Adminisztrátor 2012-02-10 10:50:00
A prózaírás művészete
A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ íróköre, az IRKA 2012-ben második alkalommal hirdeti meg prózaíró kurzusát. Az írókurzus azoknak szól, akik szeretnének megtanulni írni - vagy egyenesen íróvá szeretnének válni. Ezúttal elsősorban fiatalok - akár középiskolások számára szabjuk az előadásokat, de természetesen az idősebbeket is szeretettel látjuk.
A 10 hetes kurzuson részt vevők elsajátíthatják azokat az írói megoldásokat, melyek alapul szolgálnak majd, ha tovább akarnak lépni, és komolyabban is az írással akarnak foglalkozni. Az írás ugyanis egyfajta készség. Méghozzá fejleszthető készség.
Az összesen 10, egyenként 2 óra hosszúságú foglalkozás különböző alapvető írástechnikai kérdéseket jár körül a karakterek kidolgozásától a párbeszédíráson keresztül az újraírásig bezárólag. A tematika legvégén a kezdő írók tanácsokat, útmutatást kapnak azzal kapcsolatban, hogyan érdemes az írói pályán elindulni. Az elméleti részt helyben, illetve otthon elvégzendő gyakorlatok egészítik ki.
A kurzus vezetője, Galántai Zoltán több mint húsz éves írási és oktatási tapasztalattal rendelkezik. Közel két tucat szépirodalmi, tudományos és tudományos-fantasztikus könyv szerzője vagy társszerzője; többek között a Szépírók Társasága és a Magyar Írószövetség tagja.
A kurzus kezdete: 2012. február 20. hétfő 18 óra
Helyszín: Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
A kurzus ára: 15 000,- Ft (két részletben fizetendő)
Jelentkezni és további információt kérni az Irka vezetőjétől Istók Annától lehet: istoka@gvkik.hu
Jelentkezési határidő: 2012. február 15.
A kurzus csak minimum 10 fő jelentkezése esetén indul el. A kurzuselőadások hétfőnként lesznek, heti rendszerességgel.
Adminisztrátor 2012-02-10 10:52:06
Adminisztrátor 2012-02-01 11:51:32
2012. február 3. péntek 18 óra
Téma: Pilinszky elemzések
Minden régi és új tagot sok szeretettel várunk!
Adminisztrátor 2012-01-10 10:16:14
2012. január 13-án pénteken 18 órakor Irodalmi Kerekasztal műhelytalálkozó.
Tervezett témák:
Ulickaja: A kitett gyerek c. novellájának elemzése
Fodor András munkássága: Feketéné Bencsik Julianna előadása
Házi feladatok: ókori mitológiai, biblikus motívum alapján írt vers vagy novella
Gyermekkori trauma feldolgozása levéltörténet formájában (a levél lehet email ill. sms is)
Minden régi és új tagot sok szeretettel várunk!
Adminisztrátor 2011-11-10 11:21:47
2011. november 11-én pénteken 18 órakor

IRKA találkozó a könyvtárban.
Témák:
Ulickaja munkái
W.S. Maugham: A lótuszevő - novellaelemzés
Karakter Házi feladatok felolvasása
Minden régi és új tagot szeretettel várunk!
Adminisztrátor 2011-11-30 11:52:01

A Gödöllői Városi Könyvtár és annak Irodalmi Kerekasztala
sok szeretettel vár minden érdeklődőt
2011. december 9-én pénteken 18 órakor
Hétköznapi Ünnepek címmel rendezett
jazz felolvasóestjére.