Éhezők viadala

M. R. CAREY: KIéHEZETTEK

"A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak. A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet. Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert. Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…"

A könyv már foglalt!

Pusztítók / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
Azért volt jó olvasni mert a tudományos részek meg voltak magyarázva érthetően és a vége fokozatosan fejlődött ki. Izgalmas volt és nem olvastam még könyvet ilyen hatalmas csavarral.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Nem lennék a főhös mert a lánnyal nem bántak valami jól annak ellenére, hogy később ő volt a legjobb esély a túlélésre. Neki nem volt olyan, hogy gyerekkor és még a származását is eltitkolták előle.
Annak ajánlom, aki...
Annak ajánlom, aki szereti a science-fiction könyveket vagy a posztapokaliptikus regényeket. A könyv végéhez nagy bátorság kell de utána, ha megbékéltünk a végével, egy újabb jó olvasmányt tudhatunk a hatunk mögött.
Ne olvassa/nézze, aki...
Ne olvassa az aki, nagyon félős és aki magától is tudja, hogy nemsokára megássuk a sajat sírunk. (A filmesítése illesztőbb mint a könyv.)

Pusztítók / kreatív feladatok

Az író is tévedhet...

A fertőzés
Generáció
Meghalnak a végén, de mégsem