Egy izgalmas Bookatlon kihívás teljesítve 
Az alábbiakban egy remek könyvajánlót olvashattok:
Anna Gavalda : EGYÜTT LEHETNÉNK
(Szubjektív könyvajánló Bodnár Anitától)
Boldogan ne olvass Gavaldát, mert nem érteni, hanem érzeni kell.
Nem boldogságról ír, nem szivárványról, nem cukormázakról. Nem milliomos, milliárdos, kigyúrt adoniszi izmokkal rendelkező férfiakról és bombázó nőkről.
Nem csodaországba visz, hanem inkább a nyúl üregébe. A hétköznapokba, a valóságba . A szürke, mindennapos emberek világába. Abba, amit ismerünk, rejtegetünk. Álca mosolyok mögé rejtünk. Olyan érzéseket, gondolatokat mond ki, amelyeket mi is ismerünk mi is gondolunk.
Olyan hibákról melyeket elennünk elkövettek, amiket mi is elkövettünk mások ellen, és el fogunk követni.
Egyedüllétről, depresszióról, egymás mellet élésről, nem egymással élésről, cél és vágy nélküli életről.
Olyanoknak ajánlom a műveit, akik nem félnek az élet tükröződésitől.
Mernek szomorúak lenni és merengeni. Hinni és remélni. De mernek nem felkelni az ágyból.
Kíváncsiak a ráncok és a szemek történeteire. Akik szeretik savanyúbban a limonádét több citrommal kevesebb cukorral.
Értik, hogy az élet nem habostorta. De a Nyúl üregéből van kiút, ha merjük megismerni a másikat, önmagunkat, merünk segítséget kérni és elfogadni azt.
De ne gondoljuk, hogy a Gavalda könyvek csak a szomorúságról szolnak. Nem és nem! Elnézést, ha eddig ezt a benyomást keltettem. A Gavalda könyvek az életről szólnak! Minden szépségével, bájával, örömével, és szomorúságával, sikertelenségével, egyedüllétével, veszteségeivel barátságaival, szerelemeivel, apró csodájával és reményével.
Az Együtt lehetnénk szereplői talán mi is lehetnénk: egy dadogós, elszegényedett arisztokrata, aki képeslapokat árul, előző századi ruházatban jár, és egy élő történelmi lexikon.
Egy nőcsábász szakács, aki motorral száguld és nem a szavak, vagy érzések kimondása a legfőbb erénye. Vagy a finom úri megfogalmazása annak, ha nem tetszik neki éppen valami.
A szakács nagymamája, aki már nem élhet egyedül, és lassan rá kell jönnie, hogy egyedül nem megy és vannak dolgok, amiket ki kell mondani, és vannak dolgok, amiket el kell engedni.
A szereplők láthatatlanok önmaguk és mások számára egészen addig a pontig ameddig összegubancolja útjaikat a sors és utána kezdetét veszi egy szomorúan szép-bús- komédia. Elkezdjük a szereplőket nagyon szeretni. Családunkba fogadjuk őket olyan harmad unokatestvér és fura nagybácsi és sohase ismert nagymama szinten és mindegyikükben, bármennyire is különböznek egymástól és önmaguktól, mi magunkra ismerünk bennük. Elkezdünk reménykedni. „Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül.”
A könyv végén minden bizonnyal kiderül.
