0Shares

A Hobbit, mint Tolkien sok más írása, gyermekeinek szóló történetnek indult. Először 1937-ben jelent meg és ma méltán világhírű gyermekmese. De több is ennél, Mindenkihez szól, akiben még ott él a gyermek.  :-P A világ, ahol játszódik, korai változata Középföldének. De már meg találhatóak benn e Tolkien világának legfontosabb alkotóelemei: tündék, törpök, hobbitok, Gandalf a mágus, és felbukkan a gyűrű is. Magában is elbűvölő, fantasztikus mese, mely egyben A Gyűrűk Ura előzménye.

D3x_6552.dng

A hobbitról, már írtam pár hónappal ezelőtt. Az a könyvről szólt, ez pedig az azóta megjelent filmről és a kettő közötti különbségről. Jobban belegondolva, nincs is jelentős eltérés a film és a könyv története között. Ezért is szeretem a Tolkien könyvek feldolgozásait. Peter Jackson úgy alakítja át a könyvet filmmé, hogy semmi lényegeset sem hagy ki, nem változtat rajta sokat. Az egész történet egészben elevenedik meg a szemünk előtt, még akkor is, ha egy olyan eseménydús könyvről van szó, mint a Gyűrűk Ura. Az a tény, hogy több rész készül a könyvből, lehetőséget ad arra, hogy a legrészletesebben vászonra vigyék anélkül, hogy nekünk 9-10 órát kéne a moziban eltöltenünk.

Mikor beülGaladriel_Hobbit_Postertem a moziba nem tudtam, hogy a Hobbitot három részben tervezik megfilmesíteni. Azt vártam, hogy egy este meg tudom nézni az egészet. Aztán csak vártam és vártam mikor lesz már vége. A film 8-kor kezdődött és fél 10-kor még csak a negyedénél járt. :-S Azon gondolkoztam, hogy meddig fogunk itt ülni. Az első rész végén döbbentem rá, hogy a folytatásra még várnom kell. A több rész gondolata nem volt rossz, sőt. Mégis van egy hátránya. A részletesség egyben jó és rossz. Túl tömény volt egyszerre. (N)

Napjainkban a 3D-s filmek a legmenőbbek. Nem igazán értem miért van ez. Persze érdekes és látványos a 3D-s megoldás, de a Hobbitnál szerintem el lehetett volna hagyni. A film látványvilága első osztályú, a helyszín továbbra is káprázatos, a szereplők játéka fantasztikus, a történet pedig eddig is nagyon jó volt.

Ajánlom minden Tolkien fannak és azoknak, akik szeretnék megismerni a Gyűrűk Ura előzményét, és újból eljutni Középföldére. ;-)



Ez is érdekes lehet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

:D :-) :( :o 8O :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Megosztások