Szobrok a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem területén

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Madarassy Walter: Növénytermesztés

1949-ben az Agrártudományi Egyetem Gödöllőn is megkezdte működését. Az egykori Premontrei Reálgimnázium működése alatt épített szobrok szinte kivétel nélkül eltűntek (megmaradt a Kálmán herceg-szobor és a Rákóczi-dombormű). Helyükre számos új alkotás került.


A szocializmus szellemében

Az L alakú épületszárny 2. emeletén helyezték el Gyenes Tamás szocreál stílusú, bronzzal patinázott gipsz szobrát, a „Vendég a kolhozban”-t. A rendszerváltoztatás után elbontották. 1955-ben az egyetem melletti lakóépület falára kerültek Madarassy Walter „Növénytermesztés” című, illetve a Cserháti Sándornak emléket állító domborművei (ugyan ez utóbbi nem kötődik a kommunizmus szellemiségéhez).



A Gödöllői víztorony díszítményei

Az egykori Agrártudományi Egyetem parkjában a közeli egyetemi lakótelep vízellátási gondjainak enyhítésére 1955-ben Jánossy György és Czebe István építész tervei alapján épült Gödöllői víztorony bejárata felett látható Borsos Miklós fémdomborműve, az „Ariont megmenti egy delfin”.

Jánossy a víztornyot úgy tervezte, hogy napóraként is használható legyen. Az Uránia Csillagvizsgáló ebben segítségére volt. Az elképzelés szerint az óra mutatója maga a víztorony. Az időt 8 és 17 óra között a torony területét határoló kerítésen belül elhelyezett jelzőkövek mutatják. A tervek szerint a kerítésem kívül, az erdőben egyéb jelzések, nyiladékok szolgáltak volna az idő jelzésére, de ezek nem készültek el. A fák árnyékolása miatt pedig nem is működik napóraként a torony.

A csillagképeket ábrázoló jelzőkövek 1962-ben kerültek helyükre. Nagy Géza volt a Bika, a Rák, az Oroszlán, a Nyilas, a Vízöntő, és a Halak megformázója. A Kos, Ikrek, Szűz, Mérleg, Bak és a Skorpió Molnár László munkája.



Az építkezés alatt

Antal Károly: Két leány akt

A Kádár-korszak beruházási rendeletei alapján az Egyetem a nagy építkezések jogán igényt tarthatott képzőművészeti alkotásokra. A műveket a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, az Egyetem képviselői és az építészek közösen választották ki. Így az alábbi szobrok kerültek az Egyetem területére.

A B épület főbejárata előtt 1967-óta látható Antal Károly alumínium alkotása, a „Két leány akt”. 1970-ben a B épület főbejárata előtt felállították Pátzay Pál Nyisztor Györgyöt ábrázoló bronz mellszobrát. Nyisztor Pál földmunkásmozgalom kiemelkedő alakja volt. A mellszobor Weichinger Károly egyetemi tanár által készített posztamensen áll. A kollégium társalgó falára Gorka Lívia keramikusművész egy 24 m2 nagyságú falikerámiát tervezett. A falikerámia a hónapok csillag képeit ábrázolja. Az épület díszudvarába került 1970-ben Turcsányi Pál ugyancsak bronzból készült szobra, a „Gémek”.

Az egyetem más területein is találunk köztéri szobrokat, mint például az 1967-ben az Állattenyésztési Tanszék kísérleti területén felállított "Borjú" nevet viselő kőszobor, ami Borics Pál munkája. 1968-ban Turcsányi Árpád kődomborművét a Növénynemesítési Tanszék kísérleti épületének bejárata fölött helyezték el. A Kisállattenyésztési Kutatóintézet isaszegi úti telephelyén helyezték el Báldy Bálint mellszobrát, amit 1987-ben avattak fel. A mellszobor a régi központi épülete előtt áll. Báldy Bálint 1927-től egészen 1960-ig dolgozott Gödöllőn a Kísérleti Tangazdaságban majd a Baromfitenyésztési Intézet vezetője volt.

