„Kezdőlap” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
19. sor: 19. sor:




[[Kép:moor1.jpg|thumb|right|280px|<p align="justify"> <FONT SIZE="2">'''[[Moór János]]''' (Gödöllő, 1897. március 29. – 1981. január 18.) géplakatos, kisiparos, feltaláló, szívó-nyomó találmánya gödöllői ipari emlék. Szülei Moór Mihály uradalmi magtáros és Prém Erzsébet háztartásbeli. 1921-ben házasságot kötött Prill Ilonával, a házaspárnak nem született gyermeke. Később újra megnősült, ebből a frigyből 5 gyermek, négy fiú és egy lány született. Moór János négy elemi elvégzése után vízhordóként dolgozott, majd géplakatosnak tanult. Az első világháborúban, 1918 nyarán a frontra vezényelték, majd hazatérve Gödöllőn, Vácon és Kecskeméten szolgált. A katonaság után a szakmájában próbál munkát vállalni, de emellett önállósodni is akar, vállalkozásba kezd. Műhelyt nyit a Kossuth Lajos utcában és az általa feltalált szívó-nyomó kutakat árulja. A gépműhely 1945-ig működött után államosították, majd felszámolták, helyére a járási pártbizottság költözött. . 1956 után disszidált. A golyóscsapágyas szívó-nyomó rendszerű öntöttvas kút egyik példányát 2002. június 21-én hajdani háza előtt állították ki; az egykori gépműhely helyén álló épület falán emléktáblát helyeztek el.
[[Kép:moor1.jpg|thumb|right|280px|<p align="justify"> <FONT SIZE="2">'''[[Moór János]]''' (Gödöllő, 1897. március 29. – 1981. január 18.) géplakatos, kisiparos, feltaláló, szívó-nyomó találmánya gödöllői ipari emlék. Szülei Moór Mihály uradalmi magtáros és Prém Erzsébet háztartásbeli. 1921-ben házasságot kötött Prill Ilonával, a házaspárnak nem született gyermeke. Később újra megnősült, ebből a frigyből 5 gyermek, négy fiú és egy lány született. Moór János négy elemi elvégzése után vízhordóként dolgozott, majd géplakatosnak tanult. Az első világháborúban, 1918 nyarán a frontra vezényelték, majd hazatérve Gödöllőn, Vácon és Kecskeméten szolgált. A katonaság után a szakmájában próbál munkát vállalni, de emellett önállósodni is akar, vállalkozásba kezd. Műhelyt nyit a Kossuth Lajos utcában és az általa feltalált szívó-nyomó kutakat árulja. A gépműhely 1945-ig működött után államosították, majd felszámolták, helyére a járási pártbizottság költözött. 1956 után disszidált. A golyóscsapágyas szívó-nyomó rendszerű öntöttvas kút egyik példányát 2002. június 21-én hajdani háza előtt állították ki; az egykori gépműhely helyén álló épület falán emléktáblát helyeztek el.
</FONT></p>]]
</FONT></p>]]



A lap 2025. június 12., 11:13-kori változata

Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika
Premontrei Gimnázium
Posta
Blaha Lujza-strand

Tudomány éve Gödöllőn


Moór János (Gödöllő, 1897. március 29. – 1981. január 18.) géplakatos, kisiparos, feltaláló, szívó-nyomó találmánya gödöllői ipari emlék. Szülei Moór Mihály uradalmi magtáros és Prém Erzsébet háztartásbeli. 1921-ben házasságot kötött Prill Ilonával, a házaspárnak nem született gyermeke. Később újra megnősült, ebből a frigyből 5 gyermek, négy fiú és egy lány született. Moór János négy elemi elvégzése után vízhordóként dolgozott, majd géplakatosnak tanult. Az első világháborúban, 1918 nyarán a frontra vezényelték, majd hazatérve Gödöllőn, Vácon és Kecskeméten szolgált. A katonaság után a szakmájában próbál munkát vállalni, de emellett önállósodni is akar, vállalkozásba kezd. Műhelyt nyit a Kossuth Lajos utcában és az általa feltalált szívó-nyomó kutakat árulja. A gépműhely 1945-ig működött után államosították, majd felszámolták, helyére a járási pártbizottság költözött. 1956 után disszidált. A golyóscsapágyas szívó-nyomó rendszerű öntöttvas kút egyik példányát 2002. június 21-én hajdani háza előtt állították ki; az egykori gépműhely helyén álló épület falán emléktáblát helyeztek el.


Üdvözöljük a Gödöllő Wiki oldalán!

Ezt az enciklopédiát a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ munkatársai indították 2011 őszén.
Gödöllő városához számtalan kiváló személyiség neve kötődik, műemlékek, szobrok, templomok gazdagítják.
Gödöllő gyűjteményünk gazdag anyagának segítségével állítjuk össze a szócikkeket.
Kedves Látogató, online enciklopédiánk folyamatosan épül, szívesen fogadjuk észrevételeit, megjegyzéseit a szócikkeinkhez, javaslatait újabbak megírásához!
Ön is gazdagíthatja, színesítheti az enciklopédiát, ha eljuttatja a birtokában lévő fotókat, kiadványokat, információkat!


Az alábbi e-mail címre küldheti: konyvtarwiki@gvkik.hu

A Gödöllő Wikipédiában jelenleg 205 szócikk található.




Tartalomjegyzék


Vissza a Gödöllői Városi Könyvtár weboldalára