Gödöllői Iparművészeti Műhely

Innen: Gödöllő
A lap korábbi változatát látod, amilyen Gönczi Krisztina Éva* (vitalap | szerkesztései) 2012. január 20., 14:28-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

A GIM (Gödöllői Iparművészeti Műhely) 1998-ban alakult, Gödöllőn és környékén élő hivatásos, országosan és nemzetközileg elismert iparművészek csoportosulásaként. A műhely célja a századfordulón létrejött, európai hírű Gödöllői Művésztelep szellemiségének, művészeti hagyományainak továbbéltetése, megismertetése a kortárs művészetben, a kultúra, az oktatás és a nemzetközi kapcsolatok területén.

A GIM-Ház kortárs művészeti kiállításoknak ad helyet, az alkotó művészek műtermei is látogathatók. Időnként az egykori szecessziós gödöllői művésztelep nagy művész egyéniségei (Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Remsey Jenő) műhelymunkáit, vázlatait és alkotásait mutatja be. A kiállító teremben és a színekre komponált (arany, kék, vörös) festői hangulatú kertben nyaranta tematikus összművészeti rendezvényekre kerül sor: szabadtéri animációs filmvetítések, divatbemutatók, költői- és zenei estek várják az érdeklődőket.

Az alkotóházban hagyományokra épülő művészeti oktatás valósul meg (gobelinszövés, textiltechnikák, kerámia, rajz, festészet), amelyre jellemző a növendékekkel való egyéni foglalkozás, magas szintű mesterségbeli tudásra való nevelés, professzionális művészeti környezetben. Az oktatási program része a rendszeres, nyári művészeti tábor. A műhely működéséhez a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány biztosítja az anyagi alapokat.

Katona Szabó Erzsébet, Ferenczy Noémi díjas textilművész, a GIM-ház vezetője.


A magyar szecesszió Európa-hírű művészeti csoportosulása, a városban 1901-től 1920-ig működő Gödöllői művésztelep (lásd ott) szellemiségét, művészeti hagyományait élteti és adja tovább a GIM, a Gödöllőn és környékén élő, országos- és nemzetközi elismertségű iparművészek csoportosulása.

A műhely alapító tagjai: Anti Szabó János képzőművész, Bódis Erzsébet textilművész, F. Orosz Sára keramikusművész, Fábián Dénes Zoltán képzőművész, restaurátor, Farkas Éva gobelinművész, Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész, Kun Éva Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, Müller Magda keramikus-művész (†), Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, Remsey Flóra Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész, Szuppán Irén Munkácsy-díjas textilművész, Kiváló és Érdemes Művész.

Műveikből és a meghívott művészek alkotásaiból rendszeresen láthatók itt képző- és iparművészeti kiállítások, időnként bemutatásra kerülnek az egykori szecessziós Gödöllői Művésztelep nagy művész egyéniségei (Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Remsey Jenő) alkotásai, vázlatai.

A műhelyben az egykori Gödöllői Művésztelep hagyományaira épülő művészeti oktatás valósul meg. 3-4 hónapos évközi tanfolyamok és nyári intenzív tanfolyamok során tanulhatják meg az érdeklődők a gobelinszövés, kerámia, rajz- és festészet, különféle textiltechnikák alapjait.

A magas mesterségbeli tudásra nevelő tanfolyamokon a fiatal vagy felnőtt növendékekkel egyénileg foglalkoznak a művészoktatók, professzionális művészeti környezetben dolgozhatnak a felvételi vizsgákra készülők.

Évente több alkalommal különleges, összművészeti rendezvények, költői estek színhelye a kiállítóterem és az alkotóház színekre komponált, festői kertje. Információ a GIM-Ház honlapján.


GIM-Ház kertje

Különleges mikroklímájú a GIM-Házat körülvevő, hangulatos művészkert, amely - akárcsak a Gödöllői Iparművészeti Műhely - a Gödöllői Művésztelep szellemiségét közvetíti a mai látogató számára. Az egykori művészkolónia életének fontos színtere volt a kert, s mint maguk körül mindent, ezt is igyekeztek művészivé formálni, a szépség megjelenítésére használni. Körösfői Kriesch Aladár felesége, Ilka néni illatos kertjét irodalmi források említik.

A színekre komponált kert Gödöllő egyik különlegesen egyedi értéke, amely a Gödöllői Iparművészeti Műhely elnöke, Katona Szabó Erzsébet, Ferenczy Noémi-díjas textilművész fantáziája és munkája nyomán született. Így hozott létre "arany-, ezüst-, és vörös kertet", ahol a hangulatot az évszakonként más-más színű, illatozó növények adják. Az egymás mellett lévők levele-virágja festői harmóniában él és pompázik a 100 évvel ezelőtti Művésztelep emlékezetére. A telek közepén egy hatalmas vöröstölgy áll, a "művésztelep fája", lombkoronája a GIM megnyitásának évfordulóján, október közepén bíborszínűvé válik. A fát 2002-ben ültették, Gödöllő város lakosainak adományaiból. A művészkert szabadtéri kiállítótér is, így a kortárs művészet- és kertkedvelő látogatók számára egyaránt gazdag élményt nyújt.

