„Gödöllői művésztelep” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
31. sor: 31. sor:
 
Irodalmi munkásságuk is jelen volt a közéletben, publikáltak a Művészet és a Magyar Iparművészet folyóiratokban, többen önálló kötetekkel is jelentkeztek. [[Nagy Sándor]] illusztrálta Ady Endre Új versek (1906) című kötetét, Várnai Zseni verseit, könyveket, antológiákat. Igen jelentős egyedi, sokszorosított és alkalmazott grafikai, valamint könyvillusztrációs tevékenységük.  
 
Irodalmi munkásságuk is jelen volt a közéletben, publikáltak a Művészet és a Magyar Iparművészet folyóiratokban, többen önálló kötetekkel is jelentkeztek. [[Nagy Sándor]] illusztrálta Ady Endre Új versek (1906) című kötetét, Várnai Zseni verseit, könyveket, antológiákat. Igen jelentős egyedi, sokszorosított és alkalmazott grafikai, valamint könyvillusztrációs tevékenységük.  
  
Tematikájukat tekintve a művek egy csoportja esztétikai és életfilozófiai elveiket összegző szimbolikus programkép ([[Körösfői-Kriesch Aladár]]: A jó kormányos, 1907; [[Nagy Sándor]]: Fogadalom, 1908). A nemzeti történelem ([[Körösfői-Kriesch Aladár]]: Zách Klára, 1911) mellett új témaként jelentkezett a népköltészet, mitológia ([[Zichy István]]: Hunor és Magyar, 1905) és balladairodalom ([[Nagy Sándor]] és [[Thoroczkai Wigand Ede]] marosvásárhelyi üvegablakai, 1913). Központi szerepet játszott munkásságukban a család, a gyermek és a természet ([[Nagy Sándor]]: Ave Myriam, 1904; A mi kertünk, 1902; Szent várakozás, 1902; [[Sidló Ferenc]]: Család, 1909).
+
Tematikájukat tekintve a művek egy csoportja esztétikai és életfilozófiai elveiket összegző szimbolikus programkép ([[Körösfői-Kriesch Aladár]]: A jó kormányos, 1907; [[Nagy Sándor]]: Fogadalom, 1908). A nemzeti történelem ([[Körösfői-Kriesch Aladár]]: Zách Klára, 1911) mellett új témaként jelentkezett a népköltészet, mitológia ([[Zichy István]]: Hunor és Magyar, 1905) és balladairodalom ([[Nagy Sándor]] és [[Toroczkai Wigand Ede]] marosvásárhelyi üvegablakai, 1913). Központi szerepet játszott munkásságukban a család, a gyermek és a természet ([[Nagy Sándor]]: Ave Myriam, 1904; A mi kertünk, 1902; Szent várakozás, 1902; [[Sidló Ferenc]]: Család, 1909).
  
 
Alkotásaik fontos középületeink díszei: [[Körösfői-Kriesch Aladár]] freskói a Zeneakadémia és az Országház épületében. [[Nagy Sándor]] freskó-együttese a pesterzsébeti Szent Erzsébet templomban, legtöbb üvegablaka a budapesti pacsirtatelepi Magyarok Nagyasszonya templomban látható, a gödöllői Premontrei kápolna hatalmas üvegképe, az Őseink hazára találása is az ő alkotása.  
 
Alkotásaik fontos középületeink díszei: [[Körösfői-Kriesch Aladár]] freskói a Zeneakadémia és az Országház épületében. [[Nagy Sándor]] freskó-együttese a pesterzsébeti Szent Erzsébet templomban, legtöbb üvegablaka a budapesti pacsirtatelepi Magyarok Nagyasszonya templomban látható, a gödöllői Premontrei kápolna hatalmas üvegképe, az Őseink hazára találása is az ő alkotása.  

A lap 2012. október 8., 11:59-kori változata

A Gödöllői művésztelep a magyar szecesszió központi iskolája, amelyet "az Egészélet szigeteként" is szoktak aposztrofálni Nagy Sándor hasonló című írása nyomán. 1901-től 1921-ig működött, alapítói Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor voltak. A művészek közül sokan Gödöllőre is költöztek családjukkal együtt. A csoportra a preraffaelitizmus, tolsztojánizmus hatott, központban a kereszténység otthon-, szeretet- és családeszméje. A képzőművészet és iparművészet egységére törekedtek, olyan művészetet akartak létrehozni, amely a magyar nép ősi motívumkincseiből táplálkozva megszünteti a hagyományos polgári művészetet. Állami támogatással gobelin-, szőnyegszövő- és szobrásziskolát alapítottak.


