Böszörményi Gyula: Ütközet a Meridim felett

"Böszörményi Gyula: Ütközet a Meridim felett A Krisztus-esemény után 2842-ben járunk. A galaxis forrong, a legtöbb bolygón, s a köztes terekben kisebb-nagyobb viszályok, villongások, belharcok dúlnak a helyi kiskirályok, demokráciák, szövetségek, mutánsok és emberek között. Ez a kolóniaháborúk kora, amikor az emberiség igyekszik megvetni a lábát a von Anstetten démoncsászárok által „gazdátlanul” hagyott világban. A felderítőhajók ismeretlen vidékeket kutatnak át, és amikor lakható bolygókra lelnek, a túlzsúfolt háttérvilágokból nyomban személyszállító óriások tömege indul, hogy benépesítsék azokat. A fiatal emberi kolóniákon úgy teremnek a hősök, mint a történelemben még soha, hiszen a rendkívüli megpróbáltatásokat csakis rendkívüli emberek képesek túlélni. A Korgerán unió űrhadereje háborúban áll a mutáns Horong Plantunium retteget flottájával, s az első csatát már el is vesztette. A fanatikus, egyetlen és rendkívül intelligens horongok célja, hogy kisöpörjék saját űrszektorukból az épp csak letelepedett embereket. Ennek leggyorsabb módja pedig az, ha gyors csapást mérnek a jelentéktelennek tetsző előretolt emberi hídfőállásra, a Meridium-rendszerre, mely hirtelen a galaxis e szeletének legfontosabb pontjává válik. Ez a történet a kolóniaháborúk egyik legjelentősebb flottaütközetéről szól, melyben mutánsok és emberek, fegyverek és filozófiák csapnak össze. S bár az űrben iszonyú csata dúl, egyik fél sem sejti, hogy a háttérben az egész történelem, a jövő változatlansága a tét."

BELÉPÉS

 

Lefoglalt könyvek:

Még nincsenek lefoglalt könyvek!