2Shares

Minden nő ábrándozott már arról, milyen lenne légikisasszonyként dolgozni. Minden férfi ábrándozott már arról, milyen lenne légikisasszonyt szeretni. Hiszen a stewardessek mind gyönyörű lányok, magasak, vékonyak, mosolygósak, bájosak, és nem utolsósorban belevalók. (Y)  Amikor a repülőtéren elegáns egyenruhájukban, maguk mögött húzva könnyű gurulós bőröndjüket, emelt fővel átvágnak a várakozó utasok hadán, olyan impozáns látványt nyújtanak, hogy mindenfelől irigykedő pillantások kísérik őket.

Ez a varázslatos világ szippantja be a négy kezdő légiutas-kísérőt, akik már az első nap örök barátságot fogadnak egymásnak. Ők lesznek az elválaszthatatlan négyes: a Szende, a Szórakozott, a Dög és a Meleg, vagyis Anna, Szonja, Dia és Dani. Kalandjaik minket is tízezer méter magasra repítenek, ahol a hétköznapi utasokon túl szexéhes pilóták, ármánykodó kolléganők, hatalmaskodó politikusok, megvadult focirajongók, fékezhetetlen iskolások, elkényeztetett széplányok és könnyű hódításhoz szokott üzletemberek teszik próbára a személyzet türelmét.

Ritkán olvasok mai magyar szórakoztató irodalmat. Nem igazán tudom, hogy azért mert, nem ismerem az írókat vagy mert nehezen találok olyat, ami tetszik. Vagy mindkettő egyszerre. Van egy-két író. akikről tudom, hogy jó, élvezhető történeteket ír és hozzájuk ragaszkodom. Most mégis egy számomra ismeretlen írónő regényét emeltem le a polcról, és nem bántam meg. A történethez az is hozzátartozik, hogy a cím és a borító ragadta meg a figyelmemet és nem vettem észre, a szerző magyar.

A történet négy fiatalról és a stewardessek/stewardok, pilóták életéről szól. Milyen érzés egyenruhában végig vonulni a repülőtéren, mi a feladata a repülőn egy légikísérőnek, mi történik a repülőtér azon részein, ahová az átlag ember nem mehet be. Mi vesz rá egy embert arra, hogy az életét egy reptéren, repülőn, állandó rohanásban töltse? A repülés iránti vágy, a kaland keresés, a munkanélküliség, netán az élete megváltoztatása, hogy egy olyan közösség része legyen, mely elfogadja, ha egy kicsit más mint a többiek? Hőseinknek is meg volt a maguk oka, amiért ezt a pályát választották. Nem ismerték egymást, jobban nem is különbözhetnének egymástól, mégis barátok lettek. Barátságuk annyira erős lett, hogy olyan dolgokat is elmondtak magukról, melyeket családjuk sem ismert. Igaz véd és dac szövetség az övék.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog a könyv. Nem tudtam letenni. Elgondolkodtató, humoros, jól megírt karakterek, még a negatív karakter is szerethető. Nem minden az, aminek elsőre látszik. Senki sem olyan, mint aminek mutatja vagy mutatni szeretné magát. Egyetlen dolog volt, ami nem tetszett. Az írónő, hol egyes szám első személyben beszélt, máskor meg az egyik főszereplő nevében. Könnyen ki lehet találni kiről is van szó, ez nem volt probléma. Ennek ellenére tudom ajánlani mindenkinek. A végére én magam is kedvet kaptam a repüléshez és ahhoz, hogy azt kérdezzem: Kér egy kis kávét Uram?  :-)

 


Ez is érdekes lehet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

:D :-) :( :o 8O :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Megosztások