0Shares

Egy gyújtogató. Két kisfiú, akiket magukra hagytak az állami gondozói rendszerben, valóságos poklot él át nap nap után. Amikor az egyikük meghal, a másik bosszút esküszik azok ellen, akik felelősek mindezért. Egy tűzvizsgáló. Reed Solliday, a Chicagói Tűzoltóság elismert tagja, elborzadva lát neki új feladatának. A boncolás szerint a robbanásban szinte teljesen megsemmisülő házban holtan talált fiatal lányt megerőszakolták és meggyilkolták, mielőtt a tűz végigsöpört volna az épületen.  Egy gyilkossági nyomozó. Mia Mitchell elhatározta, hogy a munkába temetkezik, miután a társát meglőtték, de rögtön az első napon megbízzák nyomozói pályafutása legnehezebb feladatával: el kell kapnia egy pszichopatát, aki gyújtogatással kezdte, de végül nemi erőszakig és gyilkosságig jutott.

829075_5Már nagyon vártam Karen Rose Számolj tízig című könyvének a megjelenését. Minden magyarul megjelent krimijét olvastam már. Nagyon szeretem a könyveit, a stílusát, ahogyan a cselekményt szövi. Mindig van valami váratlan, valami meghökkentő. A tettes kilétére a történet háromnegyedéig nem derül fény. Az eseményeket több szempontból követhetjük végig. A kegyetlen gyilkos, az áldozatok és rendfenntartószervek szemén keresztül. A történeteiben keveredik a romantika és a halál. A szerelmi szál ellensúlyozza az aktuális elkövető szörnyű cselekedeteit. A rosszban van valami jó is. Nem véletlen, hogy többször is elolvastam a könyveit és harmadszorra sem találtam unalmasnak.

A női és a férfi főszereplő viszi végig az ügyet, ugyanakkor a többi karakternek is fontos szerep jut. Ebben a történet egy tűzvizsgáló és egy rendőrnő működik közre a tettes felfogásában. Reed és Mia az eddigi leginkább nem összeillő páros. Talán ezért is lettek a kedvenceim. Kommentekben többen említették, hogy Mia karakterét nem kedvelték meg, túl kemény a stílusa. Nem értem miért. Igaz, hogy különbözik a többi kötet női szereplőitől, de én ezt nem látom problémának. Talán első látásra keménynek, megközelíthetetlennek tűnik, de ez csak a felszín. A történet azzal kezdődik, hogy mennyire ki van borulva a társa meglövése miatt. Már csak ezért sem lehet keménynek nevezni. A munkája és a családja miatt ilyen. Férfiak között kell megállnia a helyét, muszáj valamennyire kaktusznak lennie.Okos, kicsit tüskés csaj, aki nagyon jól végzi a munkáját. Ugyanakkor van egy sebezhető oldala is, mint mindenki másnak. Reed nem különbözik a többi „Karen Rose pasitól”. Egy jó pasi, aki mindentől megvédi a szeretett nőt és elkapja a gyilkost. Úriember, dögös tűzoltó, kicsit visszahúzódó, aki mindentől meg akarja védeni a pici lányát. Miaval való kapcsolat csak előnyére vált, mert végre kibújt a csigaházból, ahová felesége halála óta bújt.

Nekem az eddig megjelent könyvek közül ez tetszett a legjobban. Nem csak amiatt, hogy a cselekmény nem kapcsolódik szervesen a többi történethez, hanem Reed és Mia miatt is. Ajánlom minden Karen Rose fannak és azoknak, akik egy kis borzongásra és romantikára vágynak. :) (Y)


Ez is érdekes lehet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

:D :-) :( :o 8O :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Megosztások