A GIM alkotóháza az egykori gödöllői művésztelep (1901-1920) utcájában található, az utca ma Körösfői Kriesch Aladár nevét viseli.

Kertjének adottságai, klimatikus viszonyai és területe arra késztették a műhely létrehozóit, hogy művészkertet teremtsenek az elődök inspirációját figyelembe véve.

Az egykori művésztelep tagjai életének jelentős színtere volt a kert.

Körösfői Aladárné, Ilka néni illatos kertjét ismerték és látogatták abban az időben.

A jelenlegi művészkert szabadtéri kiállító tér is, a kortárs művészet és kertkedvelő látogatók számára egyaránt gazdag élményt nyújt.

Az előkert, amelyben illatos növények találhatók (évelők, cserjék és fák) színekre komponált, arany-, ezüst- és vörös-kertnek nevezhető, minden évszakban különböző növények segítségével teremti meg jellegzetes hangulatát.

A telek központjában található a „művésztelep fája”, egy vörös levelű tölgy, amelyet 2002-ben ültettek el és Gödöllő város lakói adományaiból vásárolták. A szépen fejlődő nagy fa lombja a műhely megnyitásának évfordulójához közeli időben bíbor színre vált, így jelezve az ünnepet.

A kert az időszaki kiállítások nyitva tartásának idejében látogatható, illetve előzetes bejelentkezés alapján más napokon is.



Bővebben a Gödöllői Új Művészet Közalapítványról és

a Gödöllői Iparművészeti Műhelyről

A Műhely a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége területi szervezete, célja a Gödöllői Művésztelep szellemiségének, kézműves hagyományainak továbbfejlesztése, megismertetése a kortárs művészetben.

Az elmúlt tíz évben a Műhely sikeres kiállításokat valósított meg, tagjai és meghívott alkotók műveiből, amelynek jelentősége túlmutat Gödöllőn, a GIM-Házban csoportos- és egyéni kiállításokon száznál több neves magyar képző- és iparművész szerepelt:

„Fény I, Fény II, Kastély-rezonancia, Kert…, Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállítása, „Kert a városban” (MKISZ Andrássy úti székházában, Budapesten), Festők kertje, Őszi Tárlat, A harmadik kert, ZÖLD, Atlantisz-kertje, Titkok kertje” című kiállítások.


Az alkotóházban önálló kiállításokon Debreczeni Zsófia festőművész, Szekeres Erzsébet textilművész, Solti Gizella Kossuth-díjas textilművész, Érdemes művész, Horváth Márton Munkácsy-díjas üvegtervező művész, Orosz István Munkácsy-díjas grafikusművész, Érdemes Művész, Keresztes Dóra grafikusművész, Szuppán Irén Munkácsy-díjas textilművész, Kiváló és Érdemes Művész, Szőcs Miklós TUI szobrászművész, Ekler Dezső Ybl-díjas építőművész, Molnár Imre bőrös iparművész, Ardai Ildikó Ferenczy Noémi-díjas textilművész, Bódis Erzsébet textilművész, Kun Éva Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész és Tóth Bori textilművész munkáit mutattuk be.

Remsey Jenő, Körösfői Kriesch Aladár és Nagy Sándor posztumusz műhely kiállításait 1999, 2001 és 2003-ban rendeztük meg.

A 2001. évtől a GIM a bemutató kiállítások és oktatás mellett társművészeti jelenlétet is kívánt szervezni, úgynevezett Műhelynapokat, neves művészettörténészek, művészek és a témákhoz kapcsolódó szakértők bevonásával. A Műhelynapok a közönség bensőségesebb, amolyan gödöllői kapcsolódását kívánják szolgálni: KERT 2001 megnyitó, Nagy Gáspár versesköteteinek bemutatása, Sediánszky János könyvének bemutatása, Kodolányi Gyula és Wehner Tibor szerzői estjei.


A GIM-Ház szervezésében 2004 évtől kezdődően, rendszeres külföldi csoportos kiállítások valósulnak meg: Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában, Glasgow (Skócia) Mackintosh Gallery, „Vexillum Hungaricum” Szabadtéri Magyar Zászlókiállítás, Turnhout, Belgium, 2006-ban az EuroArt az Európai Művésztelepek Szövetsége szervezésében Barbizonban és Párizsban mutatkozott be a Műhely.