Művésztelep

A századfordulón szerveződött magyarországi művésztelepek egyik legjelentősebb példája. Indulása 1901-re tehető, amikor Körösfői-Kriesch Aladár Gödöllőre költözött. Az Erdő utcában vásárolt ház köré hamarosan egy tolsztojánus - preraffaelita eszméket valló művészkolónia szerveződött, mely - akárcsak az erdélyi Diódon, a Boér család birtokán nyaranta együtt alkotó művészközösség - a művészetet a munka és az élet összekapcsolásával, a kereszténység otthon-, szeretet- és családeszméjére alapozva kívánta megújítani. A képző- és iparművészet egységére törekedve olyan művészetet akartak létrehozni, amely a magyar nép ősi motívumkincséből táplálkozva, a hagyományos polgári művészet helyébe lép. A kolónia működésének gazdasági alapjait az 1904-ben felállított szövőiskola teremtette meg. A szövőmunka technikai hátterét olyan szakemberek biztosították, mint a Párizsban tanult Leo Belmonte, valamint Boér Lenke, Frey Rózsa és Frey Vilma. 1905-ben feleségével a városba költözött Juhász Árpád, példáját a következő évben követte Zichy István. A telep vonzerejét növelte, hogy 1907-ben a szövőiskolát az Iparművészeti Iskola hivatalos tanműhelyévé nyilvánították. Még ebben az esztendőben Veszprémből Gödöllőre költözött Nagy Sándor feleségével, Kriesch Lauraval, Frecskay Endre, Moiret Ödön, majd az ezt követő három évben itt telepedett le Mihály Rezső, Charles de Fontenay, Sidló Ferenc, Vas Béla, Raáb Ervin, Remsey Jenő és Rózsaffy Dezső. A közösség csaknem valamennyi tagja részt vett a szőnyegtervezésben.

A gödöllőiek egységes csoportként csupán egy alkalommal, 1909-ben a Nemzeti Szalonban megrendezett csoportkiállításon léptek fel. Sikerrel szerepeltek a torinói, St. Louis-i és a milánói világkiállításokon, 1909-ben a Nemzeti Szalonban mutatták be a művésztelep tevékenységét. A háború kitörése után a kolónia szétzilálódott, tagjai elköltöztek, vagy katonai szolgálatukat töltötték, Körösfői-Kriesch Aladár 1920-ban bekövetkezett halálával meg is szűnt. Nagy Sándor és Remsey Jenő életük végéig Gödöllőn maradtak és az időközben államosított szövőműhely munkáját irányították.


Életmód a művésztelepen

A művésztelep jellegét tekintve olyan szabadon szerveződött alkotóközösség, amelynek tagjait közös életszemlélet és esztétikai elvek kötik össze. Művészetük megújítását gyökeres életmódváltással alapozták meg, a nagyvárosból való kivonulás (szecesszió) a természettel és a vidéki néppel való békés és természetes együttélés biztosítékát jelentette. A preraffaeliták, Ruskin, Morris és Tolsztoj elveit követve élet és művészet elveszett egységének újrateremtését tűzték ki célul. Ennek keretét a középkori mintára szerveződött közösségi műhelymunka és az elfeledett kézműves hagyományok felélesztése adta.

A gödöllői művésztelep működését, tagjainak gondolkodását áthatja a közösség szolgálatának, az emberi környezet jobbításának szándéka. Társulásuk egy újfajta értékrend demonstrációja, amelyben a családi és munkatársi kollektíva mindennapi tevékenységének alapját a közös munka teremti meg. Az általuk elérni kívánt magasabb életminőség a személyiség gyökeres átalakítását kívánja. Ennek hitük szerint legfőbb eszköze a művészi tárgyalkotás. Hitük szerint a műalkotás nem öncél, hanem eszköz embertársaik és ezen keresztül a tágabb közösség jobbítása érdekében. Világképükben egyaránt helyet kaptak szocialista társadalmi utópiák, konzervatív nemzeti és keresztény eszmék, nagy hatást gyakorolt rájuk Schmitt Jenő Henrik misztikus teozófiája, Nietzsche filozófiája, ugyanakkor a csoportból többen kapcsolatban álltak a baloldali progresszió gondolkodóival, Szabó Ervinnel és a Huszadik Század körével.

A művészkolónia reform-életmódot élt: táplálkozásukban vegetáriánusok, öltözködésükben forradalmian újak voltak, a testi- és szellemi erőnlétet egyaránt fontosnak tartva rendszeresen sportoltak, zenedélutánokat, felolvasóesteket tartottak. Ruháikat és lakásuk berendezéseit maguk tervezték, gyakran készítették is, csakúgy, mint a gyermekjátékokat és mesekönyveket, mivel a művészet emberformáló szerepét a nevelésben-oktatásban is fontosnak vallották.


