13. körzet

SZéL DáVID: TúL A PARáN

"Szülővé válni, szülőnek lenni sokszor parás. Az anyáknak éppen úgy, mint az apáknak, bár az apák félelmeiről a legutóbbi időkig jóval kevesebbet tudtunk. Az apák csak mostanában kezdték hallatni a hangjukat, eddig nem volt menő megszólalni ilyen „nőies témákban”, azt pedig pláne nem volt menő bevallani, hogy az apáknak is vannak félelmeik. Szerencsére azonban sokasodnak a hangok, s Szél Dávid hangjára különösen érdemes figyelni. Több okból. Egyrészt, mert szórakoztató: vicces, önironikus és kedvesen csapongó. Másrészt az írásain keresztül bepillantást nyerhetünk valaki más gondolatvilágába és érzéseibe. Amit látunk, az pedig izgalmas és elgondolkodtató: hiszen Szél Dávid nem csak egy jó tollú, GYED-et is megjárt apuka, hanem – sok egyéb, az identitását meghatározó szerepe mellett – pszichológus is, azaz szakember, így mindarra, ami vele és körülötte történik, egy különleges szemüvegen keresztül tekint. A Túl a parán így nem pusztán élet- és aparajz, hanem társadalomrajz és pszichológiai kézikönyv is egyben, amelyben szinte minden előkerül, ami a szülőség, a szülői lét kapcsán foglalkoztat bennünket."

A könyv már foglalt!

Középkorú Egyetemi Kalandorok / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
olyan látásmódot ad, ami egy kicsit eltér a mindennapokban elvárttól. Ügyesen vegyíti a szakma és az élet tapasztalatait, tényleg segítséget tud nyújtani bizonytalan apáknak.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Nehezen megválaszolható, de mivel voltam ilyen főhős, visszaigazolva láttam a cselekedeteimet. Azért is nehezen eldönthető a "lennék/nem lennék" kérdés, mert egy, a szerző életét bemutató műről beszélünk, és senki nem élheti más életét.
Annak ajánlom, aki...
bizonytalan a gyermekeivel kapcsolatban. És kifejezetten ajánlom az apák tetteit "kritizáló" rokonoknak, hogy egy másik nézőpontot is megismerjenek. Az anyáknak is hasznos elolvasni, mert megmagyaráz olyan helyzeteket, amik lehet, hogy csak ösztönösen történnek.
Ne olvassa/nézze, aki...
hisz az 1000 éves tradíciókban, a régen minden jobb volt érzésben. Az se olvassa, aki szerint a hierarchia mindenek felett áll. Rossz érzése lesz annak az olvasónak, aki csak egyoldalúan tájékozódik....