Az Arany Buddha

0Shares

Clive Cussler Dirk Pitt-könyvei után újabb sorozatát adják ki magyarul, az Oregon aktákat. Az sorozat első kötete már napvilágot látott. A címe: Az Arany Buddha. Néhányan talán úgy gondolják, hogy nem érdemes elolvasni a könyvet, a sorozatot, mert nem Dirk Pitt és társai kalandjairól szól. Az új sorozat természetesen új szereplőket, új témát jelent, ami semmilyen szempontból nem probléma.

A könyv témája kétségkívül új, hiszen egyáltalán nem kötődik Pitthez vagy a NUMA-hoz (Nemzeti Víz-és Tengerügyi Ügynökség), ugyanakkor mégis ismerős lehet. Pár kivételes képességű ember megmenti a világot, világméretű katasztrófákat hárítanak el, békét teremtenek két ellenséges ország között, legyőzik a gonoszt. A szereplők specialitásuk legjobbjai, ők azok a hősök, akikről a világ sohasem szerez tudomást.

Dirk Pitt sármja helyett kapunk egy kapitányt, aki szemtelenségig hetyke, bárhol és bármikor átalakul egy teljesen más emberré, fittyet hány a törvényekre, csapatával ott veri át a hatóságokat, ahol tudja. Mindezt persze a jó ügy érdekében teszi. A társaság nem veti meg a pénzt, de kalandjaikat nem az motiválja. kormányoknak, magánembereknek dolgoznak, de szigorúan a jó oldalon. Juan Cabrillo saját maga válogatta embereit, bízik bennük, kicsit olyanok is, mint kapitányuk. Ő maga olyan mint a hajója. Első pillantásra érdektelennek, átlagosnak tűnik, de a felszín alatt egy kemény, igazságot szerető, tisztességes ember lakozik. Üzletember és hajóskapitány, kalóz és a bűnüldözője egyszerre.

A történet felvet egy olyan lehetőséget, amit a világon már sokan szerettek volna elérni, de eddig még nem sikerült. Béke Tibet és Kína között, Tibet függetlensége, önálló állammá válása és a Dalai Láma hazatérése hazájába. Ezt a célt elérni nem lehetetlen, de nem is ilyen egyszerű, mint ahogy a könyvben szerepel. Bár a szereplők remek tervet eszeltek ki és sok nehézséggel küzdenek meg, mégis hihetetlennek tűnik, hogy ennyire könnyű lenne a megoldás. Találni egy évszázadokkal ezelőtt eltűnt szobrot, visszaszolgáltatni jogos tulajdonosának és minden meg van oldva. Maga a történet ettől a lehetetlenségtől lesz élvezetes, elgondolkodtató. Az emberben felvetődik a mi lenne ha… kérdése. Mégis csak lehet béke ott, ahol eddig nem volt?

A szövevényes terv kigondolásától és levezetésétől a sztori lendületes, tekervényes, néhol az olvasó nem tudja most épp mi is történik, de a végén persze mindenre  fény derül, minden képkocka a helyére kerül. Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik szeretnének egy fordulatos, humoros történetet olvasni egy olyan lehetőségről, ami még valóra válhat, talán a mi életünkben.

Étrékelésünk

A könyv története:

A könyv szereplői:

 

Neked hogy tetszett?


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

:D :-) :( :o 8O :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen: