Ady/Petőfi - rendhagyó irodalomóra

Az Ady/Petőfi című előadás egy rendhagyó irodalomóra keretén belül igyekszik közelebb hozni a diákokhoz Ady Endre és Petőfi Sándor hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit, bánatait és természetesen irodalmi alkotásait.

A rendhagyó irodalomórán előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni: konyvtar@gvkik.hu
 
Gyakran találkozni azzal az általános vélekedéssel a diákok körében, hogy mindenki, aki a tankönyvekben szerepel, csak egy távoli, piedesztál álló, morálisan vitathatatlan erényeket felmutató hérosz lehetett, s el sem tudják képzelni (bár az életrajzok gyakran utalnak erre, a részletektől megkímélve), hogy milyen problémákkal, emberi gyarlóságokkal, hétköznapi drámákkal volt az ő életük is teli. Ahhoz, hogy egy irodalmi mű, vers, regény igazán meg tudjon érinteni, le kell tudni bontani ezt a falat múlt és jelen között. Beszélgetni Petőfi vágyairól vagy éppen szerelmi csalódásairól, Ady betegségeiről vagy pénz gondjairól. Korabeli dokumentumokat, naplókat, leveleket és természetesen magukat a műveket (verset és prózát egyaránt) felhasználva emberi közelségbe hozva, talán személyesebb viszony és összetettebb kép alakulhat ki a diákokban róluk, és talán a művekre is másképpen néznek majd.
 
Játsszák: Kovács Krisztián, Katona László
Alkotók: Gyulay Eszter, Katona László, Kovács Krisztián, Scherer Péter
Rendező: Scherer Péter
A Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása.
 
Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk!
Ady/Petőfi - rendhagyó irodalomóra
Oldalunk sütiket használ a tökéletesebb felhasználói élmény érdekében. Részleteket az adatkezelési tájékoztatóban talál.
Elfogadom