Bezsilla villa

Innen: Gödöllő
A lap korábbi változatát látod, amilyen Soldevila Katalin* (vitalap | szerkesztései) 2014. augusztus 28., 06:29-kor történt szerkesztése után volt. (→‎A villa története)
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Bezsilla villa

A Bezsilla villa a 30-as években épült modernista villa. A villaépület "névadója" és egykori tulajdonosa, Dr. Bezsilla István Pest vármegye tiszteletbeli és a Gödöllő Takarékpénztár ügyésze volt. A Rákos-patak partján álló épületet Rákos Pál építész tervezte. Gödöllő építészeti örökségének ez az értékes eleme Bauhaus stílusban épült, a két világháború közötti progresszív építészet egyik legmarkánsabb megjelenésű képviselője. érdekesség, hogy az épületnek van egy "tükörkép-ikertestvére" Budapesten, a XI. kerületben. A hasonmás épületet Sándor Károly építészmérnök tervezte.


A villa története

A villa épület az 1930-as évek elején készült Rákos Pál tervei szerint. Az épület már szerepelt az 1933-ban megjelent Gödöllőt ismertető könyvben. Rákos Pál munkáját az Új Magyar Építőművészet közölte 1938-ban. Az itt publikált főhomlokzati és két belső kép a kettős légterű nappaliról jól mutatja, hogy a korszak kiemelkedő alkotásáról van szó. A villa a II. világháború alatt és után 1951-ig lakatlan volt és ez idő alatt pusztult. Az államosítást követően, 1951-ben az árnyas kertben álló házba a rendőrség költözött. Az 1956-ban itt történt események az október 23-i városi megemlékezések színhelyévé tették. 1956. október 25-én tüntető tömeg vonult ide, a rendőrség épülete elé, követelve az egyetemisták szabadon bocsátását. A kerítésen átmászva sortűz fogadta őket, amelyben többen megsérültek, a 17 éves Balázsovich András életét vesztette. A villa az 56-os forradalom győzelmével előbb a Nemzetőrség székháza, majd ismét a rendőrség tulajdona lett; itt hallgatták ki a forradalomban részt vett gödöllőieket.

1985-ben a rendőrség a jelenlegi helyére, a Petőfi Sándor u. 6-10-be költözött, az épület ezt követően az Agrártudományi Egyetem (ma Szent István Egyetem), Tanárképző Intézetének adott otthont 1986-tól. A mezőgazdasági irányultságú szakközép- és szakmunkásképző intézmények részére képezték itt ki az elméleti és gyakorlati ismereteket oktató szakpedagógusokat. Magyarországon itt volt az egyetlen intézet, ahol ilyen jellegű szakpedagógusi végzettséget lehetett szerezni.

1989-ben fenyőfát ültettek az itt elesett fiatalember emlékére. 1996-ban közadakozásból egy emléktábla került elhelyezésre a kőkerítésen, az '56-os forradalom gödöllői áldozatainak emlékére. 2001-ben az 56-os Szövetség Pest Megyei Szervezetének elnöke kezdeményezésére a kertben egy kopjafát és egy emléktáblát helyeztek el. A Pálvölgyi Richárd által készített kopjafa leleplezésére 2001. október 23-i városi emlékünnepség keretén belül került sor. A kopjafa talapzatán Balázsovich András ás Kiss Antal gödöllői diákok, valamint Benedicty Ernő, Bilicsky András és fodor Zoltán Gödöllőn tanuló egyetemisták neve szerepel, akik a budapesti harcokban haltak hősi halált.

2006 nyarán az idővel Humán Tudományi, Nyelvi és Tanárképző Intézetre keresztelt intézmény kiköltözött az épületből. Az ingatlan jelenleg eladás alatt áll.

Az épület átalakításai

A rendőrség beköltözése után átalakításon esett át az épület. A rendvédelmi szerv saját igényeinek megfelelően több ütemben megváltoztatta az épületet. A leglényegesebb változást a nagy légterű nappali födémmel való kettéosztása jelentette, a többletterület érdekében. A rendőrség 1985-ben kiköltözött és az Agrártudományi Egyetem vette meg az épületet 1986-ban, irodaház céljára. Hasznosítására több terv is született, míg 1990-ben az egyetem megkezdte az átalakítást. A gödöllői Főépítészi Hivatal kezdeményezésére 1990 decemberében megkezdődött az épület műemlékké nyilvánítási eljárása. Ez a helyreállítással szemben új követelményeket támasztott. 1991. májusában az ÁFÉSZ ELSZER Kft. megbízást kapott az épület műemléki szempontokat is szem előtt tartó átalakításának megtervezésére.



Az épület eredeti tervei nincsenek meg.


Forrás

  • Bezsilla villa - Kulturális Örökség Napjai Gödöllő 2006 - szórólap
  • Építés Felújítás 1994. november 12. 1. évfolyam. 6. szám 358-361. p.