GÖDÖLLŐI VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT

Balogh Ádám: Nyers

Istók Anna 2016-08-03 10:15:37

Soha nem szoktam verseskötetet elejétől a végéig, sorrendben elolvasni. Tudom, hiba, de nekem a vers arra való, hogy szusszanásnyi levegőhöz jussak, megálljak egy kicsit elmélázni és utána lehet rohanni tovább. Nem tudom, miért gondoltam úgy, hogy Balogh Ádám kötetével ezt nem lehet megtenni.

Több versét is olvastam már Ádámnak, melyek most a Nyersben megjelentek. Tetszett már korábban is a versek nosztalgikus hangulata, az élőbeszédre emlékeztető stílus, melyet körbeleng egy kis egészséges fiúhumor. Emlékeztetett arra az Ádámra, aki ült a könyvtárunk kávézójában, kabai lórival közös Küvé estjükön, és mint Pepin bácsiból, csak dőlt belőle a bölcsesség.

Ez most azonban más volt. Rá kellett jönnöm arra, hogy nem egy verseskötetet olvastam végig együltő helyemben, hanem egy igazi regényt. Egy aparegényt, melyben az eddig ismert versek új értelmet nyertek. Úgy is lehet mondani, hogy a versek végre harmadik dimenzióba kerültek, a tartalmi és formai jellemzők mellett éppoly fontos a költemények kötetben való elhelyezkedése. Szigorú és gondolom, tudatos kronológia van a kötetben, melyet leginkább az elbeszélő hangja érzékeltet.

Az első oldalakon egy 6-7 éves kisfiú vékony szopránja szólal meg, a félénk srácból aztán egyre vagányabb szájhős lesz. Lassan mutálni kezd a hang, támadnak a hormonok, Milli Vanilli, Kurt Cobain, az alámondásos NDK-s szexvideók, aztán a férfikor küszöbén megjön a trágárság is, de nem egészen, mert máris megszólal egy gyönyörű, lírai tenor. A legjobban ezt a hangot szeretem a kötetben, a fiúszoprán harsány parlando stílusa eltűnik, a vége felé egy nagyon letisztult, fájdalmas egyszólam marad. A versek itt már komorabbá és tömörebbé válnak, hogy aztán lassan elfogyjanak, az utolsó vers már csak egy sor, illetve nem, az utolsó vers valójában már csak egy üres oldal, olyan mint a szünetjel a kottában a zárás előtt. A kötetet mégsem ez a szünetjel zárja, hanem egy feloldójel, a Belső Amszertdam, ahol egyszerre szólal meg a korábban hallott összes hangszín.

Balogh Ádám gyönyörű regényt kottázott, és előadásmódja is tökéletes. Közel sem nyers, hanem pompásan iskolázott hang ez, mely több oktávnyi terjedelemmel, minden regiszterben csodálatosan szól. Hogy mennyire, arra bizonyíték az egyik kedvenc részletem a kötetből:

„Fészket formázok a kis halomból,

majd a veranda oszlopai mögé bújva várom,

mikor rakja le tojását a vörösbegy, hogy az Isten végre

átköltözzön az apám után maradt csendből

egy énekesmadár torkába.”

  

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!

Vissza

©Gödöllői Városi Könyvtár és Információs központ

Oldaltérkép

mobil változat

Bezárás
Oldalunk sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmény érdekében. Részleteket az adatkezelési tájékoztatóban talál.
Elfogadom