Gödöllő városa különleges hely Magyarországon, szinte mindent megtalálhatunk ahhoz, hogy teljes emberi életet élhessünk. Gödöllő önkormányzata kitüntetett figyelmet fordít iskoláira, a városban egyetem működik, a kulturális, művészeti és tudományos alkotó munkát számos intézmény segíti. Megújított városi könyvtárunk nagyszerű lehetőséget kínál a gödöllői alkotó emberek találkozására, eszmecseréire.
Városunkban hagyománya van az ilyen találkozóknak. A hatvanas évek végétől a Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógus közössége által szervezett és kezdeményezett városi értelmiségi találkozókra ma is szeretettel emlékezik minden akkori résztvevő. E máig ható hagyományt szerettük volna most folytatni könyvtárunkban. Olyan gondolkodókat, művészeket, tudósokat, nevelőket hívunk meg egy-egy estére, akik a mai világban sokunkat foglalkoztató kérdésekről szólnak és alkalmat teremtenek a gödöllőiek közötti párbeszédre, amit sokan igényelnek, és reméljük, egyre többen fognak igényelni.
Ennek az igénynek megfelelve vállalkozott könyvtárunk e találkozó megszervezésére Gondolatok a könyvtárban címmel. Kérjük, tisztelje meg jelenlétével rendezvényünket és mondja el véleményét, elképzeléseit a folytatásról.
Az Értelmiségi Találkozók időpontja: minden hónap 3. csütörtökén van, 18 órakor a könyvtár rendezvénytermében.
„Az írástudók felelőssége” című beszélgetéssorozat keretében volt nálunk többek között Gyurkovics Tibor író, Pekár István, a Duna Tv volt elnöke
„Család és nevelés” témánkban tartott előadást: Dr. Jelenits István egyetemi tanár, Dr. Pálhegyi Ferenc, gyógypedagógus és pszichológus
„Magyarok Európában” sorozatcímmel: Dr. Nagy Erzsébet, az MTA Nyelvtudományi Intézete tudományos főmunkatársa, Jókai Anna, Kossuth díjas író, Dr. Für Lajos történészprofesszor és Fábián Gyula újságíró tartott előadást
Az elmúlt 5 év előadásainak címe itt letölthető. Az előadások hanganyagáról a könyvtárban másolat kérhető.
Az értelmiségi találkozók aktuális programjáról emailben kérhet értesítést, ha küld egylevelet az alábbi címre: georgie kukac gvkik.hu
Adminisztrátor 2013-03-13 14:52:53
Gondolatok a könyvtárban - Értelmiségi Találkozó
2013. március 21. csütörtök 18 óra
előadó: Dr. Bertényi Iván
Mindenkit szeretettel várunk!
Adminisztrátor 2013-02-12 09:41:19
Meghívó „Gondolatok a könyvtárban” VÁROSI ÉRTELMISÉGI TALÁLKOZÓRA
A 2012/2013 tanévben tizenegyedik évéhez érkezett sorozatunk. Találkozóink egész tanévre szóló kérdése minden eddigi évünkben az értelmiség aktuális feladatainak keresésére irányult. Ebben a tanévben továbblépve folytatjuk az előző tanév fő témakörét: társadalmunk megújulásának forrásaira keresünk válaszokat a XXI. század válságoktól sújtott, globalizált világában. 2013. februári találkozónk meghívott vendége
„Egy ázsiai félsziget, geopolitikai megfontolások. Európa küldetése egy nem Európa-központú, globális, multikulturális és többcentrumú világban.”
címmel tart bevezető előadást.
A Találkozó időpontja: 2013. FEBRUÁR 21. CSÜTÖRTÖK ESTE 18.00 ÓRA.
A Találkozó helye: Gödöllői Városi Könyvtár rendezvényterme.
Az előadásra és az azt követő beszélgetésre szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Adminisztrátor 2013-01-17 11:20:13
MEGHÍVÓ - "Gondolatok a könyvtárban”
VÁROSI ÉRTELMISÉGI TALÁLKOZÓRA
A 2012/2013 tanévben tizenegyedik évéhez érkezett sorozatunk. Találkozóink egész tanévre szóló kérdése minden eddigi évünkben az értelmiség aktuális feladatainak keresésére irányult. Ebben a tanévben továbblépve folytatjuk az előző tanév fő témakörét: társadalmunk megújulásának forrásaira keresünk válaszokat a XXI. század válságoktól sújtott, globalizált világában. 2013. januári találkozónk meghívott vendége
címmel tart bevezető előadást.
A Találkozó időpontja: 2013. JANUÁR 17. CSÜTÖRTÖK ESTE 18.00 ÓRA.
A Találkozó helye: Gödöllői Városi Könyvtár rendezvényterme.
Az előadásra és az azt követő beszélgetésre szeretettel várunk minden érdeklődőt.