GöDöLLőI VáROSI KöNYVTáR éS INFORMáCIóS KöZPONT

Kurzus

A prózaírás művészete

A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ íróköre, az IRKA 2012-ben második alkalommal hirdeti meg prózaíró kurzusát. Az írókurzus azoknak szól, akik szeretnének megtanulni írni - vagy egyenesen íróvá szeretnének válni. Ezúttal elsősorban fiatalok - akár középiskolások számára szabjuk az előadásokat, de természetesen az idősebbeket is szeretettel látjuk.
A 10 hetes kurzuson részt vevők elsajátíthatják azokat az írói megoldásokat, melyek alapul szolgálnak majd, ha tovább akarnak lépni, és komolyabban is az írással akarnak foglalkozni. Az írás ugyanis egyfajta készség. Méghozzá fejleszthető készség.

Az összesen 10, egyenként 2 óra hosszúságú foglalkozás különböző alapvető írástechnikai kérdéseket jár körül a karakterek kidolgozásától a párbeszédíráson keresztül az újraírásig bezárólag. A tematika legvégén a kezdő írók tanácsokat, útmutatást kapnak azzal kapcsolatban, hogyan érdemes az írói pályán elindulni. Az elméleti részt helyben, illetve otthon elvégzendő gyakorlatok egészítik ki.

A kurzus vezetője, Galántai Zoltán több mint húsz éves írási és oktatási tapasztalattal rendelkezik. Közel két tucat szépirodalmi, tudományos és tudományos-fantasztikus könyv szerzője vagy társszerzője; többek között a Szépírók Társasága és a Magyar Írószövetség tagja.
A kurzus kezdete: 2012. február 20. hétfő 18 óra
Helyszín: Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
A kurzus ára: 15 000,- Ft (két részletben fizetendő)
Jelentkezni és további információt kérni az Irka vezetőjétől Istók Annától lehet: istoka@gvkik.hu
Jelentkezési határidő: 2012. február 15.

A kurzus csak minimum 10 fő jelentkezése esetén indul el. A kurzuselőadások hétfőnként lesznek, heti rendszerességgel.

©Gödöllői Városi Könyvtár és Információs központ

Oldaltérkép

mobil változat

Bezárás
Oldalunk sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmény érdekében. Részleteket az adatkezelési tájékoztatóban talál.
Elfogadom