Gödöllői ízek – Könyvmolyok

Pelikános torta

Sissy kedvenc édességei közé tartozott a piskóta és a tejszínhab, gyümölcsből a narancsot szerette. Az ő emlékére  és Gödöllő tiszteletére készítettük el ezt a különleges formájú finomságot.

Hozzávalók a piskótához:

A piskótaalaphoz 6 egész tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt és késhegynyi szódabikarbóna. Ugyanez még egyszer, a pelikán formájú piskótához.

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd felverjük a tojásfehérjét és a liszttel felváltva, amelyben elkevertük a szódabikarbónát, adagoljuk a masszához. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük és 10 percig 200 C fokos, majd kb. 15 percig 180 C fokos sütőben sütjük. A második piskótából ha kihűlt, egy pelikánformát vágunk ki.

Hozzávalók a krémhez:

10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 csomag vaníliáscukor, 1 narancs reszelt héja, 6 evőkanál liszt, 2,5 dl tej

A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd a tejben csomómentesre keverjük a lisztet és tűzön addig melegítjük, amíg össze nem sűrűsödik. Ezután megvárjuk, míg kihűl és úgy keverjük hozzá a tojásos masszát, amelybe belereszeljük a narancs héját.

A piskóta-alapot megkenjük a krémmel és ráhelyezzük a pelikánformájú piskótát, amelyet tetszés szerint pl. marcipánnal, de minden esetben tejszínhabbal is díszítünk.

ANTALHEGY 281.2 – Gödöllői ízek

Kedves Olvasó!gombas2

Csapatunk – Gödöllő természetrajzát, történetét, népi szokásait kutatva – arra a következtetésre jutott, hogy a gödöllőiek étkezésében fontos szerepet játszott a kecske, valamint a gomba.

Gizi nénivel készített interjúnkban is elhangzott, hogy ők is tartottak kecskét. Tejét fogyasztották és vitték a piacra.

  • ” Gödöllőn nagy hagyománya volt a kecsketartásnak. Úgyszólván minden háznál volt kecske, főleg a tejéért tartották. A négy-hat hetes korában levágott kecskéből húslevest, pörköltet készítettek, de ebben a korában még kirántva is el lehetett készíteni.”
  • ” Könnyebb módja volt még a keresetnek mikor jött a tavasz, aztán kijártunk az erdőbe gombát szedni: őszimájus, csipiske, szentgyörgygomba, vargánya. Csomóként egy krajcárért adtuk a piacon. A Gödöllő körüli erdőkben szedett gombát nem csak piacolták, hanem szívesen fogyasztották is az itt élő emberek.”

Forrás: (1) (2) Borszékiné Rétháti Ágnes: Főzőkanalat a lányok kezébe – Gödöllő népi szakácskönyve INTEGRA-PROJEKT kiadó Budapest 1996.

 Kecskehús a mai piaci, kereskedelmi világban nehezen beszerezhető, de gödöllői piacon rendelhető élő és vágott állapotban is. Ám biztosak vagyunk benne, hogy egy kirántott kecskegidaszelet látványa azonnal sajnálatra és sírásra késztetne bármilyen kisgyereket, hiszen ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy kiskecskéket állatkertekben, állatfarmokon simogassunk, ne tányéron lássunk. A régebbi világban ezzel nem volt gond. Enni kellett. Éppen ezért gondoltunk egy feldolgozott formára, a kecskesajtra.

Nos: A fenti ismeretekkel felvértezve alkottuk meg ételünket, melynek a

GÖDÖLLŐI GOMBÁS NOKEDLI KECSKESAJTMÁRTÁSSAL

nevet adtuk.gombas1

 Hozzávalók:

A nokedlihez:

35 dkg finomliszt, 2 tojás, 1 teáskanál só, kb. 3 dl víz

A pirított gombához:

1 kg csiperke gomba, 1 nagy fej apróra vágott vöröshagyma, 3 dkg vaj, ízlés szerint só, bors, 1 kis csokor petrezselyemzöld

A kecskesajt mártáshoz:

15 dkg friss, finomra reszelt kecskesajt, 2 dl főzőtejszín, diónyi vaj, 1 teáskanál finomliszt, ízlés szerinti só, őrölt bors

Elkészítés:

Megtisztítjuk, megmossuk a gombát majd egyenletes, fél centi vastag szeletekre vágjuk. A vajat megolvasztjuk egy nagyobb, teflon serpenyőben, hozzáadjuk az apró kockákra vágott vöröshagymát. Amikor a hagyma már üveges, ráöntjük a gombát, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és fedő nélkül, sűrűn kevergetve pirítani kezdjük. Amikor a gomba összeesett és levet eresztett a serpenyőt félre billentve a gomba levét lekanalazzuk. (Ha nem így tennénk, akkor nem pirított gombát, hanem párolt gombát készítenénk.) A levétől megszabadított gombát sűrűn forgatva addig pirítjuk, amíg halványan barnulni nem kezd. Finomra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk. A gomba kész, félretesszük.

Egy kisebb lábasban a vajból és a lisztből világos rántást készítünk. Felengedjük a tejszínnel, beleszórjuk a reszelt kecskesajtot, borsozzuk. Sózni talán nem is kell, hiszen a kecskesajt alapjában sós! A mártást kevergetve éppen csak felforraljuk, addig a sajt is szépen elolvad. Ha túl sűrű lenne, akkor egy kis vízzel hígíthatjuk.

A nokedli alapanyagait egy tálba tesszük, fakanállal alaposan összedolgozzuk. Bő, lobogó, sós vízbe szaggatjuk. Amint feljönnek a galuskák a víz felszínére, szűrővel a gombára szedjük.

A gombát és a nokedlit összeforgatjuk, tányérokra halmozzuk, a mártással meglocsoljuk, petrezselyemzölddel, paradicsom karikákkal díszítjük és tálaljuk.

JÓ ÉTVÁGYAT!

Apapirrasokatír- Gödöllői ízek

Rém-rű süti
Rém-rű (rém-egyszerű) süti készítése

Rém-rű (rém-egyszerű) süti

Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta
szilvalekvár (szigorúan gödöllői termelőtől vagy saját készítésű)

Elkészítés: a leveles tésztát kibontjuk a csomagolásából, kitekerjük, kisebb négyzetekre vágjuk.
A négyzetek 4 csücskét behatjuk középre, enyhén megnyomjuk hüvelykujjunkkal (vagy másikkal:)
A tésztát belerakjuk a tepsibe és előmelegített 200 fokos sütőben világos barnás színűre (kb. mint egy fagylalttölcsér színe) na olyanra sütjük.
Amikor kész, kivesszük a sütőből, kirakjuk tálcára, tálra (ez a rész opcionális) és a helyi szilvalekvárból, mindegyikre rakunk egy keveset. Ezzel a Rém-rű süti kész! Ja és lehet enni:)

Ez saját recept:)))) Azért találtam ki, mert ahol mi lakunk ott szilvafás terület volt régen, de sajnos ma már nincs egy fa sem ezekből:(

Tóth M. Tamara 13 év

1 2 3