A GIM Körösfői utcai alkotóházában a Gödöllői Művésztelep hagyományaira épülő iparművészeti oktatási program valósul meg (gobelinszövés, kerámia, rajz, festészet): fiatal tehetségek gondozása és azoknak az iparművészeti és képzőművészeti műfajoknak elsajátítása, amelyek a Gödöllői Művésztelep korszakára voltak jellemzőek, mívességre, magas szintű mesterségbeli tudásra való nevelés.

A közalapítvány által működtetett művészeti tanfolyamok jellegzetessége a növendékekkel való egyéni foglalkozás, és a legmagasabb szintű művészeti környezet jelenléte, amelyet a kiállítóteremben kortásművészeti alkotások, az alkotóház kertje, valamint a belső berendezés jellegzetes hangulata jelent.

A művészeti oktatást Remsey Flóra kárpitművész, F. Orosz Sára keramikusművész, Anti Szabó János képzőművész vezeti.

Az oktatási program része a nyári művészeti tábor is, amely 10 napos intenzív tevékenységet jelent, és amelynek rendkívül nagy sikere van a növendékek körében.

Az éves oktatást és a nyári táborokat több mint 100 növendék veszi igénybe. Év közben, életkorra való tekintet nélkül bárki bekapcsolódhat a közös munkába, a növendékek nemcsak Gödöllőről, a környékről, és jelentős számban Budapestről járnak az alkotóházba.

Az oktatási műhely rendszeresen beszámoló kiállításon összegzi tapasztalatait, ez alkalomból minden esetben újabb jelentkezők várhatók.


A Gödöllői Iparművészeti Műhely alapító tagjai:

Anti Szabó János képzőművész

Bódis Erzsébet textilművész

F. Orosz Sára keramikusművész

Fábián Dénes Zoltán képzőművész, restaurátor

Farkas Éva gobelinművész

Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész

Kun Éva Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész

Müller Magda keramikusművész (†)

Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész

Remsey Flóra kárpitművész

Szuppán Irén Munkácsy-díjas textilművész, Kiváló és Érdemes Művész


A Gödöllői Műhely programjai közül 2001-ben kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult, nagy közönségsikere volt az első „KERT …”-témájú kiállításnak. A megnyitón, amely egyúttal az első műhelynap volt, a kiállító művészek egyrészt saját irodalmi alkotásaikat mutatták be, másrészt gondolataikat mondták el a kerttel kapcsolatban.

Az elkövetkezendő években rendszeresen megrendezésre kerül a kert-tematikájú képző- és iparművészeti kiállítás, immár ez a tematika Gödöllőhöz kapcsolódik, részben földrajzi fekvése, nyári látogatottsága, és talán a legfontosabb az egykori művésztelep hagyományaként.

A Gödöllői Művésztelep tagjai életének jelentős színtere volt a Kert. Körösfői Kriesch Aladárné, Ilka néni illatos kertjét ismerték és látogatták abban az időben. Ezekből a hagyományokból ihletődve hoztuk létre a GIM kertjét a Körösfői utcában (volt Erdő utca) azon a területen, amely az alkotóházunkat veszi körül. Az előkert, amelyben illatos növények találhatók (évelők, cserjék és fák) színekre épül, arany – ezüst – és vörös kertnek nevezzük, egyben a tavasz-nyár-ősz szimbólumaként is felfoghatók.

A GIM-Ház működéséhez és programjaihoz a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány biztosítja az anyagi alapokat.

A Gödöllői Új Művészet Közalapítványt Gödöllő Város Önkormányzata hozta létre 1998-ban (bejegyzést nyert 1999-ben, mint közhasznú közalapítvány).

Az alapító okirat szerint a közalapítvány célja, hogy támogatást nyújtson a képző- és iparművészet helyi hagyományainak ápolásához, a kortárs művészeti alkotómunka jobb körülményeinek megteremtéséhez, megismertetéséhez, a tehetséggondozáshoz.

A közalapítvány céljának megvalósítása érdekében feladata (részletek az alapító okiratból):

„ – a közel 100 éves Gödöllői Művésztelep szellemiségéhez csatlakozó művészeti alkotómunka jobb körülményeinek elősegítése, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége területi szervezetével, a Gödöllői Iparművészeti Műhellyel (GIM) egyetértésben,

– támogatás biztosítása a Gödöllői Művésztelep 100 éves évfordulójának méltó megünnepléséhez,

– művészeti tanfolyamok, művészeti képzések, továbbképzések, nyári művészeti táborok szervezése,

– fiatal művészek szervezett segítése,

– a gödöllői alkotóművészek (képzőművészek és iparművészek) jelenléte biztosításának elősegítése az országos és nemzetközi művészeti életben.”

A közalapítvány működésének helyszíne a gödöllői Körösfői Kriesch Aladár utca 15-17. szám alatt lévő alkotóház

(GIM-Ház).


Katona Szabó Erzsébet

textilművész

Forrás