Kirchhofer József

Innen: Gödöllő
A lap korábbi változatát látod, amilyen Gönczi Krisztina Éva* (vitalap | szerkesztései) 2012. augusztus 2., 08:16-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Kirchhofer József (Gödöllő, 1919. január 28. - Gödöllő, 2009. december 20.) testnevelő edző.

Kirchhofer József

Életpályája

Kirchhofer József 1919. január 28-án született Gödöllőn. Iskolai tanulmányait a Premontrei Gimnáziumban kezdte. Itt kezdődött sportpályafutása Ötvös Károly testnevelő tanárral és Kömlei Károly edzővel. Ezekre az évekre később így emlékezett vissza: „…Iskolámban szerették a testnevelést, sőt: pártolták. A budapesti országos középiskolás-bajnokságra az egész gimnázium felutazott egy kibérelt villamoson. Messziről lehetett hallani buzdításukat, mert már azzal érkeztek a pályára…Az osztályomban sportfelelős voltam, és többek között gerelydobásban képviseltem a gödöllői színeket. Színeket? Akkor ezt komolyan vették. Olyannyira, hogy az érettségin a növendékek sportérmeit, díjait is kiállították a vizsgabizottság előtt. Félreértés ne essék, a befolyásolás szándéka nélkül tették ezt. Úgy vélték, ez is része az iskolai életnek. Az én vizsgámon, mivel akkor még szabad bejáratú volt az érettségi, ott szurkoltak mögöttem azok is, akik a versenyeken szorítottak értem…” Tekintettel arra, hogy több sportoló és élsportoló is volt a Kirchhofer családban, ezért már fiatal korában a sport elkötelezett híve volt, így teljesen természetes volt mindenki számára, hogy további tanulmányait a Testnevelői Főiskolán folytassa. Ebben az időben már aktív és sokoldalú sporttevékenységet folytatott.

Az egyik legnagyobb felkészültséget igénylő sportágban, a tízpróbában 1938- ban az ifjúsági bajnokságon győzelmet ért el, s szintén ebben az évben ifjúsági bajnoksági címet szerzett ökölvívásban is. Mint minden életet, az ő pályafutását is megtörte a II. világháború és az azzal kapcsolatos sok magyart sújtó hadifogság, a sebesülés. Annak ellenére, hogy a fogságból megpróbált megszökni, 1947. június 16-án 10 órakor tudta átlépni a szülői ház küszöbét. Tevékenységét a sport iránt érzett elkötelezettséggel, s még nagyobb elszántsággal folytatta, mint testnevelő tanár. Munkáját egykori iskolájában, a Premontrei Gimnáziumban kezdte, majd az Imre utcai leányiskolában folytatta 1977-ig. Diákjai, tanítványai nagy szeretettel és tisztelettel emlegették: Ferdinandy György író szinte minden gödöllői ittléte, közönségtalálkozója során megemlíti a nevét. Az egykori premontreis mindennapokat megörökítő Snufákok című írásában is megörökítette: „Nekem Kirchhofer József a példaképem. Csosza bácsi, az ifjúsági bajnok, akiből tornatanár lett, miután meglőtték a háborúban.”

Kirchhofer József

Munkássága

Nehéz összeszámolni, de hozzávetőlegesen mintegy 1700 gödöllői gyermekkel ismertette meg hosszú pedagógusi, edzői pályafutása során a sport szeretetét, szellemét, a kitartást, a céltudatosságot és a küzdeni akarást. Munkájának sikerét bizonyítja, hogy tanítványai közül sokan testnevelői pályát választottak élethivatásuknak. Edzői tevékenységét mi sem jellemzi jobban, hogy Gödöllőt az atlétikai utánpótlás egyik fellegvárának tartják, nemcsak a megyében, hanem országosan is.


Kitüntetése

  • Magyar Atlétikáért
  • Gödöllő Város Díszpolgára (1998)


Forrás