„Gödöllő Vállalkozója Díj” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
a (Gönczi Krisztina átnevezte a(z) Gödöllő Vállalkozója díj lapot a következő névre: Gödöllő Vállalkozója Díj)
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
(14 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
== Kitüntettek =
Gödöllő Város Önkormányzata Varga Árpád lokálpatrióta önkormányzati képviselő kezdeményezésére a vállalkozók munkájának elismerésére alapította a '''Gödöllő Vállalkozója Díjat'''.


2002.
A létrehozott díj azoknak a
*Csontos Pál
*köztartozással nem rendelkező egyéni vállalkozóknak,
*Linkes Béla
*társas vállalkozások személyesen közreműködő tulajdonosainak,
*illetve vezető tisztségviselőinek adható, akik olyan tradicionális,
*illetve modern ipari, szolgáltatási tevékenységet folytatnak,


2003. Fülöp István
amely a város gazdasági életében, a lakosság ellátásában tartósan kiemelkedőnek és színvonalasnak minősül, illetve jelentős eredményeket értek el a város fejlődését, szolgáltatásainak bővítését célzó vállalkozási tevékenységeikkel.  
Gerőfi László Géza


2004. Samu István
A díjban évente két személy részesíthető.
Szabadi László


2005. Kőrösi Sándor
A díjhoz díszoklevél és Gödöllő város zászlaja és a pelikános kutat ábrázoló plakett jár.
Hegedűs Ernő
 
A díjat először 2002-ben adták át.
 
A kitüntetést a Vállalkozók Napján (szeptember utolsó hétvégéje) adják át.
 
 
 
== A díszoklevél leírása ==
 
- fölül középen a város színes címere - DÍSZOKLEVÉL
 
Gödöllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Név: ...................................... nak (nek) ................................................................. elismerve GÖDÖLLŐ VÁLLALKOZÓJA kitüntetést adományozza.
 
Gödöllő, adományozás napja
 
polgármester
 
- alul középen a város pecsétjének lenyomata.
 
 
 
== Kitüntettek ==
 
'''2002'''
*Csontos Pál kőfaragó- és szobrász mester
*Linkes Béla kovácsmester
 
 
'''2003'''
*Fülöp István autószerelő mester
*Gerőfi László Géza kisiparos
 
 
'''2004'''
*Samu István asztalos mester
*[[Szabadi László]] Gépjárműjavító Mester
 
 
'''2005'''
*Kőrösi Sándor Körösi Mühely
*Hegedűs Ernő nyugdíjas lakatos mester
2006. Varga Miklós
Varjú László


2007Szarvady János
'''2006'''
Kolozs István
*Varga Miklós géplakatos kisiparos
*Varjú László esztergályos mester
 
 
'''2007'''
*Szarvady János fodrász mester
*Kolozs István vállalkozó
 
 
'''2008'''
*Csombor Iván bádogos mester
*Ferenczy Imre Fertechnik Kft.
 
 
'''2009'''
*Tóth Katalin Arzenál Áruház
*Köntös Sándor K&K Monarchia Kft. - Monarchia Rétesház
 
 
'''2010'''
*Surányi Mihály Surányi Műszaki Áruház
*Simon Károly SI-MI 97. Kft.
 
 
'''2011'''
*Patócs László Patócs Autóház
*Szabó László személyszállító vállalkozó
 
 
'''2012'''
*Dr. Varga Ferenc és Dr. Kovács Ilona KoVaVet Kisállatrendelő és Patika Bt.
*Rab Péterné virágkötő, vállalkozó
 
 
'''2013'''
*Józsa Béla Józsa Kft.
*Reményi Richárd Gödöllői Városi Filmszínház
 
 
'''2014'''
*Czédly Mónika D’Elia Esküvői
*Sebők Ferenc Első Hókristály Hűtő- és Klímatechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
 
 
'''2015'''
*Bíró Ferenc Gumis Bíró Ferenc
*Solymosi Imre Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. vezetője
 
 
'''2016'''
*Bárdi Anna BB Stúdió Szépségszalon
*Akác Balázs Holstein Genetika Kft.
 
