13. körzet

MOA HERNGREN: A NEHéZSúLY SZéPE

"Annie Ek több mint kétszáz kiló, ám képtelen szakítani kényszeres táplálkozási szokásaival. Borzasztóan magányos, napjait a Facebookon és az Instagramon töltve álmodja bele magát mások életébe. Egy nap felkeresi Camilla Wildow, a rámenős tévés szerkesztő, és ráveszi, hogy vegyen részt A mérleg jegyében című fogyókúrás műsorban. Johanna Broman tévés műsorvezető a márkás áruk rabja, és tetemes adósságai ellenére sem tud felhagyni a folytonos vásárlással. Várja a nagy dobást, melynek köszönhetően majd ismert tévés személyiség lehet, kiléphet a sztárolt műsorvezetők árnyékából, rendezheti az anyagi helyzetét, és megadhatja tinédzser fiának azt a kényelmet, amit a gyerek az apjánál – Johanna volt férjénél – természetesnek vesz. Amikor rábízzák A mérleg jegyében vezetését, közönségsikert szimatol, és bizakodva elvállalja. Jarmo Fäldt producernek óriási a szakmai hitele. Azt viszont kevesen tudják, hogy az általa bóvlinak tartott fogyókúrás műsor készítését csak azért vállalta el, mert cserében a tévécsatorna felkarolja egy dokumentumfilm-ötletét, amelyben egy szívéhez közel álló társadalmi problémát dolgoz fel. A hónapokon át tartó forgatás egy Stockholm melletti birtokon Annie életét fenekestül felforgatja. Még a kölcsönös intimitás addig ismeretlen élményét is megtapasztalja. Vajon ki mivel távozik a felvétel után? És hogyan hat az életükre a műsor sugárzása?"

A könyv már foglalt!

Literatúristák / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
Amikor először vettem a kezembe a könyvet, a borító egy kicsit megijesztett. Aztán elolvastam a könyv tartalmát és úgy gondoltam, hogy ez egy szuper olvasmány lesz. A történet a mindennapjainkban is gyakran előforduló témát vet fel, azt, hogy milyen túlsúlyosnak lenni, hogy milyen problémákkal jár ez, és hogy milyen gondolatok fordulnak meg egy ilyen ember fejében. Nekem nagyon tetszett hogy ezt az egészet az író a szomorú valósághoz híven, reálisan mutatja be.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Nem lennék a főhősnő, hiszen nem vágyom túlsúlyosnak lenni és mindenem a sport. Minden ember szeret finom kajákat enni, de én nem szívesen ennék ilyen sok finom, de egészségkárosító ételt.
Annak ajánlom, aki...
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet mert mindennapos témákkal foglalkozik és nincs benne túl sok romantika, egyáltalán nincs benne természetfeletti és minden másból pont annyi van benne, amennyi kellhet. Nagyon ajánlom annak, aki súlyproblémákkal küzd.
Ne olvassa/nézze, aki...
Nam ajánlom annak, akiben nincs egy kicsi empátia sem, vagy akit nem érdekelnek a kövér emberek.