Régimódi történet

LJUDMILA ULICKAJA: MéDEA éS GYERMEKEI

"Minden nyáron összegyűlik a rokonság a krimi görög Médea Szinopli hegyi házában. A gyermektelen Médea szülei elvesztése után egymaga tartja össze a viharosan gyarapodó családot. Nyári kalandjaik, tragédiáik, szerelmeik, elválásaik, csetepatéik hátterében pedig folyamatosan peregnek a történelmi események: háborúk és forradalmak. Médea háza azonban végig az összetartás szigete marad. Médea addig a napig egy és ugyanazon a helyen élte az életét, ha nem számítjuk ide egyetlen moszkvai utazását Szandrocskával és elsőszülöttjével, Szergejjel, és ez az állandósult élet – amely egyébként önmagában véve viharosan változott: forradalmak, kormányváltás, vörösök, fehérek, németek, románok, egyeseket kitelepítettek, másokat – a menekülteket, a hontalanokat – meg betelepítettek, eredményezte végül is Médeában az olyan fáéhoz hasonlatos szilárdságot, amelyik belemélyeszti gyökereit a köves talajba, fölötte ugyanaz a nap süt, és nap mint nap, évről évre ugyanaz a szél éri, és hoz évszakhoz kötött illatokat, amelyek hol a parton száradó vízi hínárból, hol a nap alatt rothadó gyümölcsből, hol meg a keserű ürömből származnak."

A könyv már foglalt!