Röhög az egész osztály

KARINTHY FRIGYES: RöHöG ​AZ EGéSZ OSZTáLY

"Az összeállítás Karinthy kisepikai és költői alkotásaiból válogat, figyelembe véve a tizenkét évfolyamos alap- és középfokú oktatás követelményeit és az érvényben levő tankönyvek utalásait. Tartalmazza az Így írtok ti (1912, 1935) magyar irodalomra, pontosabban a tanulók által azonosítható, a nemzeti alaptantervben szereplő alkotókra vonatkozó paródiáit. Közli a Tanár úr kérem első kiadásának (1913) teljes szövegét – figyelembe véve Szörényi László delfinológiájának észrevételeit is. A novellák közül a közismertek, a költemények közül a legtöbbször hivatkozottak, a humoreszkek, karcolatok közül pedig elsősorban azok kerültek be, amelyek az iskolai élettel, az anyanyelvvel, az irodalommal kapcsolatosak."

A könyv már foglalt!

Easy Readers / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
egymástól független, rövid versek, novellák voltak benne, mindegyik humorosan megírva. A rövid szakaszok miatt az is olvashat belőle, akinek kevés ideje van, nem kell valamilyen történés közepén abbahagynia. Az írások stílusa is eltért egymástól, ezért nem vált unalmassá a könyv végén sem.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Ennek a könyvnek nincs alapértelmezetten főhősként felfogható karaktere, legfeljebb az író. Az ő bőrében nem lennék, mert hiába ír több humoros kalandjáról, az akkori szigor miatt neki sincs olyan fényes sora. Többször lesújt rá az iskolai és szülői szigor.
Annak ajánlom, aki...
szereti a humoros rövid, néha abszurd írásokat, paródiákat. Az irodalmi háttértudás jelentősen élvezetesebbé teszi, mivel sok utalás van benne ilyesmire vonatkozóan, de anélkül is élvezhető. A már-már sokszor képtelen vagy elvont helyzetek miatt mindig megragadja az olvasó figyelmét.
Ne olvassa/nézze, aki...
egy összefügő történetet, regényt szeret jobban, konkrétan jellemzett karakterekkel. Szintén nem a legjobb, aki nem érdeklődik a irodalom, de leginkább a magyar írók iránt, mert így többminden unalmasnak és érthetetlennek hat. Ez nem egy komoly mű, éppen hogy szembemegy a művelt irodalom fogalmazásmódjával, innen származhat a mű szórakoztató, de egyeseknek aggasztó jellege.

Easy Readers / kreatív feladatok

Az író is tévedhet...

Írói bolondságok
Művészi humor
Irodalmi karikatúrák
Költői paródiák
Irományok humorral