13. körzet

MILJENKO JERGOVIC: RUTA TANNENBAUM

"A boszniai horvát író regényének címszereplője, Ruta Tannenbaum egy tizenhat éves ünnepelt zágrábi színészlány. A veszettül tehetséges hercegkisasszonyért rajong a közönség, ám 1941-ben, a horvát usztasák hatalomra kerülésével és a független horvát állam megalakulásával egyszeriben ő is csak egy lesz az üldözött zsidók között. A fiatal író szatirikus képet fest a békebeli hangulatokat őrző, de a nacionalista uszítás és téboly által felforgatott, feje tetejére állt világról. A történetet stílusosan 1920-tól indítja, amikor Ruta édesapja, Salamon Tannenbaum éppen az új uralkodó látogatása napján rikkantja el magát régi szokása szerint törzshelyén, az egykori Osztrák Császárhoz címzett fogadóban: megjött Moni az osztrák császárhoz. De ezen a napon senki sem vágja rá, szintén ősi szokás szerint: Isten éltesse! Csupán két úr lép hozzá, és mielőtt eszmélni tudna, szakszerűen és módszeresen félholtra verik. E szimbolikus kezdet után bontakozik ki a zágrábi zsidó miliő élete, a kis Ruta világa, majd pedig a főhős a mesék lázas vízióiban és a valóság groteszk és abszurd forgataga közepette kisétál a realitásból. A szatirikus korhangulat és a fojtott tragikum egyszerre, felkavaróan van jelen a szuggesztív, széles körben ajánlható regényben."

A könyv már foglalt!

Tolle, lege / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
engem is érdekelnek azok a kérdések, amelyeket a mű felvet: az emberek közti viszonyok és a történelmi kor kérdései.Nagyon jók az időben visszanyúló szálak, amelyek az eseményeket magyarázzák. Tetszett a humoros, ironikus hang is.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
természetesen nem lennék főhős, mert bár a lány különleges tehetségű, elismert fiatal művész, mégis abban a korban életútja, sorsa csak az lehetett, ami a regényben megjelenik. Kislányként nem volt tudatában annak, ami körülötte történik halála bekövetkezése előrelátható volt.
Annak ajánlom, aki...
szívesen olvassa a mai horvát irodalom egyik lehetséges vonulatát, s akit érdekel a 20.sz- egyik legsötétebb korszakának egyéni sorsokon át való megélése. Az is kedvelni fogja, aki szereti a varázslatos történeteket.
Ne olvassa/nézze, aki...
akit zavar a téma, mert már bőven vannak ismeretei a holokausztról. A mágikus realizmus irányzatát nem kedvelők is kerüljék a könyvet. Annak sem ajánlom, aki nem szereti, ha összemosódik fikció, mítosz, történelem.