 
'''2017'''
*Vígh Katalin Mop-Csi Clean Kft.
*Papp Ferenc NoVo Café
 
 
'''2018'''
*Kovács Istvánné és Falk László MG Falker GBBR Bt.
*Mogyorósi Zsolt Barkács Center
 
 
'''2019'''
*Megyeri Péter Megyeri Kerékpár és Sí Szaküzlet
*Szabadi Sándor Csaba Pizza Palazzo, Smarni Étterem
 
 
'''2020'''
*Dr. Gergely Péter, a Plastexpress Kereskedelmi Kft. tulajdonosa
*Váraljai János, fotós, grafikus
 
 
'''2021'''
*Gyetvánné Szűcs Éva, a Kócos Szőrstúdió kutya-kozmetika tulajdonosa
*Czövek Mihály, fémipari vállalkozó
 
 
'''2022'''
*Fodor Márta Bagoly könyvesbolt
*dr. Virág Istvánné Natura kisállatkereskedés


2008. Csombor Iván
Ferenczy Imre


2009. Tóth Katalin
'''2023
Köntös Sándor
*Paulovicsné Domokos Erika és az Erikajálda Étterem közössége
*Kruták Zsófia és a Karácsonyház közössége


2010. Surányi Mihály
Simon Károly


2011. Patócs László
'''2024'''
Szabó László
*Szél Terézia Mónika virágkötő, a Rézi Virág virág- és ajándékbolt tulajdonosa
*Erőssy Andrea és Jaeger-Szelecki Dorka, a Caravella Café cégvezetői


2012. Dr. Varga Ferenc és Dr. Kovács Ilona
Rab Péterné


2013. Józsa Béla
'''2025'''
Reményi Richárd
*Fuszeneckerné Szepesi Zsuzsanna látszerész, a Szepesi Optika Kft. alapító-tulajdonosa
*Gergely Sándor, Babád borozó-lottozó vezetője


2014. Czédly Mónika
Sebők Ferenc


2015. Bíró Ferenc
== Forrás ==
Solymosi Imre


2016. Bárdi Anna
*[https://www.godollo.hu/varosi-dijak-kituntetesek/ Gödöllő Város honlapja/Városi díjak, kitüntetések]
Akác Balázs
*[https://webtara.kozadat.hu/webfarma/download/arch.godollopolghiv/szsza/kapcs_szerv_vez/szerv_vez/1490350557882-19980012bb.pdf Önkormányzati rendelet a városi díjak alapításáról és adományozásáról]
*[https://www.godollo.hu/felhivas-godollo-vallalkozoja-dij-adomanyozasara-2/ Gödöllő Város honlapja/FELHÍVÁS GÖDÖLLŐ VÁLLALKOZÓJA díj adományozására]


2017. Vígh Katalin
Papp Ferenc


2018 . Kovács Istvánné és Falk László
Mogyorósi Zsolt


2019. Megyeri Péter
[[Kategória: Gödöllő Város díjai]]
Szabadi Sándor Csaba

A lap jelenlegi, 2026. július 15., 08:39-kori változata

Gödöllő Város Önkormányzata Varga Árpád lokálpatrióta önkormányzati képviselő kezdeményezésére a vállalkozók munkájának elismerésére alapította a Gödöllő Vállalkozója Díjat.

A létrehozott díj azoknak a

  • köztartozással nem rendelkező egyéni vállalkozóknak,
  • társas vállalkozások személyesen közreműködő tulajdonosainak,
  • illetve vezető tisztségviselőinek adható, akik olyan tradicionális,
  • illetve modern ipari, szolgáltatási tevékenységet folytatnak,

amely a város gazdasági életében, a lakosság ellátásában tartósan kiemelkedőnek és színvonalasnak minősül, illetve jelentős eredményeket értek el a város fejlődését, szolgáltatásainak bővítését célzó vállalkozási tevékenységeikkel.

