GöDöLLőI VáROSI KöNYVTáR éS INFORMáCIóS KöZPONT

BROWN, Dee : Wounded Knee-nél temessétek el a szívem

Balla Éva 2012-02-21 10:29:44

Dee Brown mára klasszikussá lett, átfogó tanulmánya az amerikai indiánok módszeres legyilkolásáról, A Wounded Knee-nél temessétek el a szívem először 1971-ben jelent meg – azóta tizenhét nyelvre fordították le, és közel ötmillió példányban kelt el. Brown a legfontosabb dokumentumok – tanácskozások jegyzőkönyvei, minisztériumi iratok, hivatalos levelek, önéletrajzok, szemtanúk írásba foglalt beszámolói – felhasználásával írta meg művét, s a könyv lapjain megszólalnak a dakota, jute, sziú, csejenn és egyéb törzsek nagy főnökei és harcosai is. Az indiánok saját szavaikkal számolnak be a csatákról, a mészárlásokról, a megszegett szerződésekről – mindazokról a veszteségekről, melyeket a Vadnyugat „meghódítása” során szenvedtek el.
A 2007-es amerikai kiadás előszavában Hampton Sides a következőket írja: „A könyv eladási mutatói önmagukban nem érzékeltetik azt a hatást, amelyet ez a mű az amerikaiak nemzettudatára gyakorolt, és még ma is gyakorol. Ezzel a könyvvel Dee Brown »átállított« valamit, és Amerika keletkezéstörténetének lelki »vegyértéke« az ellenkezőjére fordult.” Dee Brown gazdagon illusztrált műve valóban megváltoztatja látásmódunkat, és a vadnyugati indiánok tragikus története még napjainkban is lenyűgöző és tanulságos olvasmány.

 

  

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!

Vissza

©Gödöllői Városi Könyvtár és Információs központ

Oldaltérkép

mobil változat

Bezárás
Oldalunk sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmény érdekében. Részleteket az adatkezelési tájékoztatóban talál.
Elfogadom