Kampis Antal
Kampis Antal (Arad, 1903. július 20. – Kerepestarcsa, 1982. augusztus 23.) művészettörténész.
Életútja
Aradon született és itt járt elemi iskolába. Az I. világháború után egy ideig magánúton folytatta tanulmányait, majd később, beiratkozott a magyar nyelvű minorita gimnáziumba. Nyolcadik osztályos volt, amikor 82 aradi diáktársával együtt elfogták a román állam elleni szervezkedés miatt. A katonai Állambiztonsági Hivatal átadta a katonai bíróságnak. A letartóztatott csoport tagja 10-14 nap büntetést kaptak. Leérettségizni már nem tudott, mivel a kolozsvári főigazgatóság kizárta valamennyi romániai középiskolából, és 25 társával együtt kiutasították az országból. Ezek után érkezett 1922. február 20-án Budapestre. Itt fejezte be középiskolai tanulmányait, és érettségizett le a Barcsay utcai Gimnáziumban.
Munkássága
Egyetemi tanulmányait az orvosi karon kezdte meg, de hamar átiratkozott a bölcsészeti karra, és művészettörténeti szakon kezdte meg tanulmányait. Már az első és második félévében kinevezték fizetés nélküli tanársegédnek. 1932-ben doktorált.
Ösztöndíjjal járt Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Franciaországban. Lyka Károly (1869-1965) nyugalomba vonulása (1936) után a Képzőművészeti Főiskola meghívta tanárnak, és egy évig tanított ott. Az 1930-40-es években rendszeresen tartott előadást a rádióban. 1938-ban Baumgarten-díjat kapott a művészettörténet-írás nyelvezetének megújításáért. A Képzőművészeti Főiskolán kezdett tanítani, majd innen az Iparművészeti Főiskolára került, ahol 1944 végéig tanított.
Munkáját a Szépművészeti Múzeumban folytatta, ám a II. világháborút követően a koncepciós perek őt sem kímélték. Koholt vádak alapján kizárták a pártból, és bíróság elé állították, majd 3 és fél évre ítélték. Büntetésének letöltését Kazincbarcikán kezdte meg, ahol építkezéseken dolgozott. A három és fél évet nem kellett teljesen letöltenie, 1952. január 9-én szabadult, és visszakerült Budapestre. Egykori tanítványa, aki korábban feljelentette, ekkor már minisztériumi pozícióban dolgozott, és minden eszközzel akadályozta, hogy állást kapjon, csak „szakértőként” tudott elhelyezkedni. Fia, Kampis Miklós egy előadásában így emlékezett vissza: Volt egyszer egy Kampis Antal nevű ember, az ország egyik leghíresebb művészettörténésze, akinek talán a legérdekesebb és számunkra talán a legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy rendkívüli műveltségét elegánsan tudta használni. Ez azt jelenti, hogy a pincértől való rendeléstől kezdve a viselkedésformája minden élethelyzetben át volt hatva a görög-római műveltségtől. Ezt az embert az ÁVO elvitte, lámpázták, félvakon eleresztették, a családot kitelepítették. Az apa elvált a családtól, hogy mentesítse őket a következményektől. Az évek megélése során a család visszaköltözhetett egy albérletbe a Széher útra. Az anya, aki elsőrangú akvarellista volt, festőművész, állást kapott a VÁTI-ban, hogy őszülő fejjel a rendezési tervek sima felületeit lefesthesse, s így annyi pénzhez jusson, hogy két fiát és saját magát képes legyen eltartani." ˇ
Üldöztetése 1957-ig tartott, amikor is a Képzőművészeti Alaphoz került, majd 1961-ben a Nemzeti Múzeumba. 1968-ban vonult nyugdíjba. Mivel vírusos tüdő- és mellhártyagyulladást kapott, s ezért jó levegőjű helyet ajánlott neki az orvos, Gödöllőn vett telket 1965-ben, és két év múlva épített rá házat. Legjelentősebb művét a középkori magyar gótikus faszobrászatról írta, de számos tanulmányt írt a modern művészeti irányzatokról is. Az 1960-as évek közepén munkatársa volt a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott 4 kötetes Művészeti lexikonnak.
Gödöllői élete
1965-ben telepedett le Gödöllőn, majd 1978-ban életjáradéki szerződést kötött a várossal, melynek értelmében házát a város rendelkezésére bocsátotta kulturális célokra, gyűjteményét (festmények, grafikák, bútorok, textilek) pedig az 1976-ban létrehozott Helytörténeti Gyűjteménynek adta. A múzeum később a gyűjtőkörébe tartozó tárgyakra cserélte a Kampis-hagyaték nagy részét. Hagyatéka mindenképpen jelentős értékkel gyarapította a gödöllői múzeum gyűjteményét, például két eredeti Kossuth Lajos-levéllel vagy Blaha Lujza legyezőjével, amelyet Lotz Károly festett és számos kortárs művész (író, zeneszerző, színész) látott el kézjegyével. Gödöllőn, a Dózsa György úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Városunkban nevét ma egy róla elnevezett tér őrzi.
Társasági tagság
- Európai Iskola
Díjak
- Baumgarten-díj (1938)
