első regényébe most aztán alaposan beleírja mindazon társadalmi visszásságokat, iskolai kicsinyességeket, emberi gyarlóságokat, amelyekkel tanári pályafutása során találkozni szerencséje volt. Ám írás közben a regény főhőse, a nyugdíjas magyartanárnő – a szerző legnagyobb megrökönyödésére – szenvedélyesen föllázadt. Hiába akart a szerző a pedagógusok szerencsétlen voltáról és megalázhatóságáról értekezni – a jó öreg tanárnő kikérte ezt magának, és sem szerencsétlennek nem volt hajlandó mutatkozni, sem megalázni nem hagyta magát. Hiába próbálta a szerző jelezni, hogy a nyolcvanas évek magyar ifjúsága videofasizmuson nevelkedő, karate-kulturált csőcselék – főhőse kinevette, és vég nélkül sorakoztatta föl az értelmes, művelt, emberarcú fiatalokat. Hiába igyekezett a szerző drámaian felmutatni az öregség fájdalmas szomorúságát – főhőse erre olyan méltóságteljes, színpompás, utolérhetetlen illatú és zamatú indonéz csirkékkel, rakott burgonyákkal és töltött dagadókkal válaszolt, hogy regénye végén a szerző itt áll teljesen elbizonytalanodva. Lehet, hogy mégiscsak van valami értelme ennek az életnek nevezett fura micsodának? Bächer Iván”

A könyv már foglalt!

G-5 / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
egy ízig vérig pedagógus érzéseit, gondolatait és mindennapi életét ismerhettük meg. Bemutatta az iskolai élet örömeit, nehézségeit. Mintát adott arra, hogyan lehet az irodalommal gyógyítani a szürke hétköznapok csalódásait, fájdalmait. Mindezt egy idős tanárnő fiatalkori szerelmével történő levelezéséből tudhatjuk meg.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Nem lennék főhős, mivel egész életét a hivatásának áldozta, ugyanakkor sok csalódás,keserűség érte mind a magánéletében, mind a munkahelyein. Mindent megtett azért, hogy harmonikus kapcsolatokat alakítson ki, mégis egyre magányosabb lett.
Annak ajánlom, aki...
úgy gondolja, hogy pedagógusként felelős a gyermekekért, még akkor is, ha sok akadályt kell leküzdenie az iskolai életben. Azoknak is ajánljuk, akik szülőkként bepillantást szeretnének kapni a vívódásokkal teli tanári pályába.
Ne olvassa/nézze, aki...
humoros, iskolai történeteket vár, vagy kevésbé szereti a hagyományos regényformától eltérő műveket.

G-5 / kreatív feladatok

Az író is tévedhet...

Messziről szeretni
Versekkel a szürkeség ellen
Életem a tanítás
Sors vagy élet
Beszélő levelek