Titokzatos bűntény

MILTON O'NEAL WALSH: FéNYED KI NE HUNYJON

"A louisianai Baton Rouge-ban a nyári délutánok tikkasztó hőségében nap mint nap összejönnek a szomszédok, hogy együtt főzzenek, hideg sört igyanak és beszélgessenek. Az itt élők figyelnek egymásra. Amikor azonban 1989 nyarán a tizenöt éves Lindy Simpsont a házuktól néhány méternyire megerőszakolják, kiderül, hogy a látszólagos idillnek is megvan a maga sötét oldala. Az apró, zárt közösségben több gyanúsított is akad. Például a félelmetes Bo Kern, aki a gimnázium után is a szülei nyakán élősködik; a néhány házzal lejjebb lakó Jason Landry; annak nevelőapja, Jacques, a kétes hírű pszichiáter; valamint a szemközt élő kamasz fiú is, aki a Lindy iránt érzett szenvedélyes, elvakult szerelme miatt kerül fel a lehetséges elkövetők listájára. Sok-sok évvel később ő meséli el nekünk, hogy az életet miként változtatja meg örökre a szívfájdalom, a bűn és a szerelem. A Fényed ki ne hunyjon egyszerre tárja elénk egy kamasz lelkivilágát, egy erőszakos bűncselekmény lebilincselő történetét, a helybéli családok kusza életét és a mindent felemésztő kamaszkori szerelmet. M. O. Walsh regénye megrendítő regény a család jelentőségéről, valamint az emlékek és a megbocsátás erejéről."

A könyv már foglalt!

Literatúristák / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
Egy fiú felnőtté válását követhetjük nyomon. Olvashatunk az élettapasztalatairól, fejlődéséről és arról, hogy hogyan élt meg bizonyos az élettel járó, de nehezen feldolgozható történéseket. Tetszett a könyveb az, hogy úgy mutatta be a szerző az amerikai várost, mintha az egy teljesen más világ lenne, sajátos szabájokkal és életmóddal.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Nem lennék a főhős, mert fájdalmas a viszonzatlan szerelem, ráadásul én nem változnék meg küllemben, viselkedésben és személyiségben a rossz irányba egy olyan személyért, aki elérhetetlen számomra. De úgy alapból senkiért sem.
Annak ajánlom, aki...
Ha éltél már át viszonzatlan szerelmet, vagy épp most vagy egy ilyen helyzetben, akkor nagyon ajánlom ezt a könyvet. Tanulságos történet, és szerintem biztat arra hogy valljuk be érzéseinket egymásnak.
Ne olvassa/nézze, aki...
Aki még nem múlt el 16 éves, annak nem ajánlom az erőszakkal teli témák miatt. Akit untatna egy hétköznapi, de mégis különleges viszonzatlan szerelem, az ne olvassa.

Literatúristák / kreatív feladatok

Az író is tévedhet...

Reménytelen szerelem
A figyelő
Lágyság és erőszak
Reménytelen reménység
Fiatalságom hiábavalósága