Libri irodalmi díj – Indul a szavazás!

0Shares

2020. március 25-én elindult a szavazás a 2020-as Libri irodalmi díjakra.  A magyar kortárs irodalom támogatásért és az olvasás népszerűsítéséért a Libri Könyvkereskedelmi Kft. két díjat alapított 2016-ban, a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

A díjakat, azok a hazai kortárs könyvek és szerzőik kaphatják meg, amelyek az előző évben jelentek meg. Magyar szerző által magyar nyelven írt első megjelenései, irodalmi megformáltságuk megkérdőjelezhetetlen és hozzájárulnak Magyarország szellemi és kulturális örökségének gyarapításához. A könyvek mind a szépirodalmi, mind tényirodalmi műfajból kerülnek ki.

Libri irodalmi díj:

“A Libri irodalmi díj egy szakmai presztízsdíj, amit minden évben egy olyan könyv kaphat meg, ami nemcsak hozzánk, de kultúránkhoz is hozzá tesz valamit. Az előző év könyves terméséből több körös szakmai szavazás során kerül ki a verseny győztese.”

Az eddigi díjazottak:
Rakovszky Zsuzsa – Fortepan (2016)
Jászberényi Sándor – A lélek legszebb éjszakája (2017)
Tompa Andrea – Omerta (2018)
Szvoran Edina Verseim (2019)

Libri irodalmi közönségdíj:

“A szakmai bizottság által első körben kiválasztott 10 könyvből az olvasóközönség is kiválasztja a kedvencét. Az a könyv, amelyik a legtöbb szavazatot kapja, a Libri irodalmi közönségdíjat nyeri el.”

Az eddigi díjazottak:
Bartis Attila – A vége (2016)
Kepes András – Világkép (2017)
Bödőcs Tibor – Addig se iszik (2018)
Krusovszky DénesAkik már nem leszünk sosem (2019)

A Libri irodalmi díjak 2020-as listájára 51 kiadó 179 könyve került fel. A 179 könyv közül választotta ki a Libri Irodalmi Díj Szakmai Bizottsága a döntősöket. A szakmai zsűri (Károlyi Csaba, Szilágyi Zsófia, Fullajtár Andrea, Bálint András, Beck Zoltán) dönti el ki kapja idén a Libri irodalmi díjat.

A döntősökre mi is le adhatjuk a szavazatunk 2020. május 8-ig. A szavazás nyertese kapja meg a Libri irodalmi közönségdíját. A szavazók között a Libri 100 ajándék könyvcsomagot sorsol ki 2020. május 20-án Libri Könyvkereskedelmi Kft. székhelyén. Nem gond, ha nem vagyunk a regisztrálva a Libri honlapján, szavazatunkat így is le tudjuk adni, nevünk és e-mail címünk megadásával. Természetesen van lehetőség regisztrálni is.

Szavazni itt lehet: https://www.libri.hu/irodalmi_dij/ 

2020 döntősei


Babarczy Eszter:
 A mérgezett nő

“Babarczy Eszter novellái a nővé válás folyamatát, a nők szereplehetőségeit és szerepkényszereit járják körül. A magány, a kiszolgáltatottság és sérülékenység hétköznapi vagy éppen szélsőségesen fájdalmas epizódjaiban megannyi küzdelem zajlik a méltóságért, a szeretetért, önmagunk elfogadásáért és elfogadtatásáért.”

https://www.libri.hu/konyv/babarczy_eszter.a-mergezett-no.html

Barnás Ferenc: Életünk végéig

“Az idegösszeroppanásából felépült filozófiatörténész, aki gyerekkoráról írt regényével, az Ontogeneával szépíróként is bemutatkozik a közönség előtt, beleszeret egy nála jóval fiatalabb antropológusnőbe. Szerelmük eksztatikus, de betegség árnyékolja be. Két hónappal a regény megjelenése után a férfi idős anyja meghal, és erről a családja nem értesíti. A temetésen gondol először arra, hogy az anya nem rákban hunyt el, ahogy az a halotti jelentésben állt. Megpróbálja összerakni a szálakat.”

https://www.libri.hu/konyv/barnas_ferenc.eletunk-vegeig.html

Bodor Ádám: Sehol

“Bodor Ádám talán nem is regényeket és novellákat ír, hanem történeteket, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A Sehol hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra.”

https://www.libri.hu/konyv/bodor_adam.sehol.html

Darvasi László: Magyar sellő

“Képzeletbeli német kisvárosban időzünk, valamikor a romantika idején. Ködös, késő őszi napokon magyar sellőt szállítanak a településre. Csakhogy a lény elszökik, majd furcsa szerelembe keveredik a szénégető Jakab nevű fiával. A szénégető már csak gödröket ás. A gróf emberei rendszeresen köveket dobálnak, melyek megütnek embert, házat és állatot. A város lakói, becsületes polgáremberek, mindenféle kompromisszumok árán élni és boldogulni akarnak. “

https://www.libri.hu/konyv/darvasi_laszlo.magyar-sello.html

Grecsó Krisztián: Vera

“Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát.”

https://www.libri.hu/konyv/grecso_krisztian.vera.html

Láng Zsolt: Bolyai

“Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. “

https://www.libri.hu/konyv/lang_zsolt.bolyai-3.htm

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt

“Nádasdy Ádám versei úgy szólnak hozzánk, ahogy a barátainkkal beszélgetünk: amikor váratlanul elmondanak valami bizalmasat, és mi tudjuk, hogy most a legtöbb, amit tehetünk, ha meghallgatjuk őket. Csakhogy Nádasdy verseinek olvasásával nem is a szövegekkel, de magunkkal vagyunk figyelmesek: ha odafigyelünk rájuk, magunkról tudhatunk meg valami bizalmasat. A Jól láthatóan lógok itt egy megkapóan eleven verseskönyv a villanófényként felragyogó felismerésekről.”

https://www.libri.hu/konyv/nadasdy_adam.jol-lathatoan-logok-itt.html

Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

“Egy regény mindenkiben benne van – állítja Péterfy Gergely új regénye, amely egy rendhagyó szerelem lebilincselő története. A lélek és az idő mélyébe vezető elbeszélés mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei.”

https://www.libri.hu/konyv/peterfy_gergely.a-golyo-amely-megolte-puskint.html

Tóth Krisztina: Fehér farkas

“”Minden lakás másik történet” – mondja Tóth Krisztina novellájának elbeszélője, miközben saját egykori otthonát keresi. Mindegyik lakás emlékezteti rá valamennyire, de egyik sem lehet ugyanaz. Minden boldogtalan lakás a maga módján az. Ilyenek a könyv katartikus történetei is, amelyek a korábbi műveknél élesebben mutatják meg a hatalmi elnyomás törésvonalait, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmáit, az erőszak állomásait. “

https://www.libri.hu/konyv/toth_krisztina.feher-farkas-4.html

Závada Pál: Hajó a ködben

“Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei – a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak, nők és férfiak, egy izgalmas viszonyokból szőtt, nagyszabású rokonság. De minthogy többségük zsidó származású, és 1944 életveszélyes tavaszán vagyunk, az ő történetük – a családtagok roppant vagyona folytán – egyszeri és különleges lesz, huszadik századi történelmünk egyik közismert esetévé válik. “

https://www.libri.hu/konyv/zavada_pal.hajo-a-kodben.html

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

:D :-) :( :o 8O :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen: