Nézzem vagy olvassam?

MARGOT LEE SHETTERLY: A SZáMOLáS JOGA

"Azoknak a fekete matematikusnőknek a rendkívüli, igaz története, akik a feminista és a polgárjogi mozgalmak viharai közepette a NASA-nál végzett számításaikkal járultak hozzá Amerika legjelentősebb űrbéli tetteihez. Mielőtt John Glenn körberepülte a Földet, Neil Armstrong pedig a Holdra lépett, egy „emberi számítógépek” néven ismert, női matematikusokból álló csoport ceruzák, logarlécek és mechanikus számológépek segítségével számolta ki azokat az adatokat, amelyek felhasználásával aztán rakétákat és asztronautákat lőttek fel az űrbe. Ennek a csoportnak jó néhány kivételesen tehetséges afroamerikai nő is a tagja volt, akik koruk legkiválóbb elméi közé tartoztak. Eredetileg matematikát tanítottak az amerikai Dél szegregált iskoláiban, ám amikor a második világháború idején az ország repülőgépipara súlyos munkaerőhiánnyal küzdött, őket is bevetették. A matematikai zsenik, akiken eddig keresztülnéztek, egyszerre a tehetségükhöz méltó álláshoz jutottak, és Uncle Sam hívására örömmel költöztek a virginiai Hamptonba, hogy a Langley Memorial Repülésügyi Laboratórium lenyűgöző világában dolgozhassanak. A Virginiában érvényben lévő Jim Crow-törvények értelmében nem integrálódhattak ugyan be fehér társaik közé, a kizárólag fekete nőkből álló „nyugati komputer” csoport azonban így is sokat tett azért, hogy Amerika valóra válthassa egyik legnagyobb álmát: döntő győzelmet arasson a Szovjetunió fölött a hidegháborúban, és egyeduralmat szerezzen a mennyek felett."

A könyv már foglalt!

G-5 / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
Ritka kivétel, amikor egy könyvből készült filmadaptáció jobban tetszik, mint az eredeti történet, bár annak csak egy részletét filmesíti meg, azt is kiszínezve, fiktív karakterekkel kiegészítve. A filmvásznon pergő jeleneteknek, szereplőknek a valósághoz kevés köze van, mégis élvezetesebb, mint a könyv dokumentum-szerű ábrázolása, ahogyan bemutatja azokat a fekete matematikusnőket, akik a repülés és űrhajózás történetének névtelen háttér-munkásai voltak.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Nem lennék főhős,noha a regényben bemutatott nők képességei, tehetsége, jelleme irigylésre méltó, elhivatottak, imádják a munkájukat, valami olyanban vehettek részt, amiben azelőtt senki soha (ember űrbe juttatása) karizmatikusak, független szelleműek, mertek nagyot álmodni, és azt megvalósítani. De olyan korban éltek nőként, feketeként, ahol mindkét mivoltukban hátrányba szorultak, sok méltánytalanság érte őket.
Annak ajánlom, aki...
-Aki kedveli a dokumentumregényeket. -Akinek felkeltette az érdeklődését a film, és szeretne hiteles forrásból megismerkedni ezekkel a kivételes matematikus nőkkel, az aerodinamika fejlődéséért tett munkájukkal, az amerikai szegregáció korával. -Aki nem riad vissza a szárazabb olvasnivalótól.
Ne olvassa/nézze, aki...
egy könyvtől elvárja, hogy a történet magával ragadja, és ehhez szívesen veszi, ha az írói fantázia kiszínezi a tényeket.

G-5 / kreatív feladatok

Az író is tévedhet...

Szoknyás komputerek
Csodabogarak Langleyben
Szárnyalni levágott szárnyakkal
Női alkimisták
A repülés fejlődésének szürke(fekete)eminenciásai