GÖDÖLLŐI VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT

Roberto Bolano: Távoli csillag (könyvajánló)

Besenyei Márk 2016-09-04 18:37:38

 
 
Mit írna Borges ma? És mit írna, ha chilei értelmiségi lett volna Pinochet hatalomátvétele és tisztogatásai során? Bolano nemcsak egy - az egyébként általában kitűnő - dél-amerikai írók közül, hanem könyvében egy nagyon egyedi, mégis minden olvasónak könnyen megfejthető hangnemet használ, hogy bemutassa nekünk Chilét, a chilei embert... és saját magunkat is.
 
Lássuk, mit is adhat nekünk ez a könyv...

Dél-amerikai íróknál szinte kötelezővé vált a Borges-hez való hasonlítás. Szerintem jóval inkább van itt szó egy, a régió kortárs íróira jellemző stílusról, hangnemről, amit közös vonásként lehet kezelni – hasonlót tapasztalok például a kínai vagy a japán írók esetében is. Nyilván nagyobb hatással vannak egymásra az egymáshoz közelebb élő (vagy inkább közelebbről származó) írók, főleg ha még azonos nyelvet is beszélnek, de ettől még nem lesz mindenki Borges. Ami nem is baj, akármennyire is szeretem az ő írásait is.

Bolano esetében viszont a lehető legjobb értelemben igaz, hogy érződik rajta a borgesi hatás. A legjobb értelemben, mert ő eközben egy erősen saját hangot alakított ki, ami az ismerős elemekre építve mutat nekünk valami újat és egyedit. Amit ő művel, azt „finom posztmodernnek” nevezném, azaz a szöveg könnyen olvasható, cselekményes, tulajdonképpen különösebb értelmezés vagy elemezgetés nélkül, önmagában is megáll a lábán. Az utalások, a mondanivaló csak finoman vannak jelen, és nem feltétlenül vájtfülű irodalmároknak szólnak. Attól pedig szerencsére végképp távol áll a mű, hogy valamilyen elborult művészkedésbe forduljon.

A Távoli csillag Chile történelmébe enged bepillantást, méghozzá egészen belülről. Az egyetemi világ, az irodalmi körök nyilván önéletrajzi ihletésűek, és a diktatúra kialakulásának bemutatáshoz pont ideális háttérként szolgálnak: nem látunk vérengzéseket, kivégzéseket, brutalitást, de nem is vagyunk annyira távol az eseményektől, mint egy átlag, a politikával keveset törődő „everyman”. Márpedig éppen ez a könyv legerősebb pontja, hiszen a legtöbben pontosan így ismerjük a diktatúrákat a valóságban is – távolról, elmondásból, hírekből.

És hogy miért fontos ez? Úgy gondolom, hogy a „standard” filmek és könyvek felépítettek az átlagember fejében egy olyan diktatúraképet, amelyben minden nagyon egyértelmű. Ebben a képben az elnyomó rendszer azonnal, „gombnyomásra” alakul ki, az elnyomás a teljes népesség számára egyértelmű, csak a hadsereg és a rendőrség tartja fenn a mindenki által gyűlölt rendszert, és persze az egész tetején ott terpeszkedik a gonosz diktátor. Bolano könyve, beleértve a kulcsjelenetnek tekinthető fényképes partit, épp ezt a fajta érzékelést állítja a középpontba: a valóságban mindent közvetve érzékelünk. Ez a közvetettség és a fokozatosság torzíthatja a realitásérzékünket, hiszen a regény szereplői sem tudják, hogy mit kezdjenek a feltáruló brutalitással. Sokan egyszerűen tudomást sem vesznek róla, szó szerint otthagyják a partit, vannak, akik csak lassan ébrednek rá, hogy itt valami nagyon nincsen rendben (pedig azonnal szembesültek a megcáfolhatatlan valósággal). És hogy valaki tegyen is valamit, az még újabb kérdés.

Így kap az olvasó gyomrost Bolanótól, csak egy finom kérdéssel: te otthagynád a partit?

  

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!

Vissza

©Gödöllői Városi Könyvtár és Információs központ

Oldaltérkép

mobil változat

Bezárás
Oldalunk sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmény érdekében. Részleteket az adatkezelési tájékoztatóban talál.
Elfogadom