Veszedelmes viszonyok

ANNA GAVALDA: SZERETTEM őT

"Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja „egy másik” kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először ül le beszélgetni. Ahogy az após apránként megnyílik, lefoszlik róla a tárgyilagosság maszkja, és egy sérülékeny, csupa-seb ember áll előttünk, aki élete nagy szerelmének történetét meséli el a „múlt időbe tett” nőnek… Gavalda regényében a vigasztaló is vigasztalan marad. Az após története egy másik (talán jobb vagy szebb) életet villant fel, és ebben a villanófényben saját elvesztegetett lehetőségeinkre, eljátszott esélyeinkre ismerünk. A szerző nem mond ítéletet, nála az erő nem érdem, a gyengeség nem megvetendő rossz, hanem mindenki a rászabott élet ilyen-olyan jelmezét viseli, hol elegánsan, hol feszengve, és ha szorít a ruha, azt is inkább az idegenek veszik észre, ahogy elsietünk közöttük. Anna Gavalda regényében minden elharapott szónak jelentősége van, minden apró mozdulat, kis rezdülés, félrekapott tekintet színpadi pontossággal van a helyén. Mert ezekből az apróságokból áll össze egy történet, egy szerelem, egy sors. A Szerettem őt igazi kamara-dráma, amely a fiatal francia írónőt szinte azonnal nemzetközi hírű íróvá tette."

A könyv már foglalt!

XY Csajok / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
Az após által elmesélt szerelmi történet nagyon emberi. Számosan élik így az életüket, hogy lelkileg már nem sok, vagy egyáltalán semmi közük sincs a házastársukhoz, de amikor jön egy mindent elsöprő szerelem, anyagi okokból, vagy a gyermekekre hivatkozva, de valójában gyávaságból nem mernek kilépni az elfásult kapcsolatukból. Inkább elengedik a szerelmet, szenvedést okozva ezzel maguknak, és a szerelmüknek is. Nincs merszük felvállalni az érzéseiket, nem merik élni a saját életüket.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Nem lennék, mert nem szeretnék életem végéig az elszalasztott boldogságom után vágyódni, azon tépelődni, mi lett volna ha másképpen döntök.
Annak ajánlom, aki...
szeret elgondolkodni az emberi kapcsolatokon. Aki volt már hasonló helyzetben, mint az após, vagy a meny. Vagy aki éppen most tépelődik azon, hogy merjen e változtatni az életén, elinduljon e a boldogsága nyomában, hátat fordítva egy biztos, de kihűlt házasságnak. És annak is ajánlom, aki mert bátor lenni.
Ne olvassa/nézze, aki...
meg szeretné őrizni az illuziót, hogy egy házasságban nincsenek nehézségek, aki úgy gondolja, hogy két ember, aki fiatalon összekötötte az életét, nem változhat, alakulhat az évek múlásával a társától független irányba. És annak sem ajánlom, aki nem fogékony az emberi lélek rezdüléseire, aki nem lelkizős alkat. Az se vegye a kezébe, aki pörgős történetre, cselekményes sztorira vágyik.