Szekeresné Jánosi Erzsébet

Innen: Gödöllő
A lap korábbi változatát látod, amilyen Gönczi Krisztina Éva* (vitalap | szerkesztései) 2012. február 27., 12:35-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Sz. Jánosi Erzsébet

Szekeresné Jánosi Erzsébet (Isaszeg, 1972. - ) képzőművész, a Levendula Galéria tulajdonosa és vezetője.


Életpálya

1972-ben született Isaszegen. Matematika-fizika szakos iskolákban végezte tanulmányait. A művészet szeretetét Fazakas-Koszta Tibor festőművésznek köszönheti, aki négy évig tanított az alapoktól, kockától az aktig, klasszikus rajzolást, festést. Majd 2008-ban felvették a szegedi JGYPK képi ábrázolás szakra, amit 2011-ben végzett el festő szakirányon. Mesterei: Aranyi Sándor, Gál Lehel, Sinkó János. 2011- ben a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem múzeum menedzser szakát kezdte el. Tanulmányút céljából Stuttgartba utazott, ahol részt vett a TabuScript projektben és kiállításon.

2007 nyarán, mivel nagyon érdekelte a néprajz, könyve jelent meg Élő mesék címmel, gyönyörű fotóanyaggal. 2008-ban Levendula Galéria névvel művészeti galériát nyitott Gödöllőn, melyben kortárs míves, igényes művészetet mutatnak be kiállításokkal, külföldi megjelenéssel. Bár maga a Levendula Galéria alapterülete kicsi, mégis Gödöllő művészeti életében aktív szerepet szeretne felvállalni, kis kulturális központot, kortárs művész-vendég szoros és aktív kapcsolatát létrehozni.


Kiállítások

Szje2.jpg

Egyéni kiállítás

  • 2008: Jókai Mór Városi Könyvtár – Isaszeg

Csoportos kiállítás

  • 2009: Miskolc Nemzetközi Képzőművészeti Kamarakiállítás
  • 2009: Szeged - Művészeti Diákkörök Kiállítása
  • 2011: Legyen világosság! – Levendula Galéria
  • 2011: Nyári Tárlat Gödöllő
  • 2011: Barokk után szabadon – GÖMB alkotócsoport kiállítása Gödöllő


Weboldalai


Forrás