Sivatagban és vadonban

RICK RIORDAN: PERCY ​JACKSON éS A GöRöG ISTENEK

„Egy New York-i kiadó felkért, hogy írjak meg mindent, amit a görög istenekről tudok, mire azt kérdeztem: Mehet névtelenül? Mert nem szeretném, ha az olimposziak megint bepöccennének rám. Másrészről viszont, ha ezzel segítek megismerni a görög isteneket, ami akár életmentő is lehet, ha egyszer előttetek teremnek, már meg is van a heti jócselekedetem.” Így kezdődik a Percy Jackson és a görög istenek, amiben Poszeidón fiának egyedi – gunyoros megjegyzésekkel fűszerezett – tolmácsolásában olvashatjuk a mitológiai történeteket. Ki tudná mindezt jobban elmesélni, mint Percy? Szó esik a világ teremtéséről, majd az ókori istenek bemutatása következik, Apollóntól Zeuszig. Percy nem fogja vissza magát. „Ha szeretitek a horrort, a vérfürdőt, a hazugságokat, a lopást, az ármánykodást és a kannibalizmust, olvassatok tovább, mert ez volt a rémtettek aranykora.”

A könyv már foglalt!

Elfajzottak / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
a régi (és néhol unalmas) mitológiai történeteket könnyebben megemészthető és érthető módon olvashatjuk, s így a színes, vicces és fantáziadús történet képek jobban beleivódtak az emlékezetünkbe. A könyv stílusa könnyen magával ragad, a történetek e fajta elmesélését ajánlanám történelemtanároknak is! A régi mitológiai könyvekben nem sokat tudunk meg az istenek "személyiségéről", ám ez a sok kis fejezet sokkal átfogóbb és humorosabb képet ad róluk.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
mivel igazából a könyvben nincsen főszereplő, erre a kérdésre nehéz jó választ adni. Mindegyik fejezetnek más a főszereplője, ám az egész Percy szemszögéből van elmesélve. Ha őt vesszük főszereplőnek, akkor se tudunk válaszolni, mivel róla a könyv alig tesz említést. Szóval ha Percyről szeretnénk írni, el kellene olvasni Rick Riordan többi regényét. Ám mivel az nem tartozik a feladathoz, nem írhatunk az alapján véleményt. A könyv összes főszereplőjét meg nem lehet sorra venni...
Annak ajánlom, aki...
szereti Riordan Percyről szóló könyveit, mert annak ezek a kis sztorik még több dolgot elárulnak az eddig megismert istenekről. Ám ha még egy Rick Riordan regényt sem olvastál el még soha, az se baj, itt az ideje hogy elkezdd! Garantálom, hogy nem fogsz csalódni! Mindenképpen olvasd el, ha töri órán a görög istenekről tanult dolgok értelmetlennek tűnnek, mert itt az isteneknek hibáik és személyiségük van, s így az "adataikat" is könnyebben megjegyzed, ami egy dogánál is a segítségedre lehet.
Ne olvassa/nézze, aki...
nagyon szereti a kihívásokat, és azt a sok adatot a görög istenekről inkább egy unalmas, molyrágta könyvből szeretné megtanulni(vagy már megtanulta), vagy ha puskát szeretne készíteni. Előre figyelmeztetlek, ebben a könyvben mondák vannak, amik kicsit meg lettek fűszerezve egy nagy adag fantáziával és humorral, s így az eredeti sztoriknak kicsit kiszínezett, átformázott változatai lettek, amik néha kicsit eltérnek a valóságtól.

Elfajzottak / kreatív feladatok

Az író is tévedhet...

Isteni vagy! Járunk?
Olimposzi csetepaté
Isteni családom és egyéb állatfajták
Az istenek a fejükre hashtag
Patchwork család olimposzi módra
Isten színjáték