Életemben először vettem scifit, pláne magyar scifit, még pláne magyar űrponyvát női szerzőtől a kezembe. Nem mintha lenézném a műfajt, de egyrészt úgy éreztem eddig, ez nem az én világom, másrészt annyi más jó könyv van a világon…
Nos, Calderonnal a hátam mögött elmondhatom, hogy továbbra sem fogom a tufa (=scifi) rajongó táborát növelni, de azért a könyvet bátran tudom ajánlani annak, aki izgalmas, szórakoztató könyvet keres egy esős napra, vagy egy újabb március végi hózáporos hétvégére. A pergő cselekmény, a mérnöki precizitással adagolt információ és a lassan bontakozó szerelmi szál elviselhető mértékben van megspékelve gravoliftekkel, űrsuhanókkal és lézerkardokkal, tehát az is nyugodtan elolvashatja, aki nem szereti a scifit.
Sőt.
Úgy érzem, a könyv elsősorban női olvasók számára íródott, a szerző burkolt szándékát érzem a regény egyéniségében: közel hozni ezt a kifejezetten férfias műfajt a gyengébbik nem számára is. Ami megtisztelő, hiszen hol van az megírva, hogy scifit csak férfiak olvashatnak?
És itt el is érkeztem az első problémához, ami a könyvet illeti.
A háttérvilág.
A Calderonnak sikerült egy sohascifitnemolvasó olvasónak felkeltenie az érdeklődését a műfaj iránt. A módjával adagolt háttér információ azonban jó pár kérdést hagyott bennem.
Hogy milyen is ez furcsa galaxisok közti tér, ami tele van bioterrorizmussal, árulással, hatalmi
marakodással és természetesen egyéni útkereséssel.
Hogy miért keveredik benne az ultramodern technika a középkori vonásokkal: ld. szexfunkciós masszázskád kontra lovagias kardpárbajok és főnemesi bálozó kisasszonyok. Hogy a főhős miért az ősi spanyol nyelven beszél? Miért pont spanyol? És miért ősi?
Egyáltalán miért is kell akármelyik nemzetet kiemelni ebből a bolygóközi kavalkádból?
Hogy miért van a mályvának illata az űrben? Egyáltalán van ott gravitáció? Melyik bolygón? Mindegyiken? Mekkora? Hogy bírnak ott a növények megélni? Merre lóg a gyökerük?
Zavarónak éreztem a birodalom hátterét is: van egy császár és nyolc Ház, az egyik áruló lett, tehát csak hét. Ezek osztják fel maguk között a Birodalmat. De ott vannak ezen kívül a régi népségek: a japánok, zsidók, cigányok, viszont nincs megmagyarázva, kihez tartoznak, hogyan éltek túl, és mivel nincs szerepük a történetben, a japánokon kívül, említésüket ezért feleslegesnek vagy legalábbis nagyon elnagyoltnak éreztem.
És akkor még ott vannak a közrendűek és főnemesek, akiknek a keveredése néha tilos, néha megengedett, de semmiképpen sem átlátható kik, hogyan élnek,
hogyan váltak azzá, amivé lettek.
Kicsit úgy érzem, alulbecsültek, de lehet, hogy csak túl jól van megírva a könyv és még sokkal-sokkal több részletet is elbírt volna és akkor sem lett volna fárasztó. Szívesen olvastam volna többet és részletesebben erről a furcsa világról, akár technikai leírásokat is elviseltem volna. (Jó na, csak lájtosan). De a történelmükről, kedves Onsai mindenképpen többet szeretnék tudni a második kötetben…
Amit még megjegyeznék a Calderonnal kapcsolatban, hogy számomra furcsa volt a regény intervalluma.
A regény reális időtartama 2 hét, ami meglepő két okból is. A főhős iránti emberi megnyilvánulások helyenként azt feltételezik, hogy Calderon legalább 2 hónapot eltölt legénysége körében. Az emberi reakciók és kapcsolatok néha olyan mélységet feltételeznek, melyek 2 hét kollegiális viszony alatt nem alakulhatnak ki. A másik kritikus intervallum a 32 nap: ennyi idő meglepően kevés, ahhoz, hogy valaki túllépjen felesége halálán és kialakuljon egy új szerelem. Vagy ott más talán az időszámítás is? Egy újabb lehetséges részlet, egy nyitva hagyott ajtó.
Lehet rajta gondolkozni…
Istók Anna