A Gépészmérnöki Kar előtti terület és medence díszítésére Pátzay Pál kapott megbízást. A szobrászművész azonban hajlott korára hivatkozva nem kívánt új alkotással előállni, de felajánlotta korábban elkészített alkotásait, a „Borjút vivő fiú”-t és a „Rőzsét tartó lány”-t. A kar vezetése azonban ezeket visszautasította. Ennek okáról Babó Elek az alábbiakat írja: „.,amelyek önmagukban nagyon szép alkotások ugyan, de a kari vezetés nem értett egyet a javaslattal, mondván, a szocialista nagyüzemek leendő szakembereit képző egyetem bejáratánál a figurák visszásnak tűnnének.”


A beruházások után

Kiss István: Élet

A beruházások befejeződésével a pénzügyi források is elapadtak, kevesebb képzőművészeti alkotást tudtak megrendelni.

1978-ben állították fel Kiss István Kossuth-díjas szobrász alkotását, az „Élet”-et vagy másnéven Búzakalászt. A 760 cm magas alkotás egy búzakalászt ábrázol. A mellette lévő kőfallal és zászlórudakkal együtt jól zárja a teret. Zöldy Emil készítette a posztamens és kőfal terveit.

1980-ban az Egyetem kiállítási termében helyezték el Szabó László „Racka” rézlemez szobrát.

A rektori szobába került Pátzay bronz kisplasztikája, a „Kenyérszelő”. Az imént említett szobrász Páter Károlyról készített emléktáblája a főépületben kapott helyet.


A mag apoteózisa

Amerigo Tot: A mag apoteózisa

Az aula díszítése kifejezetten foglalkoztatta Zöldy Emil építészmérnököt. Elképzelése szerint az aulában egy olyan alkotást kell elhelyezni, amely jól bemutatja az Egyetem karakterét. A munkára Amerigo Tot magyar származású Olaszországban élő szobrászt szemelte ki, látva annak római alkotásait.

1969-ben az Egyetem, ezért támogatásért fordult a Képzőművészeti Lektorátushoz, ami azonban nem engedélyezte, hogy egy külföldi művész számára ilyen nagy összegű megbízást továbbítsanak. Ezért 1970-ben magyar szobrászok számára írták ki a pályázatot eredménytelenül.

Egy évvel később Budapestre látogatott Tot, ekkor Zöldy és Pethő György rektor ismét megkeresték a művészt a megbízással. Amerigo Tot terveit el is fogadták, azonban mint kiderült, az intézmény önerőből nem tudta volna finanszírozni a költségeket, így az ügyet elhalasztották.

A hazai szobrászok számára kiírt újabb pályázat 1978-ban ismét sikertelennek bizonyult. Ezután az Agrártudományi Egyetemet képviselve Romány Pál tárgyalt az ügyről Pozsgay Imre kulturális miniszterrel, aki engedélyezte Tot ismételt megbízását, de állami támogatásra nem számíthattak.

1979-ben Tot elkészítette 1:2 arányú gipszmodelljét, amit 1:1 arányúra Antal Károly és Grantner Jenő dolgozott át. A végleges modellt elfogadta Tot. 1983-ra a gipszformát bronzba öntötték. A 22 tonnás, 152m2-es domborművet 1983. szeptember 5-én avatták fel Tot jelenlétében.


A közelmúlt alkotásai

Varga Attila: Szent István mellszobra

2011-ben állították fel a díszlépcsőházban Monori Sebestyén márványból és bronzból készített emléktábláját, ami az egyetem egykori rektora, dr. Máthé Imre előtt tiszteleg. 2012-ben avatták fel Szent István mészkőből készült mellszobrát. Az alkotást Varga Attila készítette. A szobrot Solti László rektor Balog Zoltánnal közösen leplezte le.


Források

  • Dr. Mélykuti Csaba: Gödöllői séták – Gödöllő köztéri szobrai
  • Babó Elek: A Gödöllői Agrártudományi Egyetem építésének története


Képek forrása


A wiki szócikket Kréz Gellért készítette.