A díjban évente két személy részesíthető.

A díjhoz díszoklevél és Gödöllő város zászlaja és a pelikános kutat ábrázoló plakett jár.

A díjat először 2002-ben adták át.

A kitüntetést a Vállalkozók Napján (szeptember utolsó hétvégéje) adják át.


A díszoklevél leírása

- fölül középen a város színes címere - DÍSZOKLEVÉL

Gödöllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Név: ...................................... nak (nek) ................................................................. elismerve GÖDÖLLŐ VÁLLALKOZÓJA kitüntetést adományozza.

Gödöllő, adományozás napja

polgármester

- alul középen a város pecsétjének lenyomata.


Kitüntettek

2002

  • Csontos Pál kőfaragó- és szobrász mester
  • Linkes Béla kovácsmester


2003

  • Fülöp István autószerelő mester
  • Gerőfi László Géza kisiparos


2004


2005

  • Kőrösi Sándor Körösi Mühely
  • Hegedűs Ernő nyugdíjas lakatos mester


2006

  • Varga Miklós géplakatos kisiparos
  • Varjú László esztergályos mester


2007

  • Szarvady János fodrász mester
  • Kolozs István vállalkozó


2008

  • Csombor Iván bádogos mester
  • Ferenczy Imre Fertechnik Kft.


2009

  • Tóth Katalin Arzenál Áruház
  • Köntös Sándor K&K Monarchia Kft. - Monarchia Rétesház


2010

  • Surányi Mihály Surányi Műszaki Áruház
  • Simon Károly SI-MI 97. Kft.


2011

  • Patócs László Patócs Autóház
  • Szabó László személyszállító vállalkozó


2012

  • Dr. Varga Ferenc és Dr. Kovács Ilona KoVaVet Kisállatrendelő és Patika Bt.
  • Rab Péterné virágkötő, vállalkozó


2013

  • Józsa Béla Józsa Kft.
  • Reményi Richárd Gödöllői Városi Filmszínház


2014

  • Czédly Mónika D’Elia Esküvői
  • Sebők Ferenc Első Hókristály Hűtő- és Klímatechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.


2015

  • Bíró Ferenc Gumis Bíró Ferenc
  • Solymosi Imre Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. vezetője


2016

  • Bárdi Anna BB Stúdió Szépségszalon
  • Akác Balázs Holstein Genetika Kft.


2017

  • Vígh Katalin Mop-Csi Clean Kft.
  • Papp Ferenc NoVo Café


2018

  • Kovács Istvánné és Falk László MG Falker GBBR Bt.
  • Mogyorósi Zsolt Barkács Center


2019

  • Megyeri Péter Megyeri Kerékpár és Sí Szaküzlet
  • Szabadi Sándor Csaba Pizza Palazzo, Smarni Étterem


2020

  • Dr. Gergely Péter, a Plastexpress Kereskedelmi Kft. tulajdonosa
  • Váraljai János, fotós, grafikus


2021

  • Gyetvánné Szűcs Éva, a Kócos Szőrstúdió kutya-kozmetika tulajdonosa
  • Czövek Mihály, fémipari vállalkozó


2022

  • Fodor Márta Bagoly könyvesbolt
  • dr. Virág Istvánné Natura kisállatkereskedés


2023

  • Paulovicsné Domokos Erika és az Erikajálda Étterem közössége
  • Kruták Zsófia és a Karácsonyház közössége


2024

  • Szél Terézia Mónika virágkötő, a Rézi Virág virág- és ajándékbolt tulajdonosa
  • Erőssy Andrea és Jaeger-Szelecki Dorka, a Caravella Café cégvezetői


2025

  • Fuszeneckerné Szepesi Zsuzsanna látszerész, a Szepesi Optika Kft. alapító-tulajdonosa
  • Gergely Sándor, Babád borozó-lottozó vezetője


Forrás