Királyok legendája

Az elhagyatott ház titka 

elhagyotthaz

Történetünk gróf Grassalkovich Antal koronaőr, későbbi titkos tanácsos kastély építésének kezdetekor játszódik. Egyszer régen, az 1700-as évek első felében, amikor Grassalkovich Antal nősülésre adta a fejét Lángh Erzsébettel, elhatározta, hogy egy gyönyörű, minden pompájában ragyogó kastélyt építtet leendő családja számára. Az építkezés alatt a kastéllyal szemben lévő újonnan épült házba költöztette intézőjét annak feleségével és három gyermekével, hogy szemmel tartsák az építkezést. A házban a hálószoba 13 méterre volt a föld színétől. A 13-as számnak lesz még jelentősége legendákban. Történt ugyanis, hogy az első éjszaka, amit az intézőék ebben a házban töltöttek, péntek 13-ára esett. A pompás vacsorát követően szobáikba visszavonult a család és a gyertyavilágot is eloltották, hogy nyugovóra térjenek. A lámpagyújtogató, aki este elment a ház előtt, felnézett az ablakokba, ahonnan már nem látott világot. Kötelessége volt azonban kántálni versét:

„Tizet ütött már az óra térjetek hát nyugovóra! Tűzre, vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok…”

Éppen ideáig jutott, amikor hirtelen kivágódtak az ablakok, mintha vihar támadt volna és öt sejtelmes hófehér lepedőbe öltözött szellem úszott ki a légbe és kacagott és repült messzire. Soha többé nem látták az intézőéket. Bárki költözött ebbe a házba, reggelre hűlt helye volt. Nem is volt bátorsága senki környékbelinek odaköltöznie. Több, mint kétszáz év múlva, az 1900-as évek derekán egy messziről jött ember, aki nem ismerte az elátkozott ház történetét, szállodává alakította azt. Kívül-belül kifestette, bútorokat készítettet és megnyitotta a szállodát nagy haszon reményében.

Senki sem csodálkozott, hogy másnap reggelre a szálloda tulajdonosa eltűnt a házból.

Azóta is üresen áll az épület….

 

 

Királyok receptje

Internetes kutatásunk során találtunk rá Sissi két kedvencére, a mákra és a kókuszra.

Ez inspirálta csapatunk süteményének elkészítését.

SISSI KEDVENCEI: KÓKUSZ ÉS MÁKkokusz_mak

Hozzávalók a mákos tésztához:

6 evőkanál liszt

6 evőkanál cukor

6 db tojás

6 evőkanál mák

1 citrom reszelt héja

¼ cs sütőpor

3 dkg aszalt áfonya

Hozzávalók a sárga krémhez:

½ l tej

1 cs vaníliás pudingpor

6 evőkanál kókuszreszelék

Hozzávalók a fehér krémhez:

2 tojás fehérjéje

4 evőkanál cukor

A tésztához a tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, a tojások sárgáit hozzáadjuk. Ezt a masszát keverjük a liszthez, sütőporhoz, mákhoz és citromhéjhoz. Kivajazott tepsiben megsütjük.

Ha kihűlt, aszalt áfonyát teszünk a tetejére.

A pudingport a tejjel és kókusszal készre főzzük, kihűtjük. A kész pudingot a tésztán egyenletesen elkenjünk.

A felvert cukros tojásfehérjéket a pudingréteg tetejére kenjünk.

Jó étvágyat kívánunk!