GöDöLLőI VáROSI KöNYVTáR éS INFORMáCIóS KöZPONT

2Cellos

Horváth Péter* 2015-02-06 14:46:53

A két virtuóz csellós – a horvát Stjepan Hauser és a szlovén Luka Sulic – arénákat tölt meg világszerte, nagyon szabadon bánnak a hangszerrel és a zenei műfajokkal.

Még tinédzserként találkozott a két zenész egy mesterkurzuson. Később együtt hangszerelték át Michael Jackson Smooth Criminal című számát két csellóra, aztán feltöltötték a felvételt a Youtube-ra. Két hét leforgása alatt hárommillióan nézték meg a Smooth Criminalt, egy fontnyi befektetés, promóció nélkül!  A fergeteges siker után 2011-ben alakult meg hivatalosan is a duó. Ekkor jelent meg első albumuk  a  2Cellos.
Koncertjeiket komolyzenei darabokkal kezdik, majd filmzenéket, elsősorban rockzenét, átdolgozásokat és saját szerzeményeket játszanak. Sting-, U2-, Coldplay- és Nirvana-szám is szerepel a repertoárjukon. Saját bevallásuk szerint az AC/DC-t legalább annyira szeretik, mint Bachot.
- Klasszikus zene ez is, a csellóban olyan sok lehetőség van, annyi különféle dologra képes a hangszer, hogy szégyen lenne csak egyféle dologra használni. Lelkünk mélyén mindketten rockerek vagyunk… - vallja egy interjúban Stjepan Hauser.
Magyarországra először Lajkó Félix hívta meg a duót, a Művészetek Palotájában tartott 2014-es újévi koncertjére, majd  októberben „gerillakoncertet” adtak Budapesten a Nyugati pályaudvarnál, ekkor a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató középdöntőjére érkeztek, hogy tanácsaikkal segítsék a versenyzőket.

2Cellos tagjai fiatalok és déliek: mindez sugárzó - sokaknak talán kissé vad - életörömöt ad lemezeiknek, előadásmódjuknak, az alábbi  felvétel akár a gödöllői kastélyban is készülhetett volna… http://www.youtube.com/watch?v=uT3SBzmDxGk

  

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!

Vissza

©Gödöllői Városi Könyvtár és Információs központ

Oldaltérkép

mobil változat

Bezárás
Oldalunk sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmény érdekében. Részleteket az adatkezelési tájékoztatóban talál.
Elfogadom