Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála (könyvajánló)

A regény azzal kezdődik, ahogy az öreg Tanabaj hazafelé tart haldokló lovával, Gülszárival. Visszaemlékezésekből ismerjük meg ló és gazdája sorsát, mely összefonódott nemcsak egymással, hanem a szovjet-kirgiz történelemmel is. Tanabaj hithű „kommunistaként” kezdi pályafutását, aki még a testvérét is kuláknak sorolja be nagy lelkesedésében. Ott van a kolhoz megszületésénél, és ott van a csodálatos ló, Gülszári korai lépéseinél is, amiből aztán ha nem is versenyló (a regényben nincsen verseny, hacsak a kirgiz-kazah játékokat nem tekintjük annak), de gyönyörű paripa lesz. A kolhoz azonban nem hozza az elvárt eredményeket, és Tanabaj számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a politikai rendszer megváltozásától nem javul meg automatikusan minden, főleg akkor nem, ha a helyi párttitkárok csak politikai okokból kerülnek kinevezésre, de sem a hozzáértés, sem a jószándék nincsen meg bennük.

Talán ezért is jelenhetett meg ez a regény a 60-as évek Szovjetuniójában (sőt, Ajtmatov a Párt által is ünnepelt író volt). Hiszen erősen kritizálja a rendszert (és nemcsak a sztálinit), ugyanakkor látja a valós hibát is, az emberi rosszindulatot, vagy csak a szimpla alkalmatlanságot. Tanabaj hiába törik meg, hiába távolodik el a párttól, megmarad neki az eszme – és itt talán nem is a kommunizmus eszméjéről, hanem annak legidealistább definíciójáról van szó, amelyben az emberek együtt dolgoznak egy jobb élet reményében. És ebben az olvasatban a regény nemcsak a bármikori aktuálpolitikára való ráhúzhatóságában, hanem általános mondanivalójában is maradandóvá válik.