Művészetük

Esztétikai elveik és művészi programjuk kifejtésében nagy szerepet játszottak a telep vezető mesterei, Nagy Sándor és Körösfői-Kriesch Aladár, akiknek írói tevékenysége is jelentős. Művészeti eszköztárukban a historizáló, magyaros szecesszió dekorativitással társult szimbolizmusa játszott főszerepet. Esztétikájukban az irodalmi mondandó, az eszmei üzenet fölötte állt a tisztán formai problémáknak. Formakincsükben jelentős szerepet kapott a népművészet, amely stilizált, dekoratív látásmódja és archaikus formakincse révén a közösség művészetének alapját jelentette. A művésztelep legjellemzőbb sajátosságának mégis az összművészeti jelleg tekinthető.

Az összművészetre törekedve a képző- és iparművészet szinte minden ágát művelték: szövés, szobrászat, bőrművesség, bútorkészítés, üvegablak-tervezés, freskó- és táblakép-festészet, grafika. Művészeti ideáljuk: a nemzeti művészet megteremtése egy népművészetre támaszkodó, új, dekoratív stílus kialakításával, létrehozta a magyar szecesszió formavilágát. A népművészetben gazdag vidékeken tett országjárásuk, gyűjtőútjaik eredményeként alkotásaikban - üvegablakokon, freskókon, festményeken és szőnyegeken - megjelenik a magyar népmese-, és mondakincs.


Építészként kapcsolódott a csoporthoz Medgyaszay István, aki 1904–1906 között tervezte Nagy Sándor és Leo Belmonte műteremházát. Egységes stílusú enteriőröket tervezett és állított ki a csoportból Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Undi (Springholtz) Mariska is. E körből a legjelentősebb a marosvásárhelyi Kultúrpalota Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett szecessziós épülete, amelynek mozaikjait, falképeit és üvegablakait a gödöllőiek kivitelezték. Körösfői és Nagy Sándor monumentális épületdíszítő megbízatásai során a középkori freskótechnikák felélesztésével kísérletezett.

Szintúgy a népi és történeti technikák, valamint ornamentális motívumok jelentették a forrását a szőnyegszövő műhely működésének. Bútoraikon és használati tárgyaikon egységesen a falusi otthonok puritán, célszerű, geometrizáló, rusztikus tárgyalkotó szemlélete érvényesült (Körösfői-Kriesch Aladár: Kalotaszegi nyaralóebédlő, 1906). Műfaji sokszínűségüket jelzi, hogy terveztek bőrmunkákat, gyermekjátékokat is. A művésztelephez kapcsolható Moiret Ödön és Sidló Ferenc néhány szobra is.

Irodalmi munkásságuk is jelen volt a közéletben, publikáltak a Művészet és a Magyar Iparművészet folyóiratokban, többen önálló kötetekkel is jelentkeztek. Nagy Sándor illusztrálta Ady Endre Új versek (1906) című kötetét, Várnai Zseni verseit, könyveket, antológiákat. Igen jelentős egyedi, sokszorosított és alkalmazott grafikai, valamint könyvillusztrációs tevékenységük.

Tematikájukat tekintve a művek egy csoportja esztétikai és életfilozófiai elveiket összegző szimbolikus programkép (Körösfői-Kriesch Aladár: A jó kormányos, 1907; Nagy Sándor: Fogadalom, 1908). A nemzeti történelem (Körösfői-Kriesch Aladár: Zách Klára, 1911) mellett új témaként jelentkezett a népköltészet, mitológia (Zichy István: Hunor és Magyar, 1905) és balladairodalom (Nagy Sándor és Toroczkai Wigand Ede marosvásárhelyi üvegablakai, 1913). Központi szerepet játszott munkásságukban a család, a gyermek és a természet (Nagy Sándor: Ave Myriam, 1904; A mi kertünk, 1902; Szent várakozás, 1902; Sidló Ferenc: Család, 1909).

Alkotásaik fontos középületeink díszei: Körösfői-Kriesch Aladár freskói a Zeneakadémia és az Országház épületében. Nagy Sándor freskó-együttese a pesterzsébeti Szent Erzsébet templomban, legtöbb üvegablaka a budapesti pacsirtatelepi Magyarok Nagyasszonya templomban látható, a gödöllői Premontrei kápolna hatalmas üvegképe, az Őseink hazára találása is az ő alkotása.

A művészek ismert közös alkotásai: A marosvásárhelyi Kultúrpalota dekorációja, a budapesti lipótmezei kápolna, a temesvári Papnevelde, a velencei magyar kiállítási pavilon díszítése.


Tagok


Forrás


Irodalom

  • Gellér Katalin: A magyar szecesszió
  • Gellér Katalin - Keserü Katalin: A gödöllői művésztelep. Corvina Kiadó, Budapest